Koronavírus adatok

2022. jan. 18.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Sára, Márió
-7 °C
5 °C

Rendkívüli munkanapokra kötelezték a KIM alkalmazottait

2011.11.14. 17:43
Szombaton és vasárnap is munkanap lesz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, mert a kormány megcsúszott a sarkalatos törvények megírásával.

Az Index információi szerint november 19-20-ra rendkívüli munkanapokat rendelt el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetése. A tárca alkalmazottainak szombati és vasárnapi munkájára azért van szükség, mert a tervekhez képest több fontos törvény előkészítése is késésben van. A hétvégi plusz két napról szóló miniszteri köremailt ezért főként a kodifikációs feladatokat ellátó munkatársak kapták meg.

Az úgynevezett sarkalatos törvények elkészítése azért vált sietőssé a kormány számára, mert január 1-én hatályba lép az új Alkotmány, amely összesen 39 helyen hivatkozik ilyenekre.

A csak kétharmados parlamenti támogatással módosítható jogszabályokat még az új alaptörvény életbelépése előtt el kell fogadni a Háznak.

Az országgyűlés honlapján található, benyújtott sarkalatos törvények címet viselő felsorolásban viszont csak 16 törvény szerepel. Az elfogadottak száma pedig összesen csupán nyolc.

A késést jelzi az is, hogy az elmúlt hetekben többször üresjáratban ment a parlament, pedig a őszi ülésszak törvényalkotási menetrendje alapján már októberben a ház elé kellett volna kerülnie például az önkormányzatokról szóló törvénynek. Ezt azonban csak hétfőn tárgyalhatták első körben a képviselők.



  • Eladnék
  • Hírek