Kétszázezer határon túli kérhet állampolgárságot az év végéig

2011.11.17. 10:23
Százezer új állampolgár teheti le az esküt az év végéig, összesen pedig kétszázezer határon túli kezdeményezheti kedvezményes honosítását, jelentette be a Magyardiaszpóra-tanács alakuló ülésén Semjén Zsolt.

Év végére megközelítheti a kétszázezret az állampolgársági kérelmek száma, és várhatóan a százezredik eskütétel is megtörténik, jelentette be Semjén Zsolt általános miniszterelnök-helyettes a Magyardiaszpóra-tanács csütörtöki alakuló ülésén a Parlamentben.

A nemzetpolitikáért is felelős Semjén tájékoztatása szerint az állampolgársági kérelmek majdnem feléhez névváltoztatási kérelem is kapcsolódik.

Az ülésen Semjén újra kifejtette, hogy nem lehet különbséget tenni a határon inneni és túli állampolgárok között, azaz a határon túliaknak is meg kell adni a szavazati jogot. Ez amúgy szerepel is a pénteken a parlament elé terjesztendő választójogi törvényben.

A most létrejött diaszpóratanácsról Semjén azt mondta, az eddigi szervezetekben a nyugati magyarság szempontjai elsikkadtak. Ezért is fontos, hogy külön megjelenhessenek, és az őket érdeklő kérdések ne legyenek alárendelve a Kárpát-medencei magyarság más típusú kihívásainak.