Feltöltötték a rendőrség állományát

2011.11.21. 15:58

Az elmúlt időszakban háromezerrel, vagyis 48 ezerre nőtt a rendőrség létszáma, így teljesen fel van töltve az állomány, jelentette be Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője Egerben.

A november végi, december eleji tiszthelyettes-avatások után újabb 1200 rendőr áll szolgálatba, vagyis hosszú távon nem kell létszámhiányra számítani. Már 3100 településen működik körzeti megbízotti szolgálat, és egyre több rendőr járőrözik gyalog, ez növeli a lakosság szubjektív biztonságérzetét, mondta.

Arról is szólt, hogy kíméletlen harcot hirdettek a rendőri korrupció ellen, és tisztulási folyamat keretében az állomány egyre inkább kiveti magából azokat, akik nem közéjük valók. Ezért, miközben az általános fegyelmi helyzet javult, a jövőben is értesül majd a közvélemény rendőrökkel szemben megindított büntetőeljárásokról.

Bejelentette, hogy az ünnepekre tekintettel az ilyenkor aktivizálódó bűnözők elfogása, illetve a bűncselekmények megelőzése érdekében november 25-től január 17-ig országos közbiztonsági akciót tart a rendőrség. Az akcióban valamennyi szolgálat, így a közbiztonsági, az idegenrendészeti, a bűnmegelőzési és a közlekedési is részt vesz. Az utóbbi fokozott figyelmet fordít az ittas vezetők kiszűrésére, mondta Garamvölgyi László.