Hoffmann: Sok kérdés tisztázódott

2011.12.06. 10:49 Módosítva: 2011.12.06. 13:20
A miniszterelnök kiállt a köznevelési törvényjavaslat mellett, közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának ülése után, ahol a köznevelési törvényjavaslatról tárgyaltak.

Az oktatási államtitkár azt mondta a tanácskozáson után, hogy nem volt olyan távol egymástól a "két-három-négy-ötféle álláspont", de sok kérdés tisztázódott, így például egyértelművé tették az állami szerepvállalást. Hozzátette, hogy egy részben stiláris, részben tartalmi módosításban egyeztek meg, ami a fenntartás és a működtetés kettéválasztásának kérdését érinti.

Közölte ugyanakkor, hogy "a többi kérdésben, amelyben módosító indítványokat kaptunk, és nem támogattuk, úgy néz ki, hogy a mi álláspontunk van többségben a frakción belül is, ahogy én ezt tudtam, hiszen a képviselőkkel egész évben kommunikáltam".

Visszavonult

Kérdésre válaszolva Hoffmann Rózsa azt mondta, nem érzékelt feszültséget az elmúlt hetekben, a feszültséget talán inkább a sajtó érezte. "Én vissza is vonultam, éppen azért, mert szerintem nem arról kellene szólnia a törvényről adott híradásnak, hogy különböző vélemények vannak, hanem a törvény alapkoncepcióját, üzenetét, legfontosabb célját szeretném mindig ismertetni" – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök az ülésről távozóban csak annyit mondott, hogy van olyan módosító javaslat, amelyet támogat.

Budapest, 2011. december 1. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára és Hiller István szocialista képviselő beszélget az Országgyűlés plenáris ülésen a nemzeti felsőoktatási törvény általános vitája alatt.
Budapest, 2011. december 1. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára és Hiller István szocialista képviselő beszélget az Országgyűlés plenáris ülésen a nemzeti felsőoktatási törvény általános vitája alatt.
Fotó: Koszticsák Szilárd

Lázár János az ülésen történteket összefoglalva közölte: a köznevelési törvényjavaslat elvi kérdéseiről szólt a tanácskozás, egy konstruktív megbeszélés zajlott egyebek mellett az önkormányzat és az állam viszonyáról a jogszabály hatálybalépése után, a pedagóguséletpálya-modellről, a hátrányos helyzetűek érdekében tett felzárkóztatási lépésekről, valamint az óvodáztatás kérdéséről.

Hozzátette, hogy a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról hétfőn tárgyal majd a frakciószövetség, csakúgy, mint az önkormányzati, valamint az új választási törvény javaslatához érkezett módosító indítványokról.

Alakul az egyetértés

A köznevelési törvényről szólva úgy fogalmazott, "van, amiben már egyetértünk, és egészen biztos, hogy hétfő estére mindenben egyet fogunk érteni", a kormánypárti képviselőcsoportok pedig támogatni fogják a törvényt. Annak részletkérdései, hogy az önkormányzatok később milyen szerepet fognak vállalni, még tisztázásra vár.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

A kormányzat világossá tette – folytatta Lázár János –, hogy az oktatásban három területen szeretne egyértelmű viszonyokat teremteni: az állami fenntartású iskolákban az állam határozza meg az oktatás tartalmát, csakúgy, mint az oktatási intézmények szervezetirányítási rendszerét, és a nevelés-oktatási munka ellenőrzésének is állami kézben kell lennie.

Példaként kitért arra is: abban mindenki egyetértett, hogy az óvodáztatási életkort a jelenlegi ötéves korról előrébb kell hozni, az azonban vita kérdése, hogy három- vagy négyéves korra.

Nem lesznek fejlesztő osztályok

Az MTI kormánypárti forrásból származó információi szerint döntések nemigen születtek, de a miniszterelnök ismertette álláspontját néhány konkrét kérdésben.

A frakcióülésen abban fordulat történt, hogy úgy tűnik, nem lesznek fejlesztő osztályok, megmarad a rugalmas iskolába lépés lehetősége és az iskolaéretlen gyermekek fejlesztése az óvodában történhet.

A miniszterelnök, a képviselők beszámolója szerint, a hároméves kortól való óvodáztatás mellett érvelt, de ez a kérdés is nyitva maradt. Ugyanakkor ezt úgy alakítaná ki, hogy széles kör számára legyen nyitott a lehetőség a későbbi óvodába lépésre, ha családjukban megoldható az otthon maradás. Ez a vélemény találkozott a szintén hozzászóló Harrach Péter, Pokorni Zoltán és Ékes Ilona álláspontjával is. Szóba került a családi napközi is, ahol Lázár János és mások amellett érveltek, hogy ez csak kivételes esetekben, kisebb településeken pótolhatja az óvodát, ha megfelel szakmai követelményeknek és ingyenes.

Fokozatosan vezetik be az egész napos iskolát

A frakcióülésen a kormányfő elfogadható megoldásként fogadta az egész napos iskola fokozatos bevezetését is, amellett, hogy a felügyeletet minden iskolában délután is biztosítani kell. Az egész napos iskola tartalmi felépítése egy lassúbb, fokozatosabban megvalósítható feladat – ezt az álláspontot a frakcióvezető és a kormányfő is osztotta.

Orbán Viktor határozottan állást foglalt a közoktatási intézmények fenntartása ügyében és leszögezte, hogy a fenntartó az állam, ami kiterjed az oktatás tartalmának meghatározására, a finanszírozásra, az ellenőrzésre és az intézmények vezetőinek kiválasztására. A visszaszerződés adott esetben kizárólag a működtetésre vonatkozhatna. A kormányfő szerint ez most nem pontosan szerepel a törvényben, és ezt végig kell vezetni.

A miniszterelnök azt mondta, hogy nem akarja sem a jelenlegi, sem a jövőbeni kormányok kezét megkötni, és nem szeretné, ha finanszírozási garanciák jelennének meg a törvényben. Helyi önkormányzati vezetők értelmezése szerint ez azt jelentené, hogy nem lesz gyakorlatilag érdemi visszaszerződés. Nyitott maradt a nyelvoktatás és az érettségi kérdése, az erről szóló döntés hétfőn születhet meg.