Szájer feleségére fontos szerep várhat

2011.12.08. 00:55
A bírósági igazgatási csúcsszerv vezetője dönthet majd arról, hogy ki lesz bíró és bírósági vezető Magyarországon. Új állomáshelyre helyeztetheti a bírókat, és ügyeket is áthelyezhet egy másik bíróságra. Handó Tünde, Szájer József felesége a legesélyesebb jelölt a posztra.

Még a héten eldől, ki követi Baka Andrást a főbírói poszton, és ki kerül majd a bírói igazgatási csúcsszerv, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöki pozíciójába. A két pozíciót az új igazságszolgáltatási törvénycsomag választotta szét.

137 új bíró, két megyei vezető

Handó Tünde
Handó Tünde
Fotó: Honéczy Barnabás

Az új igazgatási vezető a Fidesz személyi döntéseiről többnyire jól értesült jobboldali sajtó szerint is szinte bizonyosan Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke, az új alkotmány születésénél bábáskodó Szájer József EP-képviselő felesége lesz. A Magyar Hírlap például szerdán azt írta, bírósági forrásai “Handó Tünde melletti érvként azt hozták fel, hogy a bírósági vezető szót tudna érteni a kormánnyal”. Igaz, azt nem említették, hogy Szájer József feleségéről van szó.

Ha Handót megválasztja a parlament, ő döntheti majd el, hogy ki lesz bíró és bírósági vezető Magyarországon.

Handó 137 új bíróról és két új törvényszéki elnökről (megyei bírósági vezetőről) dönthet a kinevezése utáni első hónapokban. A bírósági portálon november közepén jelent meg a kiírás az új bírói pozíciók betöltésére: országszerte 137 posztra lehet jelentkezni, a végső szót valamikor februárban az OBH elnökének kell majd kimondania.

A távozó főbíró akadályozására bevezetett vezetőkinevezési moratórium év végi lejárta után az OBH elnöke egyedül nevezheti ki a Vas Megyei Bíróság, és az ország legnagyobb ítélkezési fóruma, a Fővárosi Bíróság (FB) elnökét is.

Áthelyezhetik a legfontosabb ügyeket

Az igazgatási vezető új állomáshelyre helyeztetheti a bírókat, és a törvény indoklása szerint a hatékonyságra tekintettel ügyeket is áthelyezhet az illetékesről egy másik bíróságra. Utóbbi elsősorban a legleterheltebb FB-t fogja érinteni.

Az ország Budapest-központúsága miatt a nagy ügyek szinte mind a Fővárosi Bírósághoz tartozó fórumokon indulnak, így itt alakult ki bírói tapasztalat az ilyen ügyek kezelésére – mondja Fleck Zoltán jogszociológus. Ha az egyenletes ügyterhelés vagy a gyorsítás jelszavával egy-egy nagyobb ügyet egy vidéki bíróságra tesznek át, olyan bíró elé kerülhet, aki messze nem látott még ilyen bonyolult ügyet. Önmagában már ez óriási kockázatot jelent Fleck szerint, aki úgy tartja, hogy egy tapasztalatlan vagy gyengébb bíró könnyebben befolyásolható.

A kiemelt büntetőügyekben az új szabályok szerint a legfőbb ügyész is jogosult lesz dönteni a vádemelés helyéről, azaz hogy alapfokon melyik bíróság tárgyalja az ügyet. Az OBH elnöke viszont polgári pereket is áthelyezhet, és ez a jogköre nem csak a kiemelt ügyekre vonatkozik.

Tapasztalatlan bírók dönthetnek

Fleck szerint különösen nagy lehet a csábítás a politikusokat érintő ügyekben, például a sajtóperekben. Egy tapasztalatlanabb bírót például könnyebben befolyásolhat, ha országosan ismert politikus, üzletember vagy egyéb fontos közszereplő jelenik meg a tárgyalóteremben.

Hasonló kockázat áll majd fenn azokban az ügyekben, ahol állami szervezet vagy cég az alperes. Ilyenek lehetnek a milliárdos közvagyont vagy kiemelt közérdeket érintő ügyek, ahol állami vezetőknek komoly érdeke fűződhet a per kimeneteléhez.

Ezekben a helyzetekben különösen fontosak a bírói függetlenség garanciái, biztosítékai. A hatékonyság növelésére történő hivatkozással azonban épp ezek gyengülhetnek.

Bármelyik bíróhoz el lehet érni

Rendeletalkotási jogával élve az OBH elnöke a törvény keretein belül egymaga változtathatja meg a bírók előmenetelére, szabadságolására, jutalmazására vonatkozó szabályokat, és az ő kompetenciája lesz a fejlesztési források elosztása is a megyék között.

A megyei bírósági (törvényszéki) elnökök ugyanakkor továbbra is erősen befolyásolhatják a középszintű igazgatást, a bírók munkakörülményeit. Ha a megyei vezetők függésbe kerülnek az igazgatási vezetőtől, megnyílik a lehetőség a bírók befolyásolására.

A jogszociológus szerint a megyei vezető, ha akar, könnyen visszaélhet jogköreivel. Megteheti, hogy eláraszt munkával egy bírót, majd ellenőrzést rendel el és megbünteti, amiért például nem foglalta határidőre írásba az összes ítéletet.

Fleck értelmetlennek tartja azokat a kormánypárti ellenvetéseket, hogy nincs olyan bíró, aki politikai akaratot hajt végre: olyan rendszert kellett volna felállítani, amiben lehetőség sincs politikai befolyásolásra.

Handó Tünde fideszes kötődései

E tekintetben a kritikusok szerint különösen rossz üzenete lenne Handó Tünde jelölésének. Bár a sajtóban történtek rá utalások, hogy férjétől külön él, erről nyilvánosan sem Szájer, sem ő nem beszélt soha; a közjogi rendszert gyökeresen átalakító jogalkotásra nagyon jelentős befolyással bíró kormánypárti politikus házastársaként lehetetlen lesz megőriznie a függetlenség látszatát.

Handó Tünde emellett tudhatóan közeli barátja a kormányfő családjának is; Lévai Anikóval az elmúlt évtizedekben számos közös, nyilvános programon vett részt. Handó ráadásul a Fővárosi Munkaügyi Bíróság vezetőjeként alsószintű igazgatási vezető volt, így többek szerint hiányoznak a tapasztalatai a teljes igazságszolgáltatás irányításához.

Az elvárható tapasztalat meglétének feltételét ugyanakkor a kormánypárt  szelektíven használja: Navracsics Tibor a törvényjavaslat záróvitájában azzal érvelt, hogy Baka András főbíró azért nem lehet a Kúria elnöke, mert nincs öt évnyi hazai bírói gyakorlata.

A Kúria elnöke is fontos

A Kúria elnökének az igazgatási vezetés leválasztásával jelentősen csökkent a jogköre, de természetesen így sem mindegy, hogy ki kerül a posztra. Egy erős vagy épp gyengébb felkészültségű vagy szerepfelfogású főbíró éppúgy rányomhatja a bélyegét az igazságszolgáltatás működésére, miként az Alkotmánybíróság elnökei az Ab-ra.

Ezen felül befolyása lehet a Kúria eseti és jogegységi döntéseire: a legfőbb ítélkező testület vezetője az egész bírói ágat képviseli, a bírók számára pedig szakmai vezetőt jelent. A posztra felmerült Darák Péter, a LB közigazgatási bírájának a neve, de vele kapcsolatban kevésbé egységesek az esélylatolgatások, mint Handóval.

Érdekesség viszont, hogy míg Darák Péter a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének az elnöke, Handó Tünde a Munkaügyi Bírák Országos Egyesületének az alelnöke. A két szervezet közös honlapján együtt jegyzik a köszöntő üzenetet.