A Fidesz a parlamenti munkát is kiüresítette, "elhallgattatta az ellenzék hangját", folytatta Lukács, aki szerint a kormány az EU-val és egyre inkább az Egyesült Államokkal is konfliktusba keveredett. Ezután rátért a médiatörvényre, amellyel a kormány elhallgattathatja azokat, akik nem a kormány szájíze szerint tudósítanak. Beszélt az elbocsátásokról és a kimaszkolásokról is, és megemlítette az éhségsztrájkot is. Végül a Klubrádióról beszélt, és arról, hogy "Simicska úrnak és barátainak" osztanak frekvenciákat. A kormány fél a média kritikájától, pedig "ha ezt hallgatnák, akár épülhetnének is belőle". A korona a kormány cselekedetein az új alaptörvény, amit 13 millió forintból meg is akarnak ünnepelni. Ezzel szemben az MSZP január 2-án az ünnepség helyszíne, az Operaház előtt fog tüntetni.
Rovataink a Facebookon