Kormányellenes tüntetéssel indul 2012

2012.01.02. 11:53

Civil szervezetek együtt tüntetnek az Opera előtt délután fél hétkor az összes létező és virtuális ellenzéki párttal a kormány és annak törvényei ellen. Azért az Operánál, mert odabent a Fidesz-KDNP gálával ünnepli a szinte mindent rájuk szabó új alaptörvényt. Közben igazi nácik készülnek lecsapni a kormánnyal elégedetlen demonstrálókra. Kövesse velünk az előkészületeket és figyeljük együtt, tényleg akkora durranás lesz-e 2012 első nagy tüntetése, ahogyan ígérik!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rögtön utcai izgalmakkal kezdődik 2012: az Európa- és világszerte felháborodást okozó Fidesz-alkotmányt várbeli kiállítással és operaházi gálával ünnepli a kormány. A dolog annyira felpaprikázta a civil és megélhetési ellenzékieket, hogy - legalábbis szándékuk szerint - nagy tüntetést jelentettek be az Operához. A baloldali vagy szimplán Fidesz-ellenes civil csoportoktól az ellenzéki pártokon át a most is legerőszakosabban nyomuló gyurcsányistákig ott lesz elvileg mindenki. Ez meghozta a nácik kedvét is, a karácsonyt hitleres képpel ünneplő harcunk.com ellentüntetést tervez, amihez csatlakozott az Új Magyar Gárda és Budaházy György is.

  • Izgalmas nap lesz a mai, egy ilyet nyilván nem kaphat ki a kommunista Tomcat, vagyis Dániel Péter ügyvéd, aki példaképénél, Gyurcsány Ferencnél is többet Facebookozik. Most ezt írta éppen: "A betiltott gárda, a terrorista Budaházy és új-nyilas bűntársaik is ott lesznek. Nos, szerintem menjünk oda bátran mi józan demokraták, öntudatos állampolgárok is. Mutassuk meg nekik és az orbáni diktatúra lakájainak, hogy "demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni". /Bibó István/ Mutassuk meg ma, hogy hol a 2/3!"

  • Nem az alkotmány ünneplő gála lesz Orbán első fellépése ma: délután kettőkor a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának ünnepségén beszél az egyszerűbbik fajta katasztrófaelhárításról a Syma csarnokban, hatkor nyitja meg a Fidesz-alkotmány ünneplő történelmifestmény-kiállítást a Nemzeti Galériában, a Várban, utána jön a késő délután fieszta az Operában.

  • Dániel Péter mellett az MSZP-s Szanyi Tibor sem hiányozhat egy ilyen klassznak igérkező heccelődésről. Az előbb sajtótájékoztatót tartott, ahol megnyugtatott mindenkit, hogy a szocialista tüntetők nem fognak rárontani a gálaestre érkezőkre, csak a hatalmas számukkal akarnak üzenni. Szanyi természetesen nem lacafacázott, kimondta, hogy a cél az Orbán-rezsim megbuktatása, a szocialistákat arra kérte, viseljenek vörös ruhát és "néhány tucat Fidesz-bérenc nácinak" nevezte a Jobbikot is szélsőjobbról támadó, neten szervezkedő csoportot.

  • A mai nap tényleg szakítópróba lehet olyan értelemben, hogy a baloldali pártpolitikusok borzasztó szövegei ellenére is elmennek-e a tőlük függetlenül elégedetlen tömegek az Andrássy útra. Szanyi Tibor például képtelen abbahagyni a nyílt és alig burkolt nácizást, tájékoztatóján jót Bartók Bélázott. De legalább megerősített, amit mindenki tudott, hogy MSZP-s politikusok sem fognak felszólalni az eseményén, csak civilek.

  • Dopeman, a civil ellenzék egyetlen szórakoztató figurája ma, talán az eseményekre tekintettel, sajnos komolyabb hangot ütött meg a blogjában.

    "A magyar jogállam a szemünk előtt változik át valami teljesen újfajta képződménnyé. A történések kísértetiesen emlékeztetnek Lukács Gyuri 6 részes Csillagok Háborúja sorozatának első három epizódjára. A titokzatos sithek tulajdonképpen már föl is fedték magukat és nem is csak párosával operálnak. Ebben a helyzetben egyre nagyobb szükség lesz az olyan szervezetekre, mint a TASZ."


    De a címe legalább az, hogy Meg-TASZ-lak.

  • Aki nincs tisztában az akapokkal, ebből a cikkből minden fontosat megtudhat.

  • Fantasztikus, hogy az MSZP-nek tényleg mindenről AZ jut az eszébe, és sajnos nem a pina. Szanyi Kapitány után drámai hangú közleményében most Mesterházy pártelnök is arra célozgat, hogy a délutáni utcai bulira bejelentkező nácikat a kormány tüzeli:

    "Az elmúlt egy év megtanított minket arra, hogy az Orbán-rezsim, korlátok nélküli hatalmának kiépítésére és megtartására minden eszközt igénybe vesz. Ezért arra kérek mindenkit, hogy az esti tüntetés békés jellegét őrizzük meg, a szélsőjobbos provokátorok gazdáinak pedig ne szolgáltassunk okot arra, hogy jogainkat erőszakosan vagy adminisztratív módon tovább korlátozzák.

    Találkozunk az Operaház előtt.

    Lesz még Magyar Köztársaság!

    Mesterházy Attila,

    pártelnök-frakcióvezető"

    Most legalább megérzik a tüntetés civil szervezői, hogy mi történik, ha az ember beeenged egy szocialistát a bulijába.

  • Mert lehet, hogy már jóval hat-fél hét előtt vicces jeleneteket láthatunk. Ezt mikroblogolta például az imént egy szuperlelkes aktivista:

    ha már hallgatói hálózatként csatlakoztunk a ma esti tüntetéshez, akkor magától értetődően jött az ötlet, hogy legyen egy korábbi találkozó, hogy egy magban lehessünk kinn. mindezt sikerült olyan szépen megszervezni, hogy pont ugyanakkor és ugyanott találkozunk, ahol a nácik és a gárdisták is teszik ezt majd. bár én még lehet hogy oda se érek akkorra, de ez mindenképp pompás humorforrásnak hangzik így elsőre is!

  • A délutáni tüntetés meghirdetői között ott van a Magyar Fokhagymafront is. Igen, remek a politikai szimatuk, ez tényleg nem egy igazi párt, vagy konyhai terrorszervezet, viszont tényleg akcióznak. 2011 márciusa óta léteznek és ők voltak azok, akik az első "egymilliós" tüntetésen, ál-ellentüntetőként szigorúbb médiatörvényt követeltek.

    Magyar Fokhagymafront
    Magyar Fokhagymafront
    Fotó: Virág Zsolt /
  • magyarorszag rantott hus
    Fotó: fostosrecska.tumblr.com

    Egy ismert mikroblogger szerint országunk államformája a rántotthús. Mit jelent ez vajon a mai eseményekre nézve?

  • Ezt a közleményt adta ki az imént az Európai Baloldali Párt: "Tegnap életbe lépett Magyarország új alkotmánya, amely elfogadhatatlan minden demokrata számára, mert az lényegében megszünteti a demokráciát és a jogállamot. Az Európai Baloldali Párt ellenzi az új alkotmány bevezetését egyetértve a magyar demokratikus civil szervezetekkel és pártokkal, és támogatja a január 2-ra meghirdetett demonstrációt a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal pártokkal együtt.

    Maite Mola
    Az Európai Baloldali Párt alelnöke"

    Bár nemlétezőnek tűnő, szuper gagyi neve van, az EBP nem egy teljesen kamu szervezet, hanem olyan létező pártszövetség, aminek több képviselője is ott ül az EP-ben, az "Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal" nevű képviselőcsoportban.

  • Izzanak a neuronok a politikai agytrösztökben, miután a legendás túlélő, Gyenesei István exminiszter bejelentette, hogy helyi politikai szervezete, a Somogyért Egyesület is demonstrálni fog az Operánál, egyetértve azokkal, akik "veszélyesnek ítélik a parlament és a kormány törvényhozásának másfél év óta tartó gyakorlatát, valamint a várható következményeket".

  • A BRFK kéri az érintett útszakaszokon közlekedők fokozottabb figyelmét és megértését, tájékoztatta az Indexet a kommunikációs osztály. Az érintett útszakaszok listáját itt találja, a legfontosabb, hogy 15 órától éjfélig lezárják az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között.

    A rendőrség az Indexet megnyugtatta, a "rendezvényt a szükséges létszámmal fogja biztosítani". Elmondták azt is, a szokásos eljárás keretében a rendőrség és a rendezvény szervezői között az egyeztetések megtörténtek, ahol a szervezők együttműködésükről biztosították a hatóságot.

  • történelmi fotóritkasággal kívánt kellemes karácsonyt olvasóinak az Orbán-ellenes civilek és pártok elleni tüntetést tervező harcunk.com.

  • Nem csak nálunk indul az utcán 2012, az Occupy Wall Street mozgalom tüntetői sem bírtak magukkal. A mozgalom bázisának számító Zucotti Parkban 68 embert tartóztattak le szilveszter éjjelén, mert ledöntötték az úttorlaszokat, melyeket a hatóságok emeltek a park köré. A darabokat végül a park közepére hurcolták, azokon énekeltek és táncoltak.

  • Marsi Anikó eltűnése is? Reméljük, ez is kiderül nemsokára!

  • Ahogy az várható vol - és ahogy mi is tennénk hasonló esetben - a Fidesz a civilek által kezdeményezett tüntést gyurcsányista-szocialista dzsemborinak állítja be, amikor csak lehet. Most éppen Selmeczi Gabriella, a párt szűk, belső agytrösztjének tagja nyilatkozott:

    "A Fidesz szerint hétfő este világossá válik: míg a nemzeti ügyek kormánya az emberek felhatalmazása alapján kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit, addig az "országot tönkretevő gyurcsányi gyűlöletkeltők" rendetlenséget, káoszt csinálnak és törvénytelenségre buzdítanak.

    Selmeczi Gabriella, a vezető kormánypárt szóvivője hétfőn, az MTI-hez eljutatott közleményében úgy fogalmaz: a "Gyorskocsi utcaiak továbbra is a gyurcsányi gyűlöletkeltést folytatják, és Magyarország kárát akarják".

    Az nem demokrata, aki szerint csak akkor van demokrácia, ha ő van hatalmon: ideje lenne, hogy a szocialisták is elfogadják az emberek döntését - közölte a szóvivő, rögzítve azt is: a magyarok korábban egyértelmű döntést hoztak arról, hogy nem kérnek a gyűlöletből és a széthúzásból."

  • Ha a biztonsági főnök úgy rendeli, az állami vezetők egy 250 méter hosszú, részben föld alatti járaton hagyhatják el az Operaházat - írja az Fn24. A járat a Nagymező utcába vezet. Az első huszonöt méter a föld alatt vezet, innen egy üzemház pincéjébe érkezhetnek, ahonnét lépcső vezet fel a földszintre, ami már a Thália Színház területe.

    A járatot eddig egyszer sem használták menekítésre, az Fn24 szerint ugyanakkor a terrorelhárítás múlt héten időszakos gondozásba vette azt.

  • Húsz kolontári lakost is meghívtak az este nyolckor kezdődő Fidesz-önünneplésre az Operába.  "Nagy megtiszteltetésnek érezzük ezt, hiszen az új alaptörvény életbe lépése történelmi pillanat. Jelentős esemény ez személyes vonatkozásban is: a legtöbb kolontári még soha nem járt az Operában" - mondta az MTI-nek Tili Károly polgármester. Reméljük azt fogják hinni, hogy ennyien tolakodnak operajegyért az Andrássy úton egy átlagos hétfői előadás előtt is.

  • Hazánk és a nemzetközi pénzügyi körök küzdelme (Eredeti metszet - Zichy Mihály: Pörosztó bajvívás,1886)
    Hazánk és a nemzetközi pénzügyi körök küzdelme (Eredeti metszet - Zichy Mihály: Pörosztó bajvívás,1886)
    Fotó: nemzetikonyvtar.tumblr.com
  • x.y.: 1848. Jut eszembe nem tudom olyan filing az egész!!

    z.z.: ott voltál?

  • Ez az a kiállítás, amivel a kormány és a Nemzeti Galéria az új alkotmányt ünnepli. Ezt nyitja meg hatkor Orbán miniszterelnök, hogy utána elinduljon az Operába, folytatni a vigadást.

  • Alwayscryonsundays, a neves mikroblogger ezt tapasztalta az események leendő epicentrumának közelében:

    Az Ó utca innen a Nagymezőtől az Oktogon felé tele van rendőrrel a Zichyben viszont egy sincs. Miben mesterkedhetnek? Az egyik éppen azt mondta, amikor elmentem mellettük: “az első dolgom lesz, ha hazamegyek innen, hogy egy jót zabálok és befekszem az ágyba”.
  • Kinek áll ez érdekében? (Mármint fizikailag, a monitor közepére.)

  • Felrepült a pletyka, hogy a TEK megerősítette a miniszterelnök személyi védelmét. Kérdésünkre Orbán Viktor szóvivője egyetlen szót válaszolt: nem.

  • Meg nem erősített hírek szerint rendőrök kamerákat szerelnek fől az Andrássy út Belváros felőli részén. Próbáljuk csekkolni, hogy tényleg így van-e.

  • Felszabadító hír, hogy egyetlen tiltakozó sem jelent meg délután kettő tájban a Syma csarnoknál, ahol Orbán Miniszterelnök beszélt a katasztrófavédelmisek ünnepségén. Nem mintha meghirdettek volna bármi ilyesmit, de mi azért odamentünk megnézni, nem melegít-e már valaki délutánra, de hála istennek eszükbe sem jutott ilyesmi.

  • "Itt épp másznak le a kocsi tetejéről, az út túloldalán pedig a parkolnási zóna tábla mögé szereltek fel egy fehér dobozt, ami lehet, h kamera" - írta olvasónk a Nagymező-Andrássy-sarokról, aztán fotózott is egyet.

    Fotó: Somogyi Endre /
  • Az Oktogonról és az Andrássy-Nagymező sarokról is azt jelentették olvasók, hogy rendőrök kamerának látszó dolgokat szerelnek fel oszlopokra.