Jusztin
13 °C
30 °C

Jóri sejtette, hogy Brüsszel közbelép

2012.01.11. 14:55

Az adatvédelmi biztos, Jóri András leváltása az egyik olyan ügy, amelyben – ha Magyarország addig nem lép – Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít. Az új alaptörvény és az abból következő sarkalatos törvény megszüntette az adatvédelmi ombudsman hivatalát. Helyébe január elsejétől a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság lépett. Az átalakulás önmagában nem ellenkezne az EU-s joggal, de az viszont már igen, hogy Jóri András nem tölthette ki a hivatalát.

Az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló, december 30-án tárgyalt törvényjavaslata alapján szakadt meg az adatvédelmi biztos hat éves hivatali megbízatása 2012. január elsejével, pedig a megbízatás csak 2014-ben járt volna le. Az EU-s jog megsértésének gyanúját veti fel a vezető nem szakmai okból történő leváltása.

Jóri, akit 306-40 arányban választott meg az akkori országgyűlés hat évre, már december elején arról beszélt az Indexnek adott interjúban, hogy Brüsszel nem hagyja majd szó nélkül az eltávolítását.

Az Európai Unió alapjogi biztosa, Viviane Reding december 12-i kérdéseire Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter válaszolt december 17-én. Az adatvédelmi biztos ügyében Navracsics többek közt arra hivatkozott, hogy Jóri a törvény zárószavazása előtt egy, az Origónak adott interjúban maga mondta, nem akar az új hivatal vezetője lenni.

Jóri András
Jóri András
Fotó: Nagy Botond

A kormány válaszlevelét bírálta az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ, a civil szervezetek szerint ugyanis az nem adott kielégítő válaszokat az alelnök kérdéseire, több ponton is hiányos, és hibás érveket tartalmaz. Alternatív levelet küldtek Redingnek, amelyben kitértek Jóri ügyére is. Emlékeztettek rá, hogy az Origó-interjúban Jóri részletesen kifejtette álláspontjának indokait. Jóri akkor elmondta, hogy egynapos határidővel kapta meg véleményezésre a vonatkozó törvénytervezetet, ami szerinte jelezte, hogy a kormány nem tekinti őt partnernek, és nem számít potenciális jelöltnek az új pozícióra. Jóri arról is beszélt, hogy szerinte az új adatvédelmi hivatal nem lesz eléggé független.