Etelka, Aletta
3 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

A jó államnak nincs szüksége 6719 köztisztviselőre

2012.01.12. 18:24

A központi közigazgatásban dolgozó 73 460 kormánytisztviselő mintegy öt százalékát érinti az a létszámleépítés, amelyről a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg kormányhatározat - közölte Gál András Levente kormánybiztos csütörtökön újságírók előtt.

Tájékoztatása szerint elvonják az összes betöltetlen álláshelyet - 2440-et -, és az elbocsátandó dolgozókéval együtt 6719 álláshely szűnik meg. Így körülbelül ötszázalékos az a létszámcsökkentés, amely a betöltött státusokat érinti - tette hozzá, emlékeztetve, hogy 2011 elején már volt egy hasonló arányú leépítés minisztériumi szinten. Közölte, a mostani döntést számos egyeztetés előzte meg, a konzultációk tavaly szeptember óta folyamatosak.

A közigazgatásban dolgozók érdekképviseletei azonnali egyeztetést követelnek a kormányzati létszámcsökkentésről - olvasható a szakszervezetek által csütörtökön kiadott közleményben.

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, valamint a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint a létszámcsökkentésről szóló döntés - érdekegyeztetés nélkül - törvénysértő módon született.

"Jellemzően az először vág, aztán mér gyakorlatát követve, most sem került sor a feladatok és hatáskörök szakszerű áttekintésére" - fogalmaztak.

Hozzátették, az elmúlt években az elbocsátások főleg a beosztott munkatársakat érintették, ennek következtében ma már "a közigazgatás frontvonalában szinte nincs közkatona".
A szakszervezetek követelik azt is, hogy a létszámcsökkentés végrehajtásakor a szakmai, a jogi és a szociális szempontokat vegyék figyelembe a munkáltatók, a helyi döntésekbe érdemi módon vonják be a munkahelyi érdekvédelmi szervezeteket.

Mint írták, az elmúlt hetekben különböző hivatalokból már kaptak vészjelzést, hogy titokban készülnek a "halállisták", azok a névsorok, amelyek az elbocsátandó munkavállalók nevét tartalmazzák. A hatályos jogszabályokra hivatkozással a közelmúltban többször kezdeményezték érdekegyeztetést ebben a témában, "de a kormányzat mindig elhárította azzal, hogy még kormányon belül folyik az egyeztetés".  "A döntés nem teljesen váratlan, de teljességgel elfogadhatatlan. Érthetetlen, hogy a kormány miért üldözi saját apparátusát" - olvasható a közleményben.

A három érdek-képviseleti szervezet elégtelennek tartja az elbocsátottak megsegítésére hivatott Karrier Híd Programot.

Gál András Levente elmondta: azoknak, akiknek megszűnik az állásuk, segíteni szeretnének a versenyszférában való elhelyezkedésben, de várhatóan lehetőségük lesz például állami vállalatoknál dolgozni, illetve részt vehetnek a Karrier Híd Programban. Az új munkahelyen elhelyezkedőknek a minimálbér értékének kétszereséig 50 százalékos járulékkedvezményt biztosítanak majd - közölte, hozzátéve, hogy emellett a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálaton keresztül az elhelyezkedést szolgáló tanácsadással is segítik az érintetteket.

"Örömteli, hogy a jó, az egyszerűbb állam kisebb létszámmal is megvalósítható" - fogalmazott a jó állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos, aki szerint egy kisebb létszámmal, kevesebb költségvetési forrásból működő állam hatékonyabb. Felidézte azt is, hogy a szervezetek csökkenő számának és az eljárások egyszerűsödésének logikus következménye a kisebb létszám. "Most elérünk arra a szintre, ahol további lépésekre nincs szükség" - mondta.

Az MTI kérdésére, hogy mi alapján határozták meg az egyes szervezeteknél megszűnő álláshelyek számát, illetve nem tartja-e túl gyorsnak, hogy a felmentések kezdőnapja legkésőbb január 18-a, Gál András Levente megismételte: szeptember óta folynak az egyeztetések az érintett vezetőkkel, a leépítés intézmények közötti létszámkülönbsége pedig "a megváltozott állami feladatgyakorlással" is összefügg.

Azzal kapcsolatban, hogy az elbocsátások a tárcák közül egyedül a Honvédelmi Minisztériumot nem érintik, emlékeztetett: a honvédelmi tárca már tavaly végrehajtotta a maga létszámleépítését.

A kormány döntése alapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban és a hozzá tartozó szervezeteknél 2.826 álláshely szűnik meg, a legtöbb, 2.343 a kormányhivataloknál. A Miniszterelnökségen 19, a Vidékfejlesztési Minisztériumnál és intézményeinél 742, a Belügyminisztériumnál 200, a nemzetgazdasági tárcánál és intézményeinél 350 státus szűnik meg. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak és intézményeinek álláshelyei 903-mal csökkennek, míg a fejlesztési minisztériumé és a hozzá tartozó hivataloké 393-mal. A Külügyminisztérium annyi kedvezményt kapott, hogy a létszámcsökkentés 50 százalékát jövő januárra halaszthatja; összesen 279 munkahelyet kell megszüntetnie.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal létszáma 577-tel, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségé 39-cel, a Központi Statisztikai Hivatalé 70-nel, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságé és szerveié 162-vel, az Országos Egészségbiztosítási Pénztáré pedig 159-cel csökken.

A rendelkezés szerint a kormány az idei költségvetési hiánycél teljesítése és a hatékonyan működő állam kialakítása érdekében döntött a leépítésekről.