Magyarország mókuskereke

2012.01.23. 11:11
Ugyanazok a bajok mint tavaly, csak talán még nagyobbak is, vélekedik a Demokrácia és Dilemma Intézet. Minden januárban Magyarországnak esik az EU, most is nagy megszorítási tervet kovácsolnak tavaszra és most is közelgő konszolidációt ígér a kormány. 2012 hasonlóan kezdődik, mint ahogy 2011 indult.

Úgy vág neki az ország e politikai évadnak, ahogy az Orbán-kormány első ősze óta mindig: most majd eljön a konszolidáció. Most kicsit megnyugszik minden, mert amit muszáj volt, azt sietve elintézték, ami nem tűrt halasztást azt rohammunkában megoldották, talán meglepő volt a sietség és a gyökeresség, de eljött végre a nyugodt fejlődés ideje. Az alábbi négy idézet mind erről szól:

„De ha visszajöttünk a nyári szünetről, illetve túl vagyunk az önkormányzati választásokon, akkor a mostani törvényalkotási munka tempója lassulni fog, hosszabb egyeztetési periódusokat kínál.” Orbán Viktor, 2010. július 7.

„Nos, Magyarország utolsó száz napjában, ebben a megfeszített munkával töltött időszakban valóban egymásra torlódtak az események, időnként szinte zavaróan összefolytak a napok, és összesűrűsödött az idő.” Orbán Viktor, 2010. szeptember 7.

„Megtörtént az átállás, leraktuk az alapokat, ideje nekiállni az épület felhúzásának, vagyis Magyarország megújításának.” 2011. február 14., Orbán Viktor, parlament

„2012 júniusára ebben az országban minden megváltozik. Utána következik egy konszolidációs, nyugodtabb időszak” 2011. december 31., Lázár János

Most tehát júniusra várhatjuk a megnyugvást. Annak ellenére is ebben kellene bízni, hogy éppen a februárban kezdődő parlamenti ülésszaktól lesz arra lehetőségük a képviselőknek, hogy az utolsó pillanatban eszközölt módosítókról vita nélkül szavazhassanak. A keretek most lettek csak igazán adottak a nagyon felfokozott tempóhoz.

Januárban Európa nekünk esik

De nem csupán a lassulás iránti örök várakozás miatt tűnik úgy, hogy hasonlít ez az év az előzőhöz. Tavaly januárban a médiatörvény miatt zúdult elképesztő össztűz Magyarországra. Idén újra előkerültek a brutális jelzők Magyarországgal kapcsolatban a nyugati világ sajtójában, temették a magyar demokráciát szerte Nyugat-Európában és az USA-ban.

2010 decemberében a miniszterelnök azt mondta egy interjúban, hogy semmi okunk a médiatörvényen változtatni, majd egy hónappal később, január közepén elment Strasbourgba, ahol megígérte, hogy ha az Európai Bizottság módosításokat kér, akkor ennek nem lesz akadálya. Nem is lett, még a kötelezettségszegési eljárás megindítása előtt minden kifogásolt paragrafust módosított a parlament. Tavaly januárban az Európai Parlamentben a legtöbb frakció Orbán Viktornak esett, és a magyar miniszterelnök remek retorikai eszközökkel, igazi eurokonform stílusban védte magát.

Tavaly decemberben a miniszterelnök azt írta José Manuel Barroso bizottsági elnöknek, hogy semmi okunk a jegybanktörvényen változtatni, majd január közepén elment Strasbourgba, ahol megígérte, hogy az Európai Bizottság által kért módosításoknak nem lesz akadálya. Megindult ugyan három kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen, de a kormány gyorsan jelezte, hogy egyik esetben sem akarja bíróság elé vinni az ügyeket. Idén januárban az Európai Parlamentben a legtöbb frakció Orbán Viktornak esett, és a magyar miniszterelnök remek retorikai eszközökkel, igazi eurokonform stílusban védte magát.

A szorítás kényszere

És még mindig nincs vége a megálló idő illúziójának. Mert tavaly januárban már komoly várakozás volt, hogy vajon milyen megszorításokkal / strukturális reformokkal áll elő a kormány. Ez lett márciusra a Széll Kálmán-terv. Idén januárban már komoly várakozás van, hogy vajon milyen megszorításokkal / strukturális reformokkal áll elő a kormány. Ez lesz az IMF-hitel ára.

Miközben valóban rengeteg új törvény készült, az ország általános helyzete alig változott, vagy éppen egyenesen rosszabbra fordult (ahogy egyébként egész Európa kilátásai is rosszabbodtak). A törvényalkotásban továbbra is kockázat a kapkodás, az ország nemzetközi megítélése katasztrofális, és a gazdasági helyzet annyit romlott, hogy 2008 után újra az IMF-re kell fanyalodnunk. A megoldási taktikák is hasonlók: még egy kicsit ki kell bírni, aztán jön a konszolidáció, ígérik a kormánypártiak; a nagy nyomás hatására végül enged a kormány az EU-s igényeknek; és úgy tűnik, hogy a kormány nyitott egy újabb kiadáscsökkentési tervre.

Kitartás

Idén sikerülni fog? Az eddigi tapasztalatok nem adnak nagy biztosítékot arra, hogy igen. Ráadásul a nemzetközi környezet is romlott. Európa elég komoly bajban van, az adósságválság az egész eurózónát rettegésben tartja, és Magyarország helyzete se lett könnyebb: egyszeri, nem ortodox pénzbeszedési módszerek már aligha maradnak, az IMF gúzsba köti erre az évre a kormányt. A forint gyengülése továbbra is rengeteg jelzáloghitelesnek óriási teher, és drágul tőle szinte minden. Az államkötvények hol mennek, hol nem, és a kamat emelkedik. Másrészt éppen a helyzet szigorodása, az egyre kritikusabb hangok okot adhatnak arra, hogy a mókuskerékből kilépni kényszerítsék a kormányt.

És akármennyire is mókuskerékben tapos az ország, a szombati kormánypárti demonstráció megmutatta, hogy komoly erő áll a kormány mögött. Orbán Viktor még úgy is több embert tud bárki másnál az utcára vonzani, hogy meg sem jelenik. Vagyis hiába fordult el a külföld és a kormánybarát közgazdászok sora a kormány politikájától, és hiába vonunk tehetetlenkedési párhuzamot itt az Intézetben a Gyurcsány-kormány és a mostani között, a helyzet mégis más mint három éve volt. Az Orbán-kormány ereje ugyanis túlmutat a parlamenti többségen. A csupán dacból velük szavazók valószínűleg lemorzsolódtak, de még a nyilvánvalóan kudarcos gazdaságpolitika, vagy éppen Schmitt Pál egészen kínos doktorija sem volt elég nyomós ok arra, hogy ne maradhasson elég önbizalma a Fidesznek.

Ugyanis nagyon ismert szónok nélküli, kormánypárti tüntetésre nagyon sok embert megmozgatni valódi erőt jelent. Nem feltétlenül azért, mert az ott megjelentek elegen volnának ahhoz, hogy választást nyerjenek vagy reprezentatív közvélemény-kutatást jelentsenek. Hanem azért, mert felkerekedni tüntetni nemcsak az önmagukat képviselő emberekről szól, hanem ennél szélesebb körről: az kell hozzá, hogy a résztvevők saját közösségei előtt (család, szomszéd, munkahely) is kényelmesen érezzék magukat tőle. Az Orbán-kormány minden bukdácsolása ellenére a hazai közönség előtt elég jól tartja magát.