Medgyessy nem állna az ellenzék élére

2012.01.24. 22:09
Medgyessy Péter szerint a változást akaró választók kényszerítik majd együttműködésre az ellenzéki pártokat, a kérdés csak az, lesz-e olyan személyiség, aki köré csoportosulhatnak ezek az erők. A volt kormányfő az ATV-nek azt mondta: Matolcsy Györgynek jó gondolatai vannak, de Isten mentse meg azt az országot, amely megvalósítja ötleteit. Orbánnak ezért menesztenie kellene.

A volt kormányfő kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, ő kora miatt már biztosan nem vállalná a vezető szerepet egy ellenzéki összefogás élén, de nevek említése nélkül megjegyezte: vannak olyanok, akiket alkalmasnak talál erre a feladatra. Mint mondta, nem kíván többet aktív politikai szerepet vállalni, a számára tetsző erők támogatását azonban nem zárta ki.

Medgyessy Péter nem értékeli túl az olyan kérdéseket, minthogy a monetáris tanács tagjainak fel kell-e esküdniük az új alaptörvényre, illetve nem foglalkozik a szombati kormány melletti demonstrációval sem, helyette inkább az érdekli, milyen jövője van az embereknek, hogyan látják a kilábalást. Mint mondta, a magyar politikai vezetés mára felismerte a gazdasági egyensúly fontosságát. Az igazi vita így szerinte most már arról szól az Európai Bizottsággal, hogy mi jelentheti a tartós megoldást az ország problémáira. Meglátása alapján a nagy elosztó rendszereken kellene változtatni, valamint lehetővé kellene tenni, hogy a bankok képesek legyenek finanszírozni a fejlődést, illetve, hogy visszatérjen a befektetők bizalma.

Medgyessy Péter szerint ehhez gazdaságpolitikai fordulatra van szükség. Úgy fogalmazott, alkalmazkodnunk kell a környezet feltételeihez, hiszen az "nem hülyeségeket diktál". Megjegyezte, ezt a fordulatot nem lehet a jelenlegi személyekkel végrehajtani. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterre kitérve azt mondta, őt olyan elméleti közgazdásznak tartja, akinek vannak jó gondolatai, de - mint folytatta - "Isten mentse meg azt az országot, amely megvalósítja ötleteit". Medgyessy Péter szerint Orbán Viktornak ezért szembe kell néznie saját magával és tudnia kell azt mondania, "jót akartam, de tévedtem". A volt miniszterelnök szerint a nemzetgazdasági tárcavezető menesztését az emberek is pozitívan fogadnák.

Medgyessy Péter az MSZP jelöltjeként került a kormányfői székbe a 2002-es országgyűlési választások eredményeként, hivataláról két évvel később, 2004 szeptemberében mondott le. Utódja Gyurcsány Ferenc volt.