Tükörsimán ünnepelte a Debreceni Egyetemet Schmitt

A magyar felsőoktatás és tudományos élet legrangosabb szereplőivel, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Rektori Konferencia, a Felsőoktatási és Tudományos Tanács, valamint a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnökeivel töltötte péntek délelőttjét Schmitt Pál köztársasági elnök. Schmitt, aki plágiumbotránya kirobbanása óta másodjára vállalkozott nagyobb nyilvános szereplésre, díszvendég volt a Debreceni Egyetem centenáriumi ünnepségén.

Talán az embertelen hideg, talán a gondos előkészület volt az oka, de Schmitt akadálytalanul haladt át a merészen hosszúra hagyott, pár méteres úton fekete kocsijától az egyetem kapujáig. Egy fia tüntetőt nem láttunk, pedig korábban a Hajdupress és a Népszava is arról írt, hogy a köztársasági elnök látogatása „cseppet sem ígérkezik ünnepélyesnek és tükörsimának”.

Az egyetemen, ahol két éve egy csúnya plágiumügy miatt visszavontak egy doktori címet, végképp teljes volt a biztonság. Sanda idegenek be sem juthattak volna, az ünneplést ugyanis előzetes regisztrációhoz kötötték, belépéskor még a táskákat is átvizsgálták. Schmitt a rektor oldalán, kedélyesen beszélgetve indult neki az ünneplésnek. Nagyjából ez a nekiindulás volt az utolsó pillanat, amikor közelről volt alkalmunk tanulmányozni arcának rezdüléseit (nyugodtnak tűnt és mosolygott), kérdezőtávolságba egyetlen sajtós sem kerülhetett vele.

Az államfő az egyetem történetét bemutató tárlat megtekintésével hangolódott rá az ünnepi szenátusi ülésre. A kék kordon mögül leginkább a köztársasági elnök öltönyös hátát lehetett látni. Kezét összekulcsolta a háta mögött, ujjai ritmikusan meg-megrezdültek, talán képzeletben zongorázott egy kicsit.

Közben a díszteremben már ott várta a szenátusi ülés díszvendégeit a pulpitus a kikészített elegáns névtáblákkal (szigorúan vezeték- és keresztnév, tudományos titulus nélkül). Schmitt Pált jobbról-balról Kósa Lajos debreceni polgármester és Fábián István rektor fogta közre. A vendégsereg zeneszó mellett, állva köszöntötte a bevonulókat. Amikor a rektor nyitóbeszédében az egyetem szellemiségét meghatározó erényekre kanyarodott, megemlítve az „alkotó szorgalmat és a tisztességes munka becsületét”, egy pillanatra összeszorult a gyomrunk, de a zárás („Osztozzanak velünk az ünnep örömében és méltóságában”) megnyugtatóra sikerült.

Az ünnepségen tüntetők híján csak egy kis magunk gyártotta izgalom akadt, frappánsfordulat-bingóval készültünk az elnöki beszédre, de megint rá kellett jönnünk, hogy Schmitt Pál nem az a kiszámítható ember, akinek hittük. A tippjeinkből nem sok jött be, Schmitt beszédében nem hangzott el sem az, hogy élethosszig tartó tanulás, sem a bástya, sem a tudomány temploma kifejezés, de még a Citius, Altius, Fortius sem, pedig ebben Eger után nagyon bíztunk.

Tulajdonképpen csak három találatunk volt: a kincs ("Debrecen különleges kincse az egyetem"), a sport (köszönet a Debreceni Egyetemnek, amiért már a felvételin is pluszpont jár a kiemelkedő sportteljesítményért) és Nyilas Misi (már ha nagyon megengedőek vagyunk magunkkal, és Móricz nevének említését találatnak számítjuk). Schmitt inkább a százesztendős tölgyfa messze nyúló gyökereiről beszélt, megemlítette, hogy „Debrecenben a maradandóság lakik”, tett egy kis kitérőt a „mindent túlzott kétkedéssel fogadó" jelenre, és az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásából idézett. Tapsot kapott, bár nem olyan szép nagyot, mint a délelőtt sztárja, a felmenőiről sztorizgató Habsburg György, és mintha Pálinkás József nem tűnt volna nagyon lelkesnek.