Tippünk: Orbán békülékeny lesz

1999 óta létezik országértékelő beszéd, a műfajt az első miniszterelnöki ciklusát töltő Orbán Viktor találta ki, hozta divatba és tette olyan kötelező műfajjá, hogy Gyurcsány Ferenc is átvette tőle.

Volt már sokféle orbáni évértékelő, a diadalmas miniszterelnökitől a vesztes hadvezérin át a lendületes visszatérőig, de az alaphelyzet közös volt mindegyikben. Orbán hazai pályán, a minden döntését gyakorlatilag kritika nélkül elfogadó, törzsfideszes közönség előtt beszélt. Egyszer sem volt olyan helyzetben, hogy szónokként meg kelljen nyernie a közönségét, még 2003-ban és 2007-ben, a két vesztes választás után sem igazán, a két kellemetlen esemény utóhullámai ugyanis addigra már mindkétszer elültek, és Orbán a fideszes jobboldal megkérdőjelezhetetlen vezetője volt.

Most viszont az a szokatlan szituáció állt elő, hogy Orbán bizonyos értelemben könnyebben beszélhet az ország egész lakosságához – ilyen szituáció egy szokásos rádiós vagy tévés interjú, vagy akár egy miniszterelnökjelölti vita – mint a saját táborához. A támogatóknak ugyanis két dolgot valamilyen formában meg kell magyaráznia:

– miért hajtott végre jó néhány, a fideszesek szemében alapkérdésnek számító témában hátraarcot

– miért áll a gazdaság úgy, ahogy.

Azon felül, hogy ma a Millenárison fizikailag is az övéihez fog beszélni, Orbánnak azért is fideszes és nem összmagyar beszédet kell mondania, mert szerdán kezdődik a párt parlamenti frakciójának hajdúszoboszlói ülése, ahol a miniszterelnöknek ugyanezt a kört még egyszer meg kell futnia, de akkor már olyan hallgatóság előtt, akik elvileg akár ciklus közben is megbuktathatják őt, ha úgy tartja kedvük.

A kormányzati kommunikátorok és a lojális újságírók friss megnyilatkozásaiból úgy is tűnhet, hogy a fő hangütés az „elmúlt a legdurvábbja, Európa megnyugodott, mert Orbán ügyesen tárgyalt, itthon meg a békemenet bizonyította, hogy megmaradt a kormány támogatottsága" lehet.

Mi azonban szinte biztosak vagyunk abban, hogy bármilyen csábító legyen is egyszerű (és relatív) sikerpropagandát folytatni, Orbán nem fog ennyinél megállni, és nem is feltétlenül azért, mert a sikerpropaganda nem igazat állít.

Megadta magát?

Kétségtelen tény, hogy az országértékelő idejére némileg csillapodott az EU, az IMF, a nemzetközi sajtó és a világ balos és jobbos politikusainak Magyarország elleni kritikai rohama. Azt azonban Orbán még a közepesen tájékozott fideszeseknek sem tudná csak úgy simán eladni, hogy mindez nem azért történt, mert ő a korábbi keménykedő nyilatkozataihoz képest a végén többé-kevésbé megadta magát.

Az a különös helyzet állt elő, hogy az IMF-fel kapcsolatos pálfordulást a választópolgárok összességének – akik közül nyilván nem kevesen tekintik ezt a józanság felülkerekedésének az értelmetlen kuruckodással szemben – könnyebb eladni, mint magának a kemény magnak. Akiknek valamit viszont mégis kell mondani, mert ha az elmúlt másfél évben valamiben sikeres volt a miniszterelnök propagandagépezete a saját táborán belül, akkor az az IMF mitikus főgonosszá duzzasztása. És új elemként az EU azonosítása a Varsói Szerződés Moszkvájával.

Magyarország folyamatos nemzetközi megszégyenítése senkinek sem esett jól, párt- és ideológiai szimpátiától függetlenül. A lélektani helyzet tehát egyébként érett lenne egy kis önbizalomerősítő önkaserolásra. De ez azért tűnik valószínűtlennek, mert Orbán is pontosan tudja: kormányának sorsa és a Fidesz középtávú jövője nem a hőzöngésektől, hanem kizárólag a gazdaság állapotától függ. Az pedig rossz esetben akár hónapokon belül olyan irányba fordulhat, hogy Orbánnak szembesülnie kell azzal, amit mondott vagy éppen nem mondott el február 7-én.

Azért tippeljük azt, hogy a miniszterelnök ma délután megpróbál valami érdemit közölni a gazdaságról, mert az talán még hozzá is eljutott, hogy pont azok közül bíznak egyre kevesebben a gazdaságpolitikájában, akik a legtermészetesebb táborát alkotják, és akiket egyébként az adószabályoktól kezdve egy rakás döntéssel tudatosan támogatni próbál.

Nem a prolik, a nyugdíjasok, meg a harcias gyurcsányista nénik és a megátalkodott angyalföldi választók, hanem a Rózsadomb és a Szabadság-hegy SUV-ra termett népe, meg a módosabb vidéki polgárok viszik a pénzüket osztrák meg angol bankokba. Nem a komcsigyanús inaktívakat, hanem a közepesnél jobban kereső, utazó-vásároló réteget könnyezteti meg a gyenge forintárfolyam. Nem a prolik gyerekeinek fáj az állam kivonulása a felsőoktatásból. És a következő választáson nem a Magyar Hírlap, a Demokrata és a Hír Tv stábja, hanem ők fogják megszavazni a Fideszt, ha a matolcsysta lépésekkel nem sikerül elűzni őket a párt közeléből, ahová a dolgok természetes rendje szerint amúgy tartoznának.

Éppen emiatt várunk többet és őszintébbet gazdasági vonalon a miniszterelnök által az elmúlt pár hónapban többször is bevetett „mi tök jól megállnánk a magunk lábán, a magyar gazdaság állapota miatt önmagában nem is kellett volna nemzetközi segítséget kérni, az igazi baj az eurózóna válsága, amihez nincs igazán közünk, mégis megszenvedjük” szövegnél.

Elrugaszkodás vagy konszolidáció?

Az őszinteséget erősítheti, hogy a miniszterelnök a legutóbbi, 2011 februárjában tartott évértékelőjén ugyan még az „elrugaszkodás éveként" emlegette 2012-t, de az alaptalannak tűnő optimizmus helyét decemberre már mintha a kijózanodás vette volna át, és 2012-t innentől inkább a konszolidáció évének nevezi.

Hogy pontosan mit mond a Millenárison, azt nyilván csak Orbán tudja, de mi nagy vonalakban a „2012 a konszolidáció, a megnyugvás éve lesz” vonal kifejtésére számítunk. Ennek lehet az egyik előjele Lázár János, Orbán egyetlen igazán cselekvőképes politikai szövetségesének Népszabadság-béli interjúja, amiben a fideszes frakcióvezető arról beszél – 180 fokos fordulatot bemutatva a második Fidesz-kormány eddig elveihez és gyakorlatához képest – , hogy a hátralévő kétharmados törvényeket ötpárti egyeztetés után szeretnék elfogadtatni. A párt- és kampányfinanszírozást meg egyenesen a szocialisták törvényjavaslata alapján rendeznék.

Mivel a 2010 óta tartó unortodox Fideszes kormányzás elvi alapja éppen az volt, hogy a kétharmados felhatalmazása alapján gyorsan, határozottan, az egyeztetést szándékosan hanyagolva kell megváltoztatni az alapstruktúrát, elképzelhető, hogy a választók sokaságának jobban fog tetszeni a mai Orbán-beszéd, mint maguknak a szöveg címzettjeinek.

Merőben szokatlan – és Orbán Viktor szempontjából talán nem a legszerencsésebb – az is, hogy papírforma szerint ez lesz az első olyan országértékelő, amiben alig-alig lesz téma a belpolitika. Orbánnak ez egyrészt azért nem kedvez, mert ő a szemtől szembe vívásban a legjobb. Másrészt mert még a leglojálisabb hívei sem állították soha, hogy a gazdaság lenne az erőssége. Az ellenzéke viszont a néhány tüntetés ellenére annyira gyenge és karizma nélküli, hogy az ő túl heves támadásuk felesleges erőpocsékolás lenne, amivel legföljebb ingyenreklámot csinálna pár vizesnyolcas szervezetnek.

Szóval izgalmas, tétre menő beszédre számítunk, egy remélhetőleg formába lendült, sportkommentátori értelemben vett agresszív Orbánnal, békülékeny futamokkal és két jó nagy kérdőjellel: hogy lehet mindezt eladni a borzalmas tagságnak és mivel lehet megnyugtatni az osztrák síterepeket hála istennek idén télen is megtöltő természetes szavazóbázist?