Salamon
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Mégis lesz ellenzéki tüntetés március 15-én

2012.02.17. 10:57 Módosítva: 2012.02.17. 12:37

Megegyezett a március 15-i rendezvények fővárosi közterület-használatáról a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a Főpolgármesteri Hivatal (FH) és az Egymillióan a Sajtószabadságért Mozgalom (EMS) – olvasható a kormany.hu-n.

A Szabad sajtó úton megtarthatják rendezvényüket az Egymillióan a Sajtószabadságért szervezői. Juhász Péter főszervező az Indexnek elmondta, hogy a KIM és a FH március 15-én 11 óra utánra visszavonta a területfoglalását, így az Erzsébet híd pesti hídfője és a Szabad sajtó út akkortól ismét közterületek számít. Miután a jogi akadály elhárult, az EMS a demonstrációt ismét bejelenti a rendőrségen.

A szervezők a KIM-mel már a múlt héten megállapodtak, a fővárossal pedig ma folytattak rövid, sikeres egyeztetést. Juhász szerint négy óra elég idő, hogy a színpadot felépítsék a délután 3-kor kezdődő tüntetésre.  A főszervező az Indexnek kijelentette: örül, hogy az ügyet sikerült normálisan rendezni.

A központi ünnepségsorozat idén is a Kossuth téri zászlófelvonással kezdődik, majd a Nemzeti Múzeumnál tartanak megemlékezést. A tavaly újraélesztett hagyomány szerint két ünnepi menet köti össze a Kossuth téri rendezvényt a múzeumkerti megemlékezéssel, majd az ottani rendezvény után huszárok felvezetésével vonulhatnak az ünneplők a Várba. Itt színes családi és kulturális programokkal várják az érdeklődőket.