Az MSZP felborította a kommunista kerekasztalt

2012.02.20. 13:43 Módosítva: 2012.02.20. 14:25
Mesterházy nemet mondott az ex-MSZMP-s összeborulásra, majd némi késéssel Gyurcsány is beintett.

Csütörtökön főleg Schmuck Andor kezdeményezésére megalakult a Parlament Café-ban az antifasiszta beállítottságú Baloldali Kerekasztal a Változásért, amelyhez csatlakozott a Magyar Szociáldemokrata Párt, a Magyar Kommunista Munkáspárt, a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal is, valamint a Magyar Szocialista Párt, amit Balogh András, az MSZP alelnöke képviselt.

Akkor Balogh úgy vélte, hogy a frakció többsége támogatni fogja a balra nyitást. Ugyanezen a véleményen volt a pártelnöki tisztségért versenybe szálló Szanyi Tibor is.

Ennek ellenére az MSZP ma kiadott egy közleményt, amely szerint "a Magyar Szocialista Párt semmiféle együttműködésre nem hajlandó olyan pártokkal és mozgalmakkal, amelyek nem a demokratikus értékeket képviselik, megkérdőjelezik Magyarország euroatlanti integrációját és nem utasítják el a diktatúra valamennyi formáját". Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető előterjesztésére erről egyhangú határozatot hozott az MSZP elnökségének és országgyűlési frakciójának együttes ülése.

Mesterházy Attila
Mesterházy Attila
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A határozat szerint az MSZP nem fog részt venni annak a baloldali kerekasztalnak a tevékenységében, ahol a Thürmer Gyula által vezetett Magyar Kommunista Munkáspárt is részt vesz.

Az MSZMP utódpártjai a rendszerváltás óta nem közeledtek ennyire egymáshoz, és úgy látszik, hogy az egyesülés még váratni fog magára.

Ütemkéséssel, de reagált a kerekasztallal hírbe hozott Gyurcsány-párt is, akik a jelek szerint nem olvasták a híreket, ezért közleményüket kiadós MSZP-zéssel kezdték, bár a párt akkor már bejelentette, hogy nem vesz részt. A közlemény végén a DK is közli, hogy "nem kíván részt venni olyan kezdeményezésben, amely szélsőséges, az uniós tagságot megkérdőjelező, a Fidesszel az elmúlt választásokon és azt megelőző népszavazásokon együttműködő kommunista párt is szerepet kaphat".