Munkahelyekkel is segítik a szegénytelepeket

2012.02.23. 11:18 Módosítva: 2012.02.23. 12:57
A mélyszegénységben, telepeken élő családoknak, köztük a romáknak kitörési lehetőséget kínáló új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mintegy 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból - jelentette be Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. A pénzből 30-50 település programját tudják támogatni 45-150 millió forinttal.

A komplex program lényege, hogy a telepeken élők számára tanulási-, illetve munkalehetőségeket teremtsenek, továbbá, hogy az érintettek több szolgáltatást, ellátást helyben is igénybe tudjanak venni. Az érintett önkormányzatok pályázatonként 45-150 millió forint támogatást kaphatnak.

A tárca szerint várhatóan 30-50 település programját tudják majd támogatni. A pályázatok beadási határideje első körben március 31., míg a második körben augusztus 31. A konkrét programok szeptemberben indulhatnak el. A projektek megvalósítását két, illetve három évre tervezhetik a pályázók, a programokhoz nem kell önrész.

Balog Zoltán közlése szerint elsősorban roma közösségek számára kívánják a "valóságos életesélyt kínáló" lehetőséget biztosítani, de - mint mondta - a kiindulópont a rászorultság, így minden olyan önkormányzat pályázhat, amelynek területén mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben hátrányos helyzetű emberek élnek. A programokba bevonják az Országos Roma Önkormányzatot is - tette hozzá.

Balog hangulatkeltéssel vádolja a külföldi sajtót

"Folyik egy mérkőzés természetesen, aminek az a tétje, hogy sikerül-e Magyarországot úgy beállítani, mint egy rasszista országot, ahonnét mindenkinek menekülnie kell. Ehhez képest mi azért majdnem vagyunk 10 millióan" - válaszolta Balog Zoltán a Sky Italia televíziós csatorna Magyarországot érintő riportjára vonatkozó kérdésre. Az olasz csatorna riportjában Európa legsötétebb pontjának nevezte Magyarországot, az egyik hazai roma szervezet vezetője pedig cigánygettókról és kényszermunkatáborokról beszélt.

Az államtitkár szerint a most meghirdetett, és az ehhez hasonló valóságos programoktól veszik el az energiát, a figyelmet és az együttműködési készséget azok, "akik mindenáron olyan hangulatot akarnak kelteni, mintha ebben az országban már nem lehetne együttműködni roma és nem roma magyaroknak". Balog Zoltán véleménye szerint a külföldi média egy része "arra a szerepre vállalkozott, hogy ők csak a konfliktusokat, amik egyébként valóban léteznek, mutatják be, és ebből azt az egyoldalú következtetést vonják le, hogy ebben az országban diktatúrához közeli állapotok vannak".

Az államtitkár utalt arra, hogy a 4,7 millió forintos forrás magasabb "a korábbi hat évben hasonló célra fordított összes pályázati költségvetésnél, az összes telepprogramra szánt összegnél". Jelezte azt is, hogy a programokhoz a forrásokon túl szakmai segítséget is ad az államtitkárság háttérintézménye, a Türr István Képző és Kutató Intézet.

A mostani pályázat a tavaly elindított hazai finanszírozású, 410 millió forintos projekt folytatása, amely Ózdon, Tiszaroffon, Szolnokon, Komló és Vajszó környékén, valamint Nyíregyházán valósul meg.

Mint Balog felhívta rá figyelmet, az új telepprogram jelentősen eltér a korábbi telepfelszámolási programoktól, mert most "nem eldózerolásról van szó". Hozzátette: ha egy telepet így szüntetnek meg, akkor általában máshol jönnek létre újabb "minitelepek".

Tájékoztatása szerint a program abban is új, hogy ebbe a "többséget", azaz az adott település lakóit is be kívánják vonni, mert  az ő részvételük nélkül reménytelen, esélytelen a telepfelszámolási program.

A komplex program családokra irányul, egyszerre próbálnak meg segíteni az érintettek szociális, egészségi, foglalkoztatási, oktatási, képzettségi problémáin, nehézségein, továbbá egyéni mentorálást is tudnak majd nyújtani.

Bár arra is lesz lehetőség, hogy a telepeken élők jobb körülmények közé kerüljenek, az államtitkár hangsúlyozta: nem elsősorban, illetve nem kizárólag az a cél, hogy az embereket a telepekről elvigyék,h anem az, hogy az állam a maga "humán szolgáltatásaival" megjelenjen a szegregált lakókörnyezetekben. Balog szerint különböző becslések alapján 150, 600, illetve 1200 között lehet a "szegregált lakókörnyezetek" száma Magyarországon.