Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

A Velencei Bizottsághoz fordult az LMP

2012.02.24. 14:51
"Az új választási törvény tartalmában és szellemében is teljesen ellentétes a bizottság ajánlásával és a magyar választóknak azzal a jogos igényével, hogy tiszta versenyben és szabadon válasszák meg a képviselőiket" – írta az LMP-s Karácsony Gergely abban a levélben, amellyel a Velencei Bizottsághoz fordult.

A dokumentumban a frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott, hazafias kötelességének érezte, hogy felhívja erre a bizottság figyelmét, mert Magyarország nemzeti érdeke, hogy a demokrácia erős legyen hazánkban.

Az ellenzéki politikus levelét úgy kezdi: az Országgyűlés 2011. december 23-án fogadta el az új választójogi törvényt, amely alapján a választási rendszer továbbra is vegyes marad, ám ezen belül nőtt az egyéni választókerületekben megválasztott mandátumok súlya.

Emlékeztetett arra, hogy az egyéni választókerületi körzetek meghatározásakor a törvény előterjesztői a jogszabály indoklásában és a sajtóban is rendszeresen hivatkoztak a Velencei Bizottság 2002-es választási kódexére. Mint írta, a jogszabály készítői akkor azzal érveltek, hogy a korábbi törvényi szabályozás óriási különbségeket tett lehetővé az egyes választókerületekben élő választók számát illetően, az új szabályozással ezek a különbségek jelentősen csökkenek.

A képviselő szerint az új szabályozás részben megoldja a területi egyenlőtlenségek problémáját, ehelyett azonban létrehoz egy másikat, mert "az új választókerületi besorolás politikailag tendenciózus". Véleménye szerint ezért a tavaly év végén elfogadott választójogi törvény több ponton is egyértelműen ellentétes a Velencei Bizottság ajánlásával. Utalt arra, hogy az az ajánlás azt tartalmazza, hogy a választókerületbe sorolt állampolgárok száma legfeljebb 10 százalékos mértékben térhet el az egy képviselői helyre jutó választópolgárok számától, és semmiképpen nem lehet nagyobb 15 százaléknál, kivéve, ha azt valamilyen rendkívüli körülmény indokolttá teszi. Magyarországon semmilyen rendkívüli tényező nem nehezíti a választókerületek egyenlő besorolását, de ehhez képest az új választókerületek lélekszámában "indokolatlanul nagyok a szóródások"  értékeli Karácsony Gergely.

A Fidesznek kedvez

Arra is kitér, hogy a bizottság ajánlása szerint a határok kijelölésekor tekintettel kell lenni a földrajzi határvonalakra, a törvény ugyanakkor "látványosan megszegi" az ajánlást azzal, hogy olyan választókerületeket hozott létre, amelyeket Magyarország legnagyobb folyója, a Duna, vagy éppen a legmagasabb hegysége, a Mátra oszt meg földrajzilag.

Végül megjegyzi, hogy a bizottság ajánlása szerint a választókerületi határokat egy olyan testület döntése alapján kellene létrehozni, amelyben független szakértők vannak többségben és részt vesznek benne a pártok delegáltjai is, ebben az ügyben viszont semmilyen szakmai egyeztetés nem történt, ilyen bizottság nem jött létre, a választókerületek határait pedig csak a törvény melléklete tartalmazza, minden indoklás és kifejtés nélkül.

A frakcióvezető-helyettes ezek alapján "teljesen nyilvánvalónak" tartja, hogy a törvény előterjesztői azért hagyták figyelmen kívül az ajánlásokat, mert olyan választókerületi besorolást akartak létrehozni, amely számukra kedvező irányba torzítja a választók akaratát. Úgy alakították ki a körzeteket, hogy a korábbi választási tapasztalatok alapján egyértelműen a Fidesz felé húzó választókerületek az átlagnál jóval kisebbek, a korábban az ellenzék felé húzó körzetek az átlagnál jóval nagyobbak legyenek  fogalmazott.

Karácsony Gergely megjegyezte, tisztában van vele, hogy a többségi választási rendszerekben elvileg előfordulhat, hogy nem az a párt nyeri a választásokat, amelyre a legtöbben szavaztak, ahogy az már Nagy-Britanniában is megtörtént. Szavai szerint Nagy-Britannia viszont egy nagy területű és földrajzilag meglehetősen heterogén ország, ahol a választókerületi rendszernek sok száz éves hagyománya van és ahol egyébként külön bizottság őrködik a választókerületi határok felett.

Arra is kitér: a Fidesz meghatározó politikusai a sajtóban már felvetették, hogy a választói névjegyzékbe való automatikus bekerülés helyett be szeretnék vezetni az előzetes regisztrációt, "méghozzá meglehetősen rövid határidők alkalmazásával". "Ez tovább erősítené a Fidesz hatalmi érdekeit a választások során, ez a párt rendelkezik ugyanis a legrészletesebb adatbázissal a választókról - amelyhez egyébként többek szerint vitatható módon jutott hozzá"  írta a Velencei Bizottságnak az LMP frakció-helyettese.