Szabálytalan gazdálkodás a Jobbiknál

2012.02.29. 10:41
Nem hozta nyilvánosságra 2010-es költségvetését és névtelen adományt fogadott el a Jobbik az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint.

Kezdeményezte a Jobbik 2012-es költségvetési támogatásának csökkentését az Állami Számvevőszék (ÁSZ), mert a párttörvény tiltása ellenére elfogadtak egy 106 ezer forintos névtelen adományt. Az ÁSZ ezért ennyivel csökkentené a támogatásukat. A szervezet jelentése ezen kívül is tárt fel szabálytalanságokat a páer 2009-es és 2010-es gazdálkodásában.

A Jobbik a 2010-es gazdálkodásáról szóló beszámolóját a párttörvény előírása ellenére a honlapján nem hozta nyilvánosságra. A beszámolók egyik évben sem mutattak megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról - állapította meg az ÁSZ. A jelentés szerint a szervezeti egységek bevételei és kiadásai hiányosan szerepeltek a számviteli nyilvántartásokban és a beszámolókban.

Szervezeteinek mintegy 90 százalékának gazdálkodásáról semmilyen információval nem rendelkezett a Jobbik. A 2010-es beszámoló 17,4 millió forint összeggel nagyobb kiadást tartalmazott, mint amit a bizonylatok és főkönyvek alátámasztottak - olvasható az összefoglalóban.

A párt a használatra kiadott eszközökről, a szervezeti egységek a készpénzpénzforgalomról nem vezettek nyilvántartást. A nyilvántartási szabálytalanságok vagyonvédelmi kockázatot jelentenek. Szabályszerű leltározást egyik évben sem végeztek. A bizonylatok mintegy 4 százalékának megőrzéséről a számviteli törvény előírása ellenére nem gondoskodtak.

A Jobbik saját bevételei szabályozatlan tagdíjfizetésből, egyéb hozzájárulásokból és adományokból, valamint kamatbevételekből álltak.