Kihagyták a bértárgyalásokból a háziorvosi praxisokat

2012.03.01. 16:42

Az egészségügy most tervezett béremelése nem érinti az alapellátás dolgozóit, a magánpraxisban dolgozó háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok és munkatársaik finanszírozási helyzete nem került napirendre, közölte a Házi Gyermekorvosok Egyesülete. A szervezet nem vitatja a kórházakban, szakrendelőkben dolgozó orvosok, nővérek, műtősök és más alkalmazottak béremelésének aktualitását, de nehezményezik, hogy képviselőiket meg sem hívták a tárgyalásokra.

Az egyesület közleménye szerint a praxisok többsége még a közalkalmazotti bértáblának megfelelő fizetéseket sem tudja kigazdálkodni dolgozóinak, és főként nem tudja teljesíteni az „elvárt béremelést”. A közlemény szerint az alapellátás pénzügyi lehetőségei régóta képtelenek lépést tartani a közüzemi díjak emelkedéséből, a működtetéshez nélkülözhetetlen eszközök drágulásából, a forgalmi adó növekedéséből, vagy az inflációból adódó kihívásokkal.

A Huszár András, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke által aláírt közlemény szerint tisztában vannak az ország gazdasági helyzetével, de álláspontjuk szerint az ágazatban különbségtétel nélkül, a reális igényeknek megfelelő finanszírozásra van szükség.

"A gyermekgyógyászat hiányszakma, a háziorvosokat tárt karokkal várják külföldön. A ma 60 éves átlagéletkort közelítő alapellátó orvosok 10 éven belül kieshetnek a munkából. Nem kérdezzük, hogy mire lesz elég a nyugdíjuk, de felhívjuk a döntéshozók figyelmét arra, hogy ha tovább halogatják azokat a lépéseket, melyek az egészségügyi pályát vonzóvá tennék, pályamegtartó erejét növelnék, rövid időn belül veszélybe kerül a lakosság szakszerű egészségügyi alapellátása" - olvasható közleményükben.

Csütörtökön Papp Magor a Magyar Rezidens Szövetség elnöke is szóvá tette, hogy a mostani orvosi béremelésre szánt 15 milliárdos forrásból a háziorvosok kimaradnak. A rezidensszövetség javaslata szerint "biztonságos bázisfinanszírozásra" lenne szükség, másrészt meg kell vizsgálni, miként lehet a háziorvosok szakmai többletteljesítményét díjazni. Az egészségügyi rendszer átalakításának kardinális kérdése az, hogy az alapellátásban is szakszerűen elvégezhető feladatokat elsősorban az alapellátásban lássák el - hívta fel a figyelmet Papp Magor. 

Papp Magor szerint a bértárgyalások jól haladnak, de továbbra is fennáll a lehetősége, hogy március végén aktiválódnak azok a felmondólevelek, amelyeket mintegy 2500 egészségügyi dolgozó helyezett "letétbe".

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár múlt hét csütörtökön azt mondta: napokon belül ismertetik béremelési javaslatukat. Ez azóta még nem történt meg. Szócska szerint idén az ágazati bérfejlesztés első lépésére tudnak vállalkozni. Ehhez három forrás lesz: a népegészségügyi termékadó bevételei, az uniós emberi erőforrás fejlesztési programok forrásai, továbbá a hatékonysági intézkedésekből kinyerhető források.

A hét elején Lázár János a Fidesz frakcióvezetője beszélt arról, hogy nem lehet halogatni az orvosok, a rezidensek, az ápolók és a szakszemélyzet bérviszonyainak rendezését. Lázár nagy kihívásnak nevezte az orvosok elvándorlásának megállítását. Szerinte az Európai Uniónak többlettámogatási lehetősége van arra, hogy a cseh, román, szlovák és magyar orvosok a térségben maradjanak, és garantálni tudják a megfelelő egészségügyi ellátást.