Hét évet kapott a három embert halálra gázoló férfi

2012.03.02. 21:05

Hét év börtönbüntetésre ítélte a bíróság első fokon azt a férfit, aki 2010 novemberében halálra gázolta egy család három tagját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemesbikken, közölte pénteken a Miskolci Törvényszék.

A hejőbábai férfi ittasan vezette az autóját, s Nemesbikken, és elsodort három embert: egy asszonyt, aki az út szélén a kerékpárját tolta, a nő lányát, valamint annak 13 éves kislányát. Az asszony és lánya a helyszínen meghalt, a gyerek a kórházban vesztette életét.

A sofőrt szerdán hét év börtönre ítélte, emellett hét évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kilenc évre a közúti járművezetéstől. A másodrendű vádlott - aki az autóban a sofőr mellett ült, és kezdetben magára vállalta a balesetet - két év börtönbüntetést kapott, továbbá két évre eltiltották a közügyektől és három évre a közúti járművezetéstől.

Az ítélet nem jogerős, az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik.