Szili Katalin téziseket hirdet

2012.03.02. 15:50
Ha megszavazzák Szili Katalin téziseit, az elnök személyében egyfős parlamenti képviselettel rendelkező Szociális Unió megkaphatja első ideológiai alapdokumentumát. A szervezet szombaton tartja első kongresszusának második részét.

„Hogy jobbos irányt vegyünk, az fel sem merült, de kétségtelen, hogy sok vita folyt a pártban arról, merre menjünk tovább” – magyarázta Szili Katalin, miért kapott megbízást a Szociális Uniótól, hogy dolgozza ki a párt politikai irányelveit. Az elnök szombaton eleget tesz a felkérésnek, és a pártkongresszus második fordulóján ismerteti „téziseit”. A Szociális Unió január 28-án tartotta az első kongresszus első részét, amelyet végül politikai vitanapként tartottak meg.

Szili szerint az nem igaz, hogy a határozatképességhez szükséges létszám hiánya miatt változott meg a rendezvény jellege, és nem e miatt lesz szombaton egy újabb kongresszusi forduló. Azt állítja, januári eseményt azzal a céllal tartották, hogy áttekintsék az elmúlt másfél év eseményeit, és meg is állapodtak abban, hogy az eddigi hitvalláson túl szükség van egy konkrétabb programra.

Szili Katalin elmondta, hogy a tézisek megírásánál figyelembe vette, hogy az országnak szüksége van egy népnemzeti politikai alakulatra, ezért a tézisek egyik alapgondolata a nemzeti értékek következetes képviselete lesz. Szili már az MSZP-ben is azért harcolt, hogy a párt szabaduljon meg az ateizmus stigmájától, és engedjen nagyobb helyet a vallásos meggyőződésű tagságnak is. A volt házelnök szerint az SZU nem lesz egyetlen valláshoz tartozó párt, de helye lesz benne a különféle felekezetek hívőinek.

A tézisek között azonban a – párt nevével összhangban – a szociális alapvetés a legerősebb, mondta a pártelnök. Szili azt hangoztatta, hogy mostani kormányerőkkel ellentétbe abban hisz, hogy olyan alapjogok, mint a lakhatáshoz való jog biztosítására nem csupán törekednie kell az államnak, hanem biztosítania kell a teljesülését.

A Szociális Uniót 2010 októberében alapították.