A feketeruhások visszatérnek

2012.03.03. 23:43
Bár a tevékenységüket lényegében betiltották, újra aktivizálódik a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. Jászjákóhalmán tartottak demonstrációt a közbiztonságért, és a rendőrök ugyan nem engedték járőrözni őket, mégis folytatnák a szerveződést. Egyszerre beszéltek a cigánybűnözés és Pintér Sándor ellen.

„Adjon az isten – szebb jövőt” – zengett a községháza előtt.

„Gecit a szátokba” – jött az alternatív válasz a szemben lévő utcából.

„Úgy hallom, vannak olyan hangok, akiknek ez nem tetszett. Hát annyit fogják még hallani, hogy bele fognak süketülni. Még egyszer, hangosabban: Adjon az isten – szebb jövőt!” (hangosabban)

Erre már nem érkezett válasz.

Akik miatt törvényt hoztak

Jászjákóhalmán, egy Jászberény melletti, 3500 lakosú településen demonstrált a közbiztonságért a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. A szervezetről éppen egy éve lehetett sokat hallani, miután Gyöngyöspatán és Hajdúhadházán is megpróbálták saját kezükbe venni a rendteremtést. Ez addig tartott, amíg kifejezetten miattuk megszületett az egyenruhás bűnözés fogalma, és módosították a Btk.-t – azóta aki „közrend fenntartására irányuló tevékenységet szervez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".

A szervezet azonban nem szűnt meg, önmagában az egyenruhájukat pedig – a gárdistamellénnyel ellentétben – nem tiltották be, így a bejelentett helyszínen a rendezvényt megtarthatták. A községben azonban a demonstráció kezdete előtt az a hír terjedt el, hogy fel is vonulnának, különösen a balhésabb részeken (ahogy azt Gyöngyöspatán is tették), bár László Attila, az egyesület vezetője az Indexnek azt mondta, nincs ilyen tervük.

Sétálni lehet, járőrözni nem

Nem sokkal a tervezett kezdés előtt rendőrök figyelmeztették a szervezőket, hogy a rendezvény után sétálhatnak együtt, ha akarnak, de ha ezt egyenruhában teszik, az már járőrözés – ekkor pedig a fenti törvény lesz rájuk érvényes.

Az egyesület gyűlése így végig a községháza előtti téren zajlott, nagyjából harminc egyesületi tag és közel kétszer annyi helyi jelenlétében.

„Kik terrorizálják a magyar vidéket? Azok, akik nem látták a szüleiket dolgozni, akiket nem hat meg a magyar himnusz, azok, akiket sosem látunk a szabadidejükben könyvet olvasni” – mondta Csákvári Lajos, az egyesület alelnöke. „Akik nem ismerik az erkölcsöt, a kötelességeket, csak a jogokat, azon belül is csak a kisebbségi jogokat, és akiket majd a fajvédők kimosnak a szarból” –írta körül, jó ideig a bűvös szó kimondása nélkül, de végül csak eljutott oda, hogy a cigánybűnözés és a fehérgalléros bűnözés ellen demonstrálnak. A szerinte bűnöző cigányokon kívül ugyanannyit kapott a beszédben Pintér Sándor belügyminiszter és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, akik nem foglalkoznak a vidéki emberek igazi bajaival, miközben a polgárőröket bélyegzik bűnözőnek.

Már cigányok is hívják őket

László Attila, az egyesület vezetője szerint Jászjákóhalmán még nem történt tragédia, de a közbiztonság olyan rossz, hogy nem csak magyarok, de már idősebb cigány asszonyok is kérték a segítségüket. „A demokráciának nevezett rendszerben a magyar nép pusztulása zajlik, leépítették a rendőrséget és katonaságot, közben azokat zaklatják, akik felegyenesednek és megvédik önmagukat – mondta László. – Ilyenkor bezzeg van rendőri jelenlét, de amikor idős emberek hívják őket, azt mondják, miért nem zárkóznak be.”

A Jobbikhoz több szálon köthető szervezet vezetője aztán politikai húrokat is megpendített –szerinte a demokrácia álarca mögé bújt kommunisták (ellenzékiek és szakszervezetisek) próbálnak visszatérni a hatalomba. „Ennyire hiábavalóak lett volna a az 1945-ös kitörés és az 56-os forradalom áldozatai?”

A feketeruhásoknak szerinte szerveződniük kell, meg kell mutatniuk az árulóknak, hogy nem félnek senkitől. A résztvevőket arra buzdította, hogy csatlakozzanak a szervezethez, a beszédek után pedig a községháza előtti téren vitaköröket alkotva gondolkodjanak közösen a község jövőjéről – a bázisdemokrácia a maga módján éppen úgy zajlott, mintha csak a Hallgatói Hálózat gyűlésén lettünk volna.

Remegjen bele

„És akkor még egyszer, remegjen bele Jászjákóhalma - Adjon az isten - szebb jövőt!" – zárta beszédét László, és valóban, minden korábbinál hangosabb volt a kiáltás.

„Most komolyan, szerinted ez van nálunk, ez, amiről ezek beszélnek?" – kérdezte enyhén kétségbeesetten a beszédhez az említett gecis kommentárt fűző férfi a mellette álló rendőrtől. „Én pontosan tudom, mi van itt, de menjünk arrébb, beszéljük meg ott” – mondta a járőr, eddigre pedig már köréjük sereglett az összes jelen lévő tudósító. Így tőlük nem tudtuk meg, valóban ennyire rossz-e a helyzet a településen.

A helyiek közül mindenki, akivel szombat délután találkoztunk, arról beszélt, hogy valóban állandóak a betörések és utcai rablások. A Tompa kocsmában dolgozó pultos lány szerint minden péntek és szombat este balhéznak a vendégek („a cigányok csinálják ezt”), ő pedig nem tud mit kezdeni velük. A községházával szemben lakó asszony azt mondta, ő nem híve az erőszaknak, de az már tényleg tűrhetetlen, hogy „idős asszonyok kezéből veszik ki a kosarat az utcán”, és már ő is ütne.

Nem kell ahhoz járőrözni

Ehhez képest Lukácsi Pál polgármester, aki a helyszínen nézte meg a demonstrációt, az Indexnek arról beszélt, hogy szerinte a településen a közbiztonság nem jobb, de nem is rosszabb, mint a megyei átlag, és az sem igaz, hogy az utóbbi időben romlott volna a helyzet. A polgármester szerint nem igaz az az sem, hogy a településen lakó cigányok nagyobb arányban lennének bűnözők, mint a nem cigányok. (Igaz, a helyiek közül többen is azt mondták, nem feltétlenül a helyiekkel, hanem a környező településről érkezőkkel vannak gondok. Többen arról beszéltek, újabb tizenöt családot akarnak Jászjákóhalmára telepíteni.)

– Akkor miért érzik mégis ezt a helyiek? – kérdeztük a polgármestert.

Lukácsi szerint ez nem a többség véleménye, a demonstráción csak egy kisebbség véleményét lehetett hallani.

A községházával szemben lakó asszony szerint mindenképpen van visszatartó ereje egy ilyen rendezvénynek. Az egyesületnek pedig már most is van két tagja a településen (miközben rendőr csak egy van).

– De hogyan lehet úgy polgárőrködni, ha közben ez be van tiltva, és mitől lesz jobb a demonstráció után a helyieknek? – kérdeztük az egyesület vezetőjét.

„Egyáltalán nem értünk egyet vele, de betartjuk a törvényt. Ahhoz pedig nem kell járőrözni, hogy a bajtársaink kint legyenek az utcán” – mondja László Attila.