Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a HM médiacégének korábbi vezetőjét

2012.03.03. 00:22
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Honvédelmi Minisztérium médiacégének egyik korábbi vezetőjét, értesült az MTI.

Az ügyészség szerint a HM Zrínyi Kommunikációs Kht. volt ügyvezetője társaival együtt fiktív szerződések alapján több mint 70 millió forinttal károsította meg a honvédséget, hangzott el az m1 Híradójában péntek este.

Csapó Tamás jelenleg az Etyeki Korda Stúdió vezérigazgatója; a Híradó kereste őt, de munkahelyén azt mondták, külföldön tárgyal.

A Legfőbb Ügyészség a kormányváltás után, tavaly februárban rendelt el nyomozást a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú társaságnál a cégnél feltárt hiányosságok miatt.

A Híradónak a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Kállai Gábor elmondta, hogy az eddigi nyomozás adatai szerint a HM Zrínyi Kommunikációs KHT 2005 és 2009 évek folyamán több olyan megbízási és egyéb szerződést kötött cégekkel, magánszemélyekkel, amelyek "részben fiktívek, részben teljesen szükségtelenek voltak."

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség több szakértői véleményt szerzett be és csaknem száz tanút hallgatott meg. Kiderült, hogy a Zrínyi Kht. három év alatt több százmillió forintot fizetett ki megbízási szerződések alapján. Egy, a magyar honvédség fejlesztési lehetőségeiről készített tízoldalas tanulmányért például ötmillió forintot utaltak.

A szerző - papíron - egy nyolc általános iskolai végzettségű, hajléktalan ember volt. Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Zrínyi Kht. volt ügyvezetőjét. Az ügyészség szerint Csapó Tamásnak több mint 70 millió forint jogtalan kifizetéséhez lehet köze. A Híradó úgy tudja, az ügyben további gyanúsítások várhatók.