Túl sok vizet tároltak Kolontáron

2012.03.05. 08:23

A megengedett mennyiségű víz többszörösét tárolták éveken keresztül a kolontári vörösiszap-tározóban, amelyből a gát átszakadása után 2010. október 4-én 1,75 millió köbméter erősen maró lúgos víz árasztotta el a környéket, írja a Blikk a birtokába került vádirat alapján. Az ügyészség szerint ez volt a legfőbb oka annak, hogy bekövetkezett a 10 halálos áldozatot és ­mintegy 22 milliárd forintos anyagi kárt okozó katasztrófa.

Legfeljebb 1 méter magas víz boríthatta volna csupán a zagytározóban lévő veszélyes üledéket, annál nagyobb mennyiség nem terhelhette volna tartósan a töltést. Ehhez képest a gátszakadáskor 4,4 méter mély vízmennyiség nyomta a tározó falait. A vádiratban az is szerepel, hogy az elmúlt öt év átlagvízszintje 3,2 méter volt, ami a háromszorosa a tervező által megengedett értéknek.

A vádirat szerint a katasztrófa időpontjában már egy éve szünetelt a zagytározóban lévő víz semlegesítése. A gát átszakadásakor ezért a folyadék pH-értéke elérte az erősen lúgos 12,3-as értéket. Az erős lúg felpuhította a tározó alatti agyagot, ami végül szintén a gát leomlásához vezetett.

Az ügyészség megállapítása szerint egyetlen engedély vagy határozat sem számolt ezzel a lúgmennyiséggel, és hiába adtak le a műszerek vészjelzéseket több mint egy órával a tragédia előtt, senki nem tett semmit.

Az ügyészség a 15 vádlottból 13-ra, köztük az elsőrendű vádlott B. Zoltánra kért fegyházbüntetést, két másik vádlottra fogházbüntetést mérnének.