Endre, Elek
17 °C
30 °C

Orbán mondja meg, ki lehet Fidesz-jelölt

2012.03.08. 14:28
A hónap végére eldőlhet, hogy kik lesznek a Fidesz egyéni jelöltjei a következő parlamenti választáson. A jelölteket az új összetételű, és ebben a formában még sosem ülésezett választókerületi tanácsoknak kell külön-külön megszavazniuk. Nem véletlen azonban, hogy a pártvezetés már rég megkezdte a válogatást, a legtöbb helyre fentről érkezik majd útmutatás a döntéshez.

Még márciusban összeállhat a Fidesz egyéni jelöltjeinek listája. Ennek oka, hogy a tavaly elfogadott új választási törvény csak 199 fős parlamenttel számol, így a korábbi 176 helyett mindössze 106 képviselő kerülhet be egyéni jelöltként az országgyűlésbe. A Fidesz pedig választókerületi szervezetekből épül fel, amelyeknek a vezetői az esetek többségében egybeesnek a párt egyéni jelöltjeivel. A kormánypártban azért vált sürgőssé, hogy megnevezzék az új választókörzetek vezetőit, mert így gyorsan le lehet zárni a jelenlegi garnitúra politikai karrierjét érintő helyosztást, és meg lehet kezdeni a felkészülést a következő választásra is.

Felülről szólnak

Az Index információi szerint a jelöltállítás felgyorsítását maga Orbán Viktor pártelnök is szorgalmazza, ezért várhatóan még a hónap vége előtt döntenek róluk. A Fidesz alapszabálya szerint az országgyűlési képviselőjelöltekről a választókerületi tanácsok javaslata alapján a párt elnöke dönt. Ha az elnök nem fogadja el a javaslatot, a tanács tíz nap múlva új jelölttel állhat elő. A helyi testületek személyi összetétele is megváltozott, ebben a felállásban még nem is üléseztek. Az összevonások miatt megváltozott tanácsok létszáma erősen kibővült, a nagyobb választókerületekben a korábbiaknál több helyi szervezeti elnöknek, fideszes polgármesternek, jelenlegi országgyűlési képviselőnek és partnerszervezeti küldöttnek kell együtt voksolnia a jelölt kiválasztásához.

lázár DBELO20101115037
Fotó: Beliczay László

A jelöltállításokról folytatott háttérbeszélgetésekben több kormánypárti képviselő is jelezte, szerintük nem érdemes nagy vitákra számítani a választókerületi tanácsokban. A formális választást ugyanis megkönnyíti, hogy felülről eleve közlik a helyiekkel, a pártvezetés kit szeretne látni a majdani frakcióban. A képviselők az Indexnek minderről egy vállrándítással kísért mosollyal beszéltek, személyi ügyekben ugyanis ez már hosszú ideje bevett gyakorlat. A 2010-es jelöltállítás is bizonyította, hogy nincs sok értelme a helyiek túlzott önállóskodásának, mert a pártelnöknek joga van megvétózni a választókerületi döntést.

Elemzésekkel készültek

A jelöltek kiválasztásához Lázár János frakcióvezető és Kubatov Gábor is készített elemzéseket a párt elnöksége számára. Lázár a párt jelenlegi parlamenti képviselőinek igényeit, kívánságait mérte fel. A frakcióvezető ehhez még nyáron egyesével el is beszélgetett a képviselőcsoport tagjaival arról, hogy a következő parlamenti ciklusban mit szeretnének csinálni. A négyszemközti beszélgetéseken nem derült ki, hogy a képviselők kívánságára a pártvezetés igent vagy nemet mond, mindössze az igényeket mérték fel. A kormánypárti politikusok még múlt héten is azt mondták, szerintük 20-30-ra tehető azoknak a képviselőknek a száma, akiknek a sorsa még nem dőlt el a Lázárral folytatott beszélgetések alapján.

Kubatov pedig azt mérte fel, hogy a jelenlegi választókerületi elnökök mennyire vannak beágyazódva a körzetükbe. A Fidesz egyik ismertebb politikusa szerint ez azt jelenti, hogy egy-egy egyéni képviselő mennyi aktivistával rendelkezik, a Fideszhez közel álló civil szervezetek közül menyivel van kapcsolatban. Az új választási törvény miatt ugyan az egyéni választási körzetek határai megváltoztak (az új körzetek általában két-három régebbi kerület összevonásával jöttek létre), ehhez azonban a Fidesz várhatóan könnyen tud majd alkalmazkodni, a választási térképek összeállításában ugyanis Kubatov is részt vett.

Azok a fideszesek, akikkel már nem képviselőként számol a következő ciklusban a párt vezetése, várhatóan kormányzati, önkormányzati feladatokat kaphatnak. Ezekkel az ajánlatokkal várhatóan nem mindenki lesz elégedett, ezt azonban az illető a nyilvánosság előtt nem fogja szóvá tenni. A párt egyik ismertebb politikusa szerint ennek oka, hogy a Fideszben nem illik visszautasítani a felkéréseket. A politikus szerint a pártban az a mondás járja, hogy „ha egyszer visszautasítasz egy feladatot, akkor legközelebb már nem ajánlanak fel semmit”. Szerinte nagyjából 20-25 olyan politikus van jelenleg a Fideszben, akik válogathatnak a feladatok közül, a többiek azonban ezt nem tehetik meg.

Kínosan kerülik a témát

A jelöltek kiválasztását megkönnyíti, hogy a polgármesteri, illetve az önkormányzati posztok a jövőben összeférhetetlenek lesznek a képviselői mandátummal. A 262 fős kormánypárti frakciókból pedig 70-80 képviselőnek van valamilyen önkormányzati posztja, közéjük tartozik Lázár János hódmezővásárhelyi, Kósa Lajos debreceni, Pokorni Zoltán XII. kerületi, Rogán Antal V. kerületi polgármester. Bár az összeférhetetlenséget kész tényként kezelik a pártban, és többször napirendre is került a megvitatása, továbbra sem fogadták az erről szóló törvényt. A kérdés elhúzódásában – egy ismertebb fideszes képviselő szerint – nagy szerepe van a párton belüli önkormányzati lobbinak. Egyelőre nem lehet tudni, hogy az összeférhetetlenséget kimondó jogszabályt végül mikor fogadják el.

A jelöltállítással múlt héten az Origó is foglalkozott, azt írta, hogy a párt több befolyásos politikusa, mint például Rogán, Pokorni, Kósa, Lázár a polgármesterség helyett a képviselői posztot választhatja. A téma még mindig kényes kérdés, ezért szóba sem hozták a fővárosi polgármestereket tömörítő Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) múlt heti ülésén. A BÖSZ-megbeszéléssel egyidőben zajlott a legkeményebb vita a járási rendszer kialakítása miatt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve a fővárosi fideszes politikusok között. A közigazgatási rendszer újraszervezésének ügyével együtt indokolt lett volna, hogy megbeszéljék az új választókerületi rendszer miatt várható személyi változásokat is. Ezt azonban információink szerint kerülték a fideszes politikusok, feltehetően azért, mert az új struktúrában kevesebb egyéni jelölt lesz, az egyes a posztokra pedig több fővárosi fideeszes politikus is pályázik.