nono

Sikerült elérni a szlovák orvosbérek felét

2012.03.22. 06:35 Módosítva: 2012.03.22. 06:38
Szlovákiában egy kezdő orvos fizetése 1400 euró, Németországban 3800, Dániában közel 6000 euró - a magyar rezidensek fizetése a kedden bejelentett közel 50 százalékos béremeléssel 700 euróra, azaz bruttó 200 ezer forintra emelkedik. Ennek a bérnek kellene olyan vonzónak lenni, hogy a fiatal magyar orvosok itthon maradjanak.

A kedden bejelentett béremeléssel nettóban 40-45 ezer forinttal emelkedik az orvosok bére. Jól fog jönni, hogy július-augusztus körül az orvosok egy összegben kapnak meg kb. 240 ezer forint plusz pénzt, hiszen az emelést januárig visszamenőleg fizetik ki nekik.

A 40 ezer forintos többlet egy 80-100 ezer forintot kereső kezdő orvos életében igenis sokat jelent. Nem véletlen, hogy ezt a lépést a kormányt tömeges felmondással fenyegető Magyar Rezidens Szövetség vezetője is az első pillanattól jelentősnek nevezte, még ha az emelés el is marad követeléseiktől. A rezidensek ugyanis azt a célt fogalmazták meg, hogy az orvosok fizetése érje el a nemzetgazdasági átlagkereset háromszorosát, a fiataloknál nettó 200 ezerre, a régebb óta a pályán lévőknél nettó 300 ezerre emeljék a fizetéseket. Csak így tudnának az itteni keresetek valahogy versenyképesek lenni a nyugat-európai bérekkel, még ha továbbra is jelentősen elmaradnának azoktól.

A kormány nem százalékos emelést választott, hanem a béremelésben részesülő orvosok mintegy 80 százalékának egységesen havi bruttó 65 ezer forintos emelést ad. Ezzel a fiatal orvosoknál arányában jóval nagyobb mértékben emelték a béreket (48 százalékkal). Ez érthető, hiszen a tét az, hogy ők maradnak-e Magyarországon vagy máshol keresik a boldogulásukat.

A mostani, a költségvetésnek 30,5 milliárd forintjába kerülő bérfejlesztés így is alig-alig csökkenti a magyar orvosfizetések súlyos lemaradását Európában. Legalábbis a bruttó kb. 220 eurós emelés a trendeken alig változtat.

 

Az Európai Orvosok Szövetségének (FEMS) 2010-es felmérése szerint a kórházi orvosok fizetése Bulgária és Románia után Magyarországon a legalacsonyabb. A magyar orvosok bruttó 475-1061 euró között keresnek. Azzal, hogy a rezidensek fizetése júliustól 700 euróra, az idősebb orvosoké 1300 euróra emelkedik, még továbbra is elérhetetlen távolságban van a fejlettebb nyugat-európai országokban bevett legalább 2-3 ezer eurós fizetés.

Ezzel nagyrészt egybevágnak a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai. A 2010-es kimutatás szerint Magyarországon az általános orvosok átlagosan bruttó 250 ezer forintot (mostani árfolyamon 847 euró) keresnek, míg a szakorvosok átlagos fizetése 340 ezer forint körül van (1152 euró).

Ezek az átlagok. Miután nagyrészt közalkalmazottakról van szó, az egyes korosztályok között jelentős különbségek vannak a fizetésekben. A rezidensszövetség által képviselt  25-30 éves orvosok alapbére még a statisztika szerint is elkeserítő: átlagosan bruttó 135 ezer forint körül van. Ez az ügyeletekkel és egyéb járandóságokkal bruttó 212 ezer forintra mehet fel.

Hogy ez mennyi nettóban? A Magyar Rezidens szövetség bemutatott a honlapján olyan bérjegyzéket, amelyen egy szegedi klinikán dolgozó kezdő orvosnak a havi bruttó 136 ezer forintos fizetéséből a hó végén egész pontosan 79 580 forintot utalnak, ennyi a nettója. Nagyon sovány vigasz, hogy emellé még természetbeni juttatásként 6 ezer forintos melegétel utalványt is kapott.

Nem sokkal jobb a helyzet, ha már valaki sok-sok tanulás után letette a szakvizsgáját, mert az ebben a korosztályban nettó 10-15 ezer forint pluszt jelent. Később sem túl nagy a perspektíva: a 31-40 éves korosztályban a kereset (ügyeletekkel) bruttó 300 ezer forint körül van, ami a 41-50 éves korra bruttó 360 ezer forintra mehet fel a szakorvosoknál.

Általános vélemény, hogy az orvosok bére azért olyan alacsony, mert eleve belekalkulálták a hálapénzt. Régóta ismert azonban, hogy a hálapénz döntő részéből az orvosok alig 10 százaléka részesül. A kezdő és fiatal orvosok még alig kapnak patraszolvenciát, náluk az a jellemző, hogy átlagosan 70 órát dolgoznak, többségüknek pedig legalább két állása van.