Schmitt Koreában várja a plágiumeredményt

2012.03.26. 09:49

Szerdán, amikor kihirdetik a Semmelweis Egyetem által felállított tényfeltáró bizottság plágiumvizsgálatának eredményét, nem lesz Magyarországon Schmitt Pál. Az államfő még vasárnap Dél-Koreába utazott, és a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleménye szerint hivatalos látogatása egészen március 29-ig, csütörtökig tart.

Schmitt Pál képviseli Magyarországot a hétfői-keddi második nukleáris védettségi csúcson, ahol 53 ország állam- és kormányfője és számos nemzetközi szervezet vesz részt. Szerdán is sűrű lesz a program. A KEH tájékoztatása szerint Schmitt munkareggelivel kezd a Doosan Csoport és a Koreai Olimpiai Bizottság elnökével, aztán megtekinti a Leeum Múzeumot, majd ellátogat a Koreai Bútormúzeumba, ahol kitüntetést ad át a Hankook Tire elnöke része. Ezután a Samsung suwoni központjába megy, megtekinti a suwoni erődítményt, végül a Samsung Electronics elnökével, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjával vacsorázik, akinek szintén kitüntetést ad át.

Csütörtökön Schmitt ellátogat a szöuli Hankuk Egyetem magyar tanszékére, ezután pedig Ri Mjong Bak dél-koreai államfő munkaebéden fogadja őt, ahol várhatóan szóba kerülnek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok, illetve a Magyarországon tervezett újabb koreai beruházások is.

Pénteken már Magyarországon lesz programja Schmittnek, a KEH honlapja szerint  március 30-án részt vesz a Magyar Innovációs Nagydíj átadásán a Parlamentben.