Nyerjen állami pályázatot plágiumos novellával!

2012.03.28. 17:01
Ha hallott mostanában egy jó sztorit a szerzői jogok megsértéséről, ami mások számára is érdekes lehet, írja meg vagy rajzolja, fotózza le. A művét államtitkárok fogják elbírálni, és értékes díjakat nyerhet!

"Én így látom" – címmel néhány hete kreatív pályázatot hirdetett középiskolai és felsőoktatási diákoknak a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) hamisításról és a szerzői jogi jogsértésekről.

"A téma rengeteg lehetőséget ad a pályázó diákoknak arra, hogy végiggondolják a szellemi tulajdon szerepét az iskolai oktatásban, a szerzői jog által védett alkotások felhasználásának lehetőségeit, valamint az ezek megsértésével kapcsolatos tapasztalataikat. A diákok az iskolai környezethez kapcsolódva dolgozhatják fel a hamisítással, a szerzői jogok megsértésével kapcsolatos tapasztalataikat, illetve az ilyen jogsértések megelőzéséhez, elkerüléséhez kapcsolódó tudnivalókat" – áll a kiírásban.

A HENT-et még az előző kormány hozta létre a Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégia részeként, a szervezési feladatokat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (a volt szabadalmi Hivatal utóda) látja el.

A testület munkájában több kormánytag is részt vesz, köztük Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Hardy Gábor, a Nemzetierőforrás Minisztérium oktatási főosztályvezetője, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, a Vidékfejlesztési és a Nemzetgazdasági minisztériumok államtitkárai.

A jelentkezők, esszékkel és novellákkal, képregénnyel, fotókkal és plakátokkal demonstrálhatják a hamisítások és a szerzőijog-sértések elleni elkötelezettségüket. A diákok figyelmét külön felhívják az idézés szabályaira:

"Olyan rövid történetekre vagyunk kíváncsiak, amelyek mások számára is érdekesek, tanulságosak lehetnek. Az esszé írásakor alapul vehetsz mások által megírt anyagokat is, azonban figyelj arra, hogy amennyiben másoktól idézel saját művedben, akkor az idézés forrását (pl. könyv, folyóirat címe, honlap linkje és az oldal lehívásának dátuma, valamint a mű szerzője) feltétlenül meg kell jelölni. A forrásmegjelölés nélküli idézés plagizálást jelent és a versenyből való kizárást eredményezi."

A HENT tájékoztatása szerint bár a pályázatról művészeti iskolák mellett az összes középiskolát értesítették, egyelőre kevesen jelentkeztek. A jelentkezések száma egyelőre ezen ahéten sem ugrott meg, igaz, az április 16-i határidőig még sok idő van.

A nyertesek között értékes díjakat osztanak ki: az Index számára a legcsábítóbbnak a nyomdai ajándékcsomag és az autósújság-előfizetés mellett az operettszínházi jegyek és a 7 ezer forintos vacsorautalványok tűnnek, kis szerencsével talán ebben a sorrendben is megnyerhetők.