Nem beszélnek a szentátus tagjai az ülés előtt

2012.03.29. 13:28 Módosítva: 2012.03.29. 13:35

Nem nyilatkoznak a Schmitt-ügyről a SOTE egyetemi szenátusának tagjai a délutáni ülés előtt.

Lapunk számos tagot megkeresett az egyetemi szenátusból, amely délután 3 órakor ülésezik, és egyebek mellett dönthet Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktorijával kapcsolatban.

A megkeresett tagok mind elhárították a kérést, hogy beszéljenek az ügyről, mondják el véleményüket, vagy majdani döntésüket. A nyilatkozatot a legtöbben az egyetem nyilatkozattételi szabályzatára hivatkozva utasították el. A Nyilatkozattételi Rend szerint elsődlegesen a Semmelweis Egyetem rektora jogosult nyilatkozni az egyetemmel kapcsolatos minden kérdésben.

Voltak, akik arra hivatkoztak, hogy lelkiismereti döntést kívánnak hozni személyes ügyben, és ennél többet nem kívántak mondani.

Az ügyet egyedül Bod Péter Ákos kommentálta, aki az egyetem gazdasági bizottságának tagjaként csak meghívottként vehet részt a szenátus ülésein, de a main nem lesz ott.

Kérésünkre ugyanakkor azt mondta: kutatói, tanári minőségében az ügyet meglehetősen egyértelműnek látja, a dolgozat nagy mértékben plágiumon alapszik. Hogy ennek milyen jogi következményei lehetnek, illetve mennyiben befolyásolják az állami vezetői tisztség betöltésének kérdését, Bod Péter Ákos szerint hosszan boncolgatható kérdések, és ezekbe nem kívánt belemenni.

Ugyanakkor azt hangsúlyozta: van az ügynek egy őt különösen aggasztó szála, az általánosítás. Ahogy az őszödi beszéd után Gyurcsány Ferenc védelmében sokan a "minden politikus hazudik" állítást vetették be, most egyre többször találkozni azzal a felületes relativizálással Schmitt Pál védelmében, miszerint akkoriban, a 90-es évek elején így születettek a doktorik, akkor más eljárás volt. "Ez több tízezer, becsületesen doktorátust szerző ember megsértése, rájuk vetül árnyék a közvéleményben az ilyen állításokkal", hangsúlyozta Bod Péter, aki szerint szó sincs arról, hogy érdemi előírások, szabályok nélkül osztogatták volna húsz éve a tudományos fokozatokat, az idézés standardjai pedig ezerévesek a tudományos szférában.