A tervezettnél több kórházat államosítanak

2012.03.30. 18:27
Az állam a korábbi tervezethez képest nem két lépcsőben, hanem egyszerre, és kettővel több, összesen 55 kórházat venne át májusban - derül ki a nemzeti erőforrás miniszter által pénteken benyújtott törvényjavaslatból. A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló, múlt csütörtökön társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetben még az szerepelt, hogy két lépcsőben, előbb május elsejével 43, majd január elsejével további 10 egészségügyi intézmény kerülne állami kézbe.

A Réthelyi Miklós által pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint a január elsejei átvételt előrehozták és a listára két újabb kórház is felkerült: a mosonmagyaróvári Karolina Kórház - Rendelőintézet, továbbá Mezőtúron a Városi Kórház - Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Lesz olyan megye, ahol hat, de olyan is ahol csak egy intézmény kerül állami fenntartásba. A legtöbb kórházat, hatot Komárom-Esztergom megyében, ötöt pedig Veszprém megyében veszi át az állam.

A megyék többségében - Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron - négy kórház kerül át. Békés és Zala megyében három; Fejér, Nógrád, Tolna, Somogy és Vas megyében két-két intézményt vesz át az állam. Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében pedig egy-egy kórház kerül állami fenntartásba.

A törvényjavaslat egyik melléklete tizenegy országos gyógyintézetet is felsorol. Ezen a listán szerepel az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, az Országos Sportegészségügyi Intézet, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, az Országos Onkológiai Intézet, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, az Országos Idegtudományi Intézet, a Mátrai Gyógyintézet, a balatonfüredi állami szívkórház, a Parádfürdői Állami Kórház, a soproni állami szanatórium.

A javaslat általános indoklásában az olvasható: a kormány célként határozta meg az egészségügyi intézményrendszer átalakítását az ellátás színvonalának emelése, egységessége és hatékonyabb, költségtakarékosabb intézményfenntartás érdekében. Ennek érdekében - a tervezett három helyett - két lépcsőben átveszik az önkormányzatoktól a fekvőbetegek ellátását biztosító intézményeket. "A megyei intézmények átvétele megtörtént, második lépcsőként állami fenntartásúvá vállnak az aktív, a vegyes fekvőbeteg-ellátást biztosító kórházak vagy fekvőbeteg- és hozzá kapcsolódó járóbeteg-szakellátást végző intézmények és a krónikus ellátást biztosító kórházak".

Kiemelték: az átvett intézmények keretében nyújtott ellátás így a jövőben nem függ az önkormányzatok fizetőképességének alakulásától, eladósodottságának mértékétől, ezzel biztosítva a társadalom minden tagja számára - lakóhelytől függetlenül - a közel azonos színvonalú egészségügyi fekvőbeteg ellátást.

A települési önkormányzatok adósságának átvétele kapcsán a javaslat úgy rendelkezik: a magyar állam 2012. július 15-ei hatállyal átvállalja a települési önkormányzatok - a javaslatban említett - egészségügyi intézményekkel összefüggésben 2012. május 1-jén fennálló adósságát. "Az adósság részét képező, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetében a magyar állam 2012. július 15-ei hatállyal az értékpapír lejárat előtti visszaváltásából eredő fizetési kötelezettséget vállalja át és teljesíti". A települési önkormányzatok a magyar állam által átvállalandó adósságállományt e törvény hatálybalépését követően nem növelhetik - szögezi le a javaslat.

A javaslat rendelkezik az önkormányzat állományában az egészségügyi intézmények irányításával, felügyeletével foglalkozó munkatársak továbbfoglalkoztatására vonatkozó szabályokról, valamint kötelezően előírja az átvett intézmények vezetésére a pályáztatást. Kimondja továbbá, hogy az intézmények egészségügyi szakellátási kötelezettségeiről - kormányrendeletben meghatározott eljárásban - 2012. július elsejei hatálybalépéssel, szakértői vélemények figyelembevételével döntenek.

A tervezet szövege emellett arra is kitér, hogy 2012. december 31-éig kell létrehozni az országos várólista-nyilvántartást, valamint a térségi várólistákat az adott térségben az adott ellátások tekintetében a térségben működő egészségügyi szolgáltatók által vezetett intézményi várólisták alapján.