Vége a Schmitt-ellenes tüntetésnek a Várban

2012.03.31. 15:54 Módosítva: 2012.03.31. 19:26
Több százan indultak el szombat délután a Deák térről, hogy a köztársasági elnök lemondását követeljék. A tüntetők között voltak a pénteken előállított diákok is. A program a Várban alig öt percig tartott, csak néhányan maradtak ott. A BRFK szerint nem igaz, hogy rendőrhelikopterek is részt vettek volna a biztosításban.

A péntek esti tüntetések után szombaton is folytatódott a tiltakozás. A Deák térről indultak több százan a Vár felé szombat délután, hogy az államfő lemondását követeljék. Az Index tudósítója szerint a Deák téren egy rendőrhelikopter körözött a tüntetők felett, és erős rendőri jelenlét is érezhető volt. A tüntetés után a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Horváth Katalin Fanni azt mondta: nem igaz, hogy rendőrségi helikopterek is részt vettek volna a biztosításban.

Elmondta, hogy szombaton kaptak bejelentést a vonulásos rendezvény megtartásáról, ezt a rendőrség tudomásul vette, és megfelelő erőkkel biztosította. A rendezvény "békés jellegű volt", rendben lezajlott, rendőri intézkedés nem történt, közölte.

A gyülekezés alatt kutyaugatástól volt hangos a Deák tér, ezzel egy időben ugyanis állatvédő szervezetek demonstráltak az ellen, hogy Ukrajnában összegyűjtik és megmérgezik a kóbor kutyákat. A tüntetők a Deák térről az Erzsébet hídon keresztül mentek fel a Várba.

A Sándor palotánál hangos skandálás kezdődött, követelték az elnök távozását. "Schmitt Pál, pakoljál!" – kiabálták. Az egyik szónok arról beszélt: elfogadhatatlan, hogy Schmitt a tegnapi interjúban megkérdőjelezte az egyetem döntését a doktori cím visszavonásáról. Megszólalt Nagy Navarro Balázs is, aki megpróbálta megesketni az összegyűlteket, hogy nem mennek el addig, amíg az államfő le nem mond. A tüntetés hivatalos programja alig öt percig tartott, háromnegyed öt körül bejelentették, hogy vége van. A többség öt órára már haza is indult, csupán néhány ember maradt a Sándor palotánál, a péntek reggel óta sátrazó tiltakozókkal együtt.

A tüntetők között voltak azok a diákok is, akiket péntek este előállítottak. Péntek este Schmitt Pál beszéde után összesen tizenkilenc embert vettek őrizetbe. A Jobbik ifjúsági szervezetének tagjai a Lánchidat, a Hallgatói Hálózat tagjai és más civil aktivisták pedig a Szabadság hidat zárták le rövid időre.

A szombati tüntetés után a Lánchíd sörözőben rendőrök jelentek meg annak a tüntetőnek az asztalánál, aki a Várban a hangosbeszélőt vitte, pénteken pedig részt vett a hídfoglalási kísérletben, pár másodpercre leült. "Hat-hét rendőr jött, kipakoltattak, átvizsgálták a ruhámat, a táskámat, végül pedig közölték, hogy a tegnap esti leülés miatt közlekedési szabálysértés címén fognak intézkedést foganatosítani velem szemben" – mondta el az érintett az Indexnek.