Schmitt mondhatna valamit, ha volna mit
További Belföld cikkek
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik részvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
Rendkívüli időket élünk, és ez nagyban befolyásolhatja a parlament következő, hétfői ülését. Ekkor ugyanis remek lehetősége adódna Schmitt Pálnak arra, hogy bejelentsen valamit, ha úgy érzi, volna mit.
Az aktuális házszabály rendelkezései szerint a köztársasági elnök az Országgyűléshez intézett nyilatkozatában mondhat le a megbízatásáról, amiről a parlamentnek 15 napon belül határozatot kell hoznia. Legalább tíz képviselő írásban javasolhatja, hogy az Országgyűlés kérje a köztársasági elnököt elhatározásának újbóli megfontolására. A lemondás elfogadását nem tagadhatják meg.
Ha tehát Schmitt Pál úgy érzi, volna mit bejelentenie, dolgos napok következnek a parlamentben. De akkor is dolgos napok következhetnek, ha nem érzi úgy. Bár a köztársasági elnök elmozdítását csak összeférhetetlenségi okból lehet kezdeményezni, vagy ha tisztsége gyakorlása során törvényt sért, bármely képviselő feltételezheti azt, hogy Schmitt Pál átmenetileg vagy tartósan akadályozva van elnöki teendőinek ellátásában. Ha e tárgyban határozati javaslatot nyújt be, akkor arról a ház kétharmados többséggel dönthet. A köztársasági elnök lemondása vagy akadályoztatása esetén posztját ideiglenesen a házelnök örökli, így a helyettesítésére választani kell valakit alelnökei közül.
Vasárnap Vona Gábor közleményben kezdeményezte, hogy Schmitt Pál kérjen bizalmi szavazást a parlamentben. Erre ugyan kevés esélyt látunk, de érdekes erőpróba lenne - bár a kormánypárt érzékelhető megosztottsága ellenére is valószínűtlen, hogy nagyobb számban kiszavaznának képviselőik. Azzal kapcsolatban, hogy kérhet-e bizalmi szavazást magával szemben a köztársasági elnök, nem találtunk házszabályi rendelkezéseket.
De ne szaladjunk ennyire előre az időben. Már csak azért sem, mert kezünkben a jövő heti, kétnapos ülés napirendje, amelyben egyelőre szó sincs ilyesmiről - igaz, a napirend benyújtásakor Schmitt Pál még pont doktor volt, úton hazafelé szöuli tárgyalásairól. Így a napirend egy szokványos plenáris ülés vázlata, mely szokás szerint napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd interpellációkkal és kérdésekkel folytatódik.
Számításaink szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek és Pintér Sándor belügyminiszternek is kell kérdésekre válaszolnia, Orbán ráadásul egy hónapja adós a válasszal a jobbikos Gyenes Gézának, aki az IMF szerinte alkotmányellenes kiváltságairól kérdezné.
Kapcsolatba lépünk Szlovákiával
Amennyiben nem Schmitt Pál sorsáról kell elsőként határozniuk a képviselőknek, a nap első határozathozatalával két, Szlovákia és Magyarország közti híd megépítéséről dönthetnek a képviselők. A hidak Ipolydamásd és Helemba, illetve Vámosmikola és Ipolypásztó között épülhetnek meg. Ehhez kapcsolódóan kihirdetik a Szlovákiával közös államhatáron átvezető közutak "forgalmi jellegéről" szóló megállapodást is.
Ezek apropóján a hallgatag Németh Lászlóné Zsuzsa fejlesztési miniszter is megszólalhat, a napirend szerint ő mondja el a javaslatok vitájában az expozét.
Ezután törvényjavaslatokhoz benyújtott módosító indítványokról szavaznak, de előbb vegyük át azt négy törvényt és két határozatot, amit még hétfőn fogadnak el.
A Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről
A nap első elfogadott javaslata egy parlamenti határozat lehet, amely szerint a magyar görögkatolikus közösség szerepet tölt be a társadalomban, másrészt az országgyűlés tisztelettel adózik elötte, harmadrészt Hajdúdorog a görögkatolikus hitéhez leghűségesebb város, negyedrészt az országgyűlés figyelni fog a máriqapócsi kegyhely megóvására.
A lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről
Másodikként is egy parlamenti határozatról döntenek, amiben a képviselők felkérik a kormányt, hogy vizsgálja meg a magáncsőd bevezetésének a lehetőségét, okítsa a felsősöket és a középiskolásokat pénzügyi alapismeretekre, vizsgálja meg a pénzintézetek és hitelközvetítők viszonyát, a devizahitelesek megsegítésére hozott intézkedések, illetve a pénzügyi közvetítőkre vonatkozó szabályok hatályosulását.
Azt is meg kell vizsgálni, hogy elég és elég jó információt kapnak-e a hitelfelvevők, és hogy hogyan lehetne hitelbiztosítások kötésére rábírni őket. A PSZÁF-et meg arra kérik, hogy próbálja összehangolni működését a versenyfelügyelettel.
A helyi adókról
Kósa Lajos és Dancsó József fideszes képviselők javaslata egész egyszerű módosításnak indult, melynek célja csupán az egészségügyi intézmények ingatlanadó-fizetési kötelezettségének eltörlése lett volna.
A bombát múlt héten robbantotta párttársuk, Riz Levente, aki egy semmitmondó, technikai jellegű módosító indítvánnyal a Liszt Ferenc repülőtér az adó hatálya alól az év végén kivett "szilárd burkolatú mozgási területeit" is bevonta a telekadó hatálya alá, így az üzemeltető Budapest Airportnak saját számításai szerint 2012-ben 2,25 milliárd forintot kéne befizetnie - 2011-ben 675 millió forint volt még csak a telekadója.
A BA szerint mindez igen kedvezőtlenül érinti, szóvivőjük, Hardy Mihály szerint "végképp tönkre is teheti" a Malév csődje miatt idén amúgy is nehéz helyzetbe került, 180 alkalmazottjának elbocsátására kényszerült repteret.
A telekadót az eredeti, novemberben elfogadott szabályozás szerint a reptér teljes területére kivethették volna, de decemberben Papcsák Ferenc javaslatára mentesítették a céget az adófizetés alól. Papcsák azzal indokolta a döntést, hogy a légi közlekedés adójogi megítélése azonos legyen a szárazföldi közlekedésével. Ezt a módosítást írta felül Riz javaslata, amit a kormány hivatalosan ellenzett, ám a Fidesz és a Jobbik képviselői nagy arányban megszavaztak.
A nem dohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
A fideszes Mengyi Roland és a kereszténydemokrata Stágel Bence javaslata azt a lehetetlen helyzetet kívánta orvosolni, hogy eredeti formájában a törvény még azokon a munkahelyeken sem engedélyezte zárt téri dohányzó kijelölését, ahol a nyílt légtérben konkrétan életveszélyes lenne rágyújtani a tűz- és robbanásveszély miatt.
A módosításokkal a törvény ezen kívül a börtönökben és a zárt pszichiátriai intézetekben, illetve azokon a munkahelyeken is megengedi a zárt légterű dohányzóhely kijelölését, ahol a klimatizált hőmérséklet meghaladja a 24 fokot. A dohányzóhely kijelöléséhez ez esetben egészségügyi államigazgatási szerv előzetes hozzájárulása szükséges.
Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
Pintér Sándor javaslata pont arról szól, amiről a címe is: célja csupán annyi, hogy az EU bármely tagállamában menekültstátust szerzőket ugyanazok a jogok illessék meg a többi tagállamban is.
A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
Hungarikumügyben rég nem látott összhang alakult ki kormány és ellenzéke között. Mi sem példázza ezt jobban annál, hogy a kormánypártok pont a szocialisták javaslatára írták bele a törvénybe, hogy a nemzeti értékeket ne csak ápolni és védelmezni, de támogatni is kelljen. A törvény a jövőben nem csak a kárpát-medencei, hanem az egyetemes magyarság alkotásait is védené. A magyar kulturkincset pedig a fideszes Font Sándor javaslata alapján a velünk élő nemzetiségek kulturkincse is gyarapítja.
Amúgy meg „a magyar nemzet egységétől vezérelve” megállapíttatik, hogy a magyar nemzeti értékek, azokon belül a hungarikumok egyedülállók és megőrzendők, ezért össze kell mindet írni és gyűjteni, a dokumentációt meg kell őrizni, magukat az értékeket, azokon belül is a hungarikumokat pedig ápolni és védelmezni. Így egyrészt az értékek tárolva, másrészt megőrizve lesznek, hogy kialakítsák és megszilárdítsák az új nemzedék nemzeti azonosságtudatát./p>
A meghozott törvényeken kívül hét javaslat módosító indítványairól is határoznak hétfőn.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény
Pintér Sándor a friss törvényt módosító javaslata eleve szigorítaná a jogszabályt, például azzal, hogy ha valakit harmadszor vonnak felelősségre elzárással is büntethető szabálysértésért, akkor a lehető leghosszabb elzárásra kell ítélni. Így tovább bővülhet azoknak a szabálysértéseknek a köre, amiért hosszabb elzárás szabható ki, mint ha az adott szabálysértés bűncselekményi fokát követte volna el.
A képviselők összesen 83 módosítót nyújtottak be a javarészt technikai jellegű törvényjavaslathoz. Ezek közül izgalmasabb lehet a Fidesz II. kerületi és debreceni polgármesterei, Láng Zsolt és Kósa Lajos által jegyzett sorsa. Ez alapján szabálysértést nem csak törvény, de önkormányzati rendelet is meghatározhatna. A javaslatot a kormány, az alkotmányügyi bizottság és az emberi jogi bizottság is ellenzi, viszont a honvédelmi és az önkormányzati bizottság támogatja. Érdekes kérdés, hogy végül kinek az akarata érvényesülhet.
A kormány inkább az önkormányzati törvényben adna lehetőséget az önkormányzatoknak a saját rendeletükben kirívóan közösségellenesnek minősített magatartás legfeljebb százötvenezer forintos bírságolására.
A honvédelmi bizottság javaslatára a szabálysértési törvény is kiegészül egy magyargárdás passzussal, eszerint már az is szabálysértést követne el, aki egy feloszlatott egyesület formaruhájára emlékeztető ruházatot visel.
Az eredetileg javasoltnál sokkal komolyabban büntethetik azt, aki elmulasztja a felvonó vagy mozgólépcső műszaki felülvizsgálatát. Pintér javaslatában ötvenezres bírság szerepelt, ezt természetes személy esetén háromszáz-, jogi személy (például társasház) esetén ötszázezer forintra emelhetik.
A törvényhez 47 ellenzéki módosító indítvány érkezett, ezek közül 44-et leszavazott a kormánytöbbség a bizottságban. Két jobbikos, sorszámozást pontosító javaslatot támogatnak, egy indítványról pedig megosztott a kormánypártok véleménye. A mezőgazdasági bizottság támogatta a jobbikos Magyar Zoltán felvetését, hogy ha a hatóság megtagadja a vízilétesítmény fennmaradási engedélyét, egyben kötelezze is a létesítőt az eredeti állapot helyreállítására, de az alkotmányügyi és a honvédelmi bizottságok, illetve a kormány ellenezték.
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
Másodikként az Európai Bizottság kötelességszegési eljárása miatt módosítandó adatvédelmi törvényhez benyújtott módosító indítványokról szavaznak. Az egész puszta formalitás, a kormányoldal már a bizottságokban lesöpört minden indítványt - pedig az elempés Schiffer András és Szabó Tímea tett egy kísérletet a közérdekű adat szélesebb értelmű meghatározására. Javaslatuk szerint minden olyan adat közérdekű, így megismerhető lenne, amely állami, önkormányzati vagy egyébb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében van, és nem számít személyes adatnak.
A törvénymódosítás lényege amúgy az adatvédelmi biztos szerepét átvevő hatóság függetlenségének erősítése - ennek hiányát kifogásolta ugyanis az EU.
A társasági adóról és az osztalékadóról
A látványsportok támogatását lehetővé tevő társaságiadó-törvény módosításának vitája is, itt az eddigi tapasztalatok indokolnak kisebb módosításokat. Egyrészt a támogatás utáni adókedvezményre csak azok a vállalkozások lesznek jogosultak, amelyeknek az elmúlt két évben nem volt köztartozása, másrészt viszont a jövőben olyan sportegyesületeket is támogathatnak a vállalkozások, amelyek nem működnek már két éve.
Másrészt meghosszabbítják a pályázati határidőket is, amire szükség is van, mert amúgy április 1-ig kellene leadni a pályázatokat, ami viszont vasárnap. Apróbb hiba, hogy hiába tolja ki a határidőt a leghamarabb április 9-én elfogadható törvény, ha a kapcsolódó kormányrendeletet nem módosították. Így most leginkább mégis április 1-e a pályázati határidő. Káosz. És ezen a benyújtott módosítók sem változtatnak.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről
Pintér Sándor javaslata alapján felgyorsítanák a kiemelt beruházások környezeti hatásvizsgálatát. A módosítók kicsit lassítanak a miniszter által diktált tempón, míg Pintér a környezeti hatásvizsgálati és környezethasználati engedélyezési eljárásra 30-30 napot adott volna, egy módosítóval ezt két-két hónapra nyújtanák el.
A javaslathoz a legtréfásabb módosítót az elempés Jávor Benedek és Schiffer András nyújtották be, ők törvénybe foglalták volna, hogy az LMP-t legfeljebb három napon belül értesítsék a megindult környezetvédelmi eljárásokról. A kormánypártok megfúrták a javaslatot.
A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról
A nemzetierőforrás-miniszter törvényjavaslata egy mulasztásos alkotmánysértést orvosol, a Williams szindrómában szenvedőkre is kiterjesztené a fogyatékosok jogairól és esélyegyenlőségéről szóló törvényt. A javaslat a módosításokkal a közgyógyellátást a rokkantsági ellátásban részesülőkre is.
A polgári perrendtartásról
Papcsák Ferenc eredetileg már múlt hétfőn, első vitanapján el akarta volna fogadtatni javaslatát, miszerint kiemelt ügyekben kézbesítés helyett elég lenne hirdetményben értesíteni a peres feleket a bírósági tárgyalás fejleményeiről. Ezzel azt akadályozná meg, hogy a perbe fogottak az iratok át nem vételével húzzák az időt. A javaslatot csak akkor szavazhatták volna meg, ha nem nyújtanak be hozzá módosító indítványt. Papcsák tervét párttársa, Horváth Zsolt húzta át, aki egy technikai részlettel egészítette ki a javaslatot - igaz, ezt legalább az előterjesztő is támogatja. Minden más indítványt elutasítottak, azt is, amiben Schiffer András a törvény visszamenő hatályát tompította volna.
A szövetkezetekről
A kormány célja egy új szövetkezeti típus, a foglalkoztatási szövetkezet megalkotása, illetve a már létező szociális szövetkezeti forma megerősítése. Az elképzelés szerint a közmunkaprogramban résztvevők a közmunkalehetőség végeztével foglalkoztatási szövetkezetet alapíthatnának, melynek legalább ötszáz fő és egy nemzetiségi önkormányzat is tagja. A foglalkoztatási szövetkezetek főként munkaerő-kölcsönzéssel foglalkoznának.
A törvényhez két olyan érdemi módosító indítványt nyújtottak be, amit a kormánytöbbség támogatott is, ezek egyikét közösen jegyzi három jobbikos és két fideszes képviselő. Ez alapján mégsem szűnne meg a foglalkoztatási szövetkezet, ha hat hónapon keresztül nincs országos nemzetiségi önkormányzat tagja. Ez azért különös, mert amúgy a foglalkoztatási szövetkezet alapításának feltétele a nemzetiségi önkormányzat tagsága. A másik érdemi módosító indítvány szerint a szociális szövetkezetek nem csak két évre, hanem akár tíz évre is megszerezhetnék a kölcsönbe kapott ingó vagyont, a tenyésztésre kapott állatállomány pedig két év ingyenes használat után a tulajdonukba kerülhet.
Ennyi részlet után a továbbiakról már csak címszavakban emlékeznénk meg, még akkor is, ha rögtön a határozathozatalok után az ürítésről kezd vitázni a parlament. A fideszes Sebestyén László a hulladékgazdálkodásról szóló törvényt módosítaná úgy, hogy a 120 literes kukák ürítési díja legfeljebb nettó 650 forint lehessen. Hétfőn még részletesen vitáznak a nemzetiségek napjáról, az országgyűlési törvényről és a házszabályról - ez utóbbi amúgy a köztársasági elnök lemondásával is foglalkozik, de lényegében nem módosít a szabályokon.
Kedden a kulturális örökségvédelemről és a nemzeti örökségről szóló törvényeket kezdik tárgyalni, és még a világörökség évének bevezetéséről is vitáznak. A nap hátralevő részében viszont már lényegi kérdésekkel foglalkoznak, elsőként a bírósági törvények módosításáról - erre is az európai bizottsági kötelességszegési eljárás miatt van szükség.
A földmérés és térképészet unalmasnak tűnő témáját Font Sándor tette izgalmassá, aki akaratán kívül széles körben lehetővé tenné az információszabadság korlátozását. Javaslata szerint törvényben meghatározhatnák, hogy bizonyos közérdekű adatokhoz csak szakértők férjenek hozzá. Mindezt azért, mert Font tud egy emberről, aki félreértett térképészeti adatokkal ment perbe, és nem lett igaza. Font szerint lesz még alkalom a hiba javítására. Igaza van, a módosítókról csak a jövő héten szavaznak. A hetet a személyszállítási törvény vitájával zárják. Ez az, amelyből Spaller Endre visszavonta a vasutasok családtagjainak utazási kedvezményeit megvonó módosító javaslatát. Technikai okokból.