Nárcisz
7 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

A Schmitt-interjún gúnyolódik az Economist is

2012.04.01. 00:52

Két dolog biztos az életben: a halál és az adók, mondta Benjanim Franklin. Ha a nagy ember még élne, kétségkívül hozzátenne egy harmadikat is: magyar politikusok soha nem mondanak le – ezzel vezeti fel a Schmitt Pál ügyéről szóló szombati írását az Economist volt kommunista közép- és kelet-európia országokkal foglalkozó szerkesztőségi blogja.

Schmitt Pál most ért a végére annak a hétnek, amely bizonyára pályafutása legrosszabbika volt, tér a tárgyra a szerző. Az államfő ennek a hétnek egy részét Szöulban töltötte a nukleáris biztonsági csúcson, teszi hozzá, és megjegyzi: Schmitt Pál korábban nem az atomfegyverkezésről szóló gondolatairól volt híres, úgy tudtuk, hogy a szakterülete a sport és a sporttörténelem, egészen csütörtökig, amikor is a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavette a doktori címét.

A cikk emlékeztetőül összeszedi a plágiumügy főbb állomásait: a botrányt elindító hvg-cikket, a tényfeltáró bizottság megállapításait, a szenátusi bejelentést követő konszenzust a lemondás szükségességéről. A szerző külön megemlíti, hogy még a kormány mellett álló Magyar Nemzet is ezen az állásponton volt. Az Economist bloggere szerint a legtöbb elemző azt gondolta, Schmittnek ezzel vége, de akkor jött Orbán Viktor, aki amikor arról kérdezték, hogy le kell-e mondania Schmittnek, azt válaszolta, neki kell döntenie.

A szerző szerint Schmitt pont úgy viselkedett, mint Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd után: nem mondott le. A cikk megemlékezik arról is, hogy az elnök szerencséjére az állami tévé kéznél volt. Obersovszky Pétert, a riportert is név szerint megemlíti, és hüledezik a Közép-Európában manapság ritkán látott mértékű szervilizmuson. Két riporteri kérdést szó szerint idéz az Economist-blog.

Az egyik "Én elég régóta ismerem elnök urat, és azt nem értem, hogy miért volt ennyire visszafogott, tehát ön egy sokkal szenvedélyesebb ember, még köztársasági elnökként is. Ha ezek a dokumentumok előbb kikerülnek, vagy ön a szokásos lendületével előbb felveszi a kesztyűt, akkor lehet, hogy ez a dolog idáig el sem jut". A másik: "Elnök úr, azt világossá tette, hogy megvédi a hivatalát a politikai támadásoktól és nem hajlandó engedni a politikai nyomásnak.
Hogy önben még él a sportoló, most azt is bizonyítja, de azért önt emberként, mégpedig népszerű, és meglehetősen sokak által szeretett emberként a becsületében is megbántották. Nem perel? Vagy ezt önnek mint elnöknek kötelessége elviselni?"

Az Economist-blogba be is linkelte a szerző az interjú teljes, angol nyelvű leiratát. A cikk azzal zárul: az új doktori szerzésébe fogó Schmitt esetleg írhatna legközelebb disszertációt a magyar köztévére gyakorolt politikai nyomásról.