Tüntettek a vasúti járatcsökkentés ellen

2012.04.03. 17:17
Tiltakozó demonstrációt tartottak kedden Balassagyarmaton a vasútállomásnál. A lakosok, diákok, vasutasok, a környék polgármesterei, szakszervezeti vezetők az ellen tiltakoztak, hogy 34 vasúti járat szűnik meg a térségben.

Mintegy 300-an vettek részt a nyugat-nógrádi város önkormányzata és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) által szervezett megmozduláson, amelyen többen megfogalmazták, hogy ettől a kormánytól nem ezt várták. A tiltakozó akción aláírásokat is gyűjtöttek a járatcsökkentések felülvizsgálatáért.

Kotter József, a VSZ alelnöke azt mondta: 25 éve senki nem tudott összerakni olyan programot, ami arról szólna, hogy a magyar vasút fejlődik, és arról sincs terv, hogy 10 múlva mi lesz.

Az alelnök kifogásolta, hogy a környéken élőket, a polgármestereket, a Vasutas Települések Szövetségét, a vasútnál dolgozókat, a szakszervezeteket sem kérdezték meg, hogy szükség van-e a vasútra, március 9-én a médiákból tudta meg az ország, hogy 49 vonalon több mint 400 vonatjárat szűnik meg.

Kotter József barbarizmusnak nevezte, hogy "több mint 160 éves vasutat akarnak szétverni részleteiben".

Medvácz Lajos (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere hangsúlyozta, mindig minden járatcsökkentő elképzeléssel kapcsolatban konstruktívak voltak. Elmondta: levélben kérte Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárt a menetrend felülvizsgálatára.

Többen hiányolták a tüntetésről a balassagyarmati és szécsényi körzet Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőit, a polgármester ezért azt is bejelentette: Balla Mihály és Nagy Andor szintén az államtitkárnak írt levélben  tesz javaslatot a járatszám visszaállítására.

Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: a vasút nem csak sínpár, de kiút a szegénységből, és ha elzárják a falvakat, ezzel a megélhetést szűkítik. A vasút családokat is összekötő társadalmi érték, ne találja ki senki, hogy ezt elveszik tőlünk - mondta.

Dancsa Attila, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke merényletnek nevezte, "amit a térségben élők ellen a mostani kormányzat elkövet", és amit a szaktárca évközi menetrend-módosításnak nevez. Úgy vélte, a 34 járat megszüntetésével az itt élők életminőségét rontja le a kormányzat.

Szabó Tibor (Fidesz-KDNP), Ipolytarnóc polgármestere emlékeztetett, hogy 2007. november 7-én a Balassagyarmat-Szécsény-Ipolytarnóc vasútvonali szárny tervezett bezárása ellen kellett tiltakozniuk, és öt év elmúltával "ismét tarkólövés előtt áll (...) a mellékvonal személyszállítása".

A Vasutasok Szakszervezete felhívására közel száz levélben írták meg a 49 vonal mentén élők, hogy milyen hátrányokat szenvednek el a döntés miatt, ezekből többet is felolvastak a tüntetésen. A résztvevők "Járatritkítás: póruljárat", "Valóság és ígéret", "Szárnyvonal 2012", "Magyarország nem csak a budapestiekből áll" feliratú táblákat tartottak. A "Kormányprogram: vidékiek vasútja 2012" feliratú transzparens lovas kocsikat ábrázolt.