300 család lépcsőzhet áramhiány miatt

2012.04.05. 17:30

Körülbelül háromszáz családot érint Kazincbarcikán, hogy a szolgáltató kilenc tízemeletes épület lépcsőházában kikapcsolta az áramot, és emiatt a lift sem működik. Göndör Judit, a helyi önkormányzat szóvivője elmondta, hogy a lakók fizettek és a lakásszövetkezetnek is van pénze, de egy peres ügy miatt a számlák jelenleg nem rendezhetők.

A lépcsőházak egy olyan lakásszövetkezethez tartoznak, ahol 2011 októberében tisztújítást tartottak. Megválasztották az új elnököt és az igazgatóság tagjait, majd elindították a változásbejelentést a cégbíróságon, a hivatalos eljárás azonban a mai napig nem ért véget, mert egy lakó törvényi kifogással élt. Emiatt már folyt egy rendőrségi és ügyészségi vizsgálat, a nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták, és megállapították, hogy nem történt jogsértés. A cégbírósági változás bejegyzése azonban azóta sem történt meg.

A lakásszövetkezet vezetői fél éve tehetetlenek, jogszerűen megválasztották őket, de tisztségüket hivatalosan nem tudják betölteni. Nem férnek hozzá a folyószámlákhoz, nem tudják kiegyenlíteni a közös költségeket, és múlt október óta tolják maguk előtt ezt az ügyet.

Halmozott hátrány

A tízemeletes épületekben sok idős ember él. Azzal, hogy a lift leállt, beszorultak a lakásba, mert lépcsőzni már nem bírnak. Hasonlóan nehéz a kisgyermekesek és a betegek helyzete is, az egyik épület legfelső szintjén pedig egy szülés előtt álló kismama is lakik.

Boross Norbert, az Elmű-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére azt mondta: a lift, illetve a lépcsőházak áramellátásáért fizetendő díjat az üzemeltető cégnek - a közös képviselőnek - kellett volna rendeznie, ez tíz hónapja nem történt meg, bár hatvannapos a fizetési határidő.

Hozzátette: 1,2 millió forintnyi tartozást halmoztak fel, kilenc felszólító levélben figyelmeztették az érintettet, de nem sikerült megoldást találni. Mint mondta, abban is együttműködtek volna, hogy legalább a felét rendezzék a tartozásnak, de ezt sem vállalták. Mivel nem jött válasz a felszólításokra sem, kikapcsolták a szolgáltatást. Megjegyezte: nem a lakók és a szolgáltató között van vita, hanem a társasházat üzemeltető cég nem fizetett.