Teréz
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Az oroszok bajszát piszkálták április 4-én

2012.04.05. 09:35
Április 4. jó alkalom volt arra, hogy ismét felvesse a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű elbontását a Jobbik és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. Korábban voltak már ilyen próbálkozások, de az oroszok mindig nagyon keményen avatkoztak közbe, sőt súlyos következményeket is kilátásba helyeztek. A magyar-orosz hadisíregyezmény alapján elvileg át lehetne helyezni az emlékművet, de Moszkva beleegyezése nélkül ez sem menne.

Séta

Egy szép napon a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű, a politikai támadásokat megelégelve, fogta magát, kisétált a Duna-partra, átment a Lánchídon, és meg sem állt Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke XI. kerületi társasházi lakásáig, melyet 2003-ban vétel útján szerzett.

Végre megnyugodott Magyarország, az önkényuralmi emlék elkerült a főváros szívéből, csak Stágel, és az utcabelijei háborogtak még egy darabig, de szépen lassan megszokták a látványt, és ma már nevetnek az egészen.

tsza

A Jobbik és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) is arra kéri a fővárost, hogy kezdjen tárgyalásokat az emlékmű eltávolításáról. Stágel Bence elnök, KDNP-s országgyűlési képviselő és Gaal Gergely elnökhelyettes szerint „a Szabadság téri emlékmű a magyar nép számára az idegen megszállás és az ezzel fokozatosan kiépülő kommunista terror mementója, ezért a hazánkat megszálló szovjet csapatok kivonulása után két évtizeddel nincsen helye a főváros szívében."

Az Antal Károly által alkotott szovjet emlékművet 1945. május elsején avatták fel. A Szabadság téren addig egy Trianon-emlékmű állt. A békeszerződésben elveszített országrészeket (Felvidék, Alpokalja, Délvidék, Erdély) négy, úgynevezett irredenta szobor jelképezte, és itt állt az 1928-ben felállított, félárbócra eresztett ereklyés országzászló. Ezeket 1945-ben elbontották, de a szovjet emlékmű nem pontosan ezek helyére, hanem a tér északibb felére került. Az obeliszk tetején ma is ott van az ötágú csillag, a címer, és 10 táblán olvashatók az elesettek nevei.

A Szabadság téri szovjet emlékmű.
A Szabadság téri szovjet emlékmű.
Fotó: H. Szabó Sándor

Nem ez az első kezdeményezés az emlékmű eltávolítására. Jobboldali szervezetek már 1994-ben elérkezettnek láttál erre az időt. Ekkor járt Magyarországon II. Alekszij pátriárka, az orosz ortodox egyház feje, aki megígérte, hogy felszenteli az emlékművet, ha áthelyezik Solymárra, az ottani katonai temetőbe. A solymári önkormányzat ingyen adta volna ehhez a területet, de a dologból nem lett semmi.

A hősi emlékmű eltávolításának ötlete 2001-2002-ben merült fel ismét. Akkor a Szabadság téri mélygarázs építése miatt eleve el kellett bontani az építményt. A Trianon Társaság levelekkel bombázta a kerületet, a fővárost és a kormányt is, hogy az emlékművet ne helyezzék vissza, hanem állítsák vissza a háború előtti állapotot az országzászlóval és az irredenta szobrokkal. Már akkor látható volt, hogy ebben a kérdésben folyamatosan dobálja egymásnak a labdát a főváros és a kormányzat. Akik a kormányzattól kérték az emlékmű áthelyezést, azok azt a választ kapták, hogy forduljanak a fővároshoz, a főváros pedig az államközi egyezmények miatt folyamatosan a kormányra mutogatott. Ahogy a Nemzeti Jogvédő Alapítvány által készített összefoglalóban olvasható, Nagy Andor, Orbán Viktor akkori kabinetfőnöke például 2001-ben érdekes indoklással igyekezett kikerülni a döntést. Levelében azt írta, hogy a kormány abban a ciklusban már nem tervezi ennek a problémának a megoldását, de bízik abban, hogy 2002-ben újra a polgári koalíció alakíthat kormányt, amely jelentős eredményeket fog elérni ezen a téren is.

A szovjet emlékműre a Magyar Köztársaság kormánya és az Oroszországi Föderáció kormánya között 1995-ben megkötött és 1996-ben életbe léptetett, a háborúkban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetéről szóló egyezmény vonatkozik (104/1996 kormányrendelet). A hadisíregyezmény szerint „az orosz katonák a Magyar Köztársaság területén lévő és a magyar katonák az Oroszországi Föderáció területén lévő földi maradványainak, temetkezési helyének áthelyezése, csak kivételes esetben, annak a félnek a döntése alapján történhet, amely országának a területén az adott temetkezési hely van. Ez esetben a másik felet a temetkezési hely tervezett áthelyezéséről a megfelelő időben tájékoztatni kell.”

Dupla biztosítékot kértek

Az emlékmű eltávolítását követelők már korábban is erre a pontra hivatkoztak, mondván: Magyarország egyoldalúan is léphetne az ügyben. Az viszont már akkor látható volt, hogyan reagálnának erre az oroszok. 2001. július 11-én Valerij Muszatov, Oroszország budapesti nagykövete a Népszabadságnak világosan kijelentette: az emlékműnek a helyén kell maradnia, és erre a magyar kormánytól garanciákat is kérnek. A nagykövet nem hagyott kétséget afelől, hogy nem maradna válasz nélkül, ha a trianonisták kérésének engedve elbontanák az emlékművet. „Ha meg akarják mérgezni a kapcsolatokat Oroszországgal, a Független Államok Közösségének más országaival és persze a szomszédos államokkal, természetesen a következményekre is gondolni kell” – mondta vészjóslóan az orosz nagykövet.

Ortutay Gyula, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Politikai Bizottságának tagja mond beszédet a Szabadság téren, a Szovjet Hadsereg elesett harcosainak síremléke előtt, az ország fasiszta uralom alóli felszabadulása első évfordulójának napján, 1946. április 4-én.
Ortutay Gyula, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Politikai Bizottságának tagja mond beszédet a Szabadság téren, a Szovjet Hadsereg elesett harcosainak síremléke előtt, az ország fasiszta uralom alóli felszabadulása első évfordulójának napján, 1946. április 4-én.

Az oroszok nagyon érzékenyek voltak. Eleve csak úgy járultak hozzá az emlékmű lebontásához, ha a magyar kormány garanciát vállal annak visszaállítására. Az Moszkvának kevés volt, hogy ezt a biztosítékot Szabó János volt honvédelmi miniszter adta meg. Később újabb garanciát kértek még Martonyi János külügyminisztertől is. Abba sem mentek bele, hogy a fővárosi önkormányzat kérésére a Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek felirat helyett A fasizmus elleni harcokban elesett szovjet katonák emlékére szerepeljen a felújított obeliszken.

Érdekes kérdés, hogy mennyiben tekinthető még temetkezési helynek a Szabadság téri emlékmű. 2002-ben emberi maradványokat találtak az emlékmű alatt. Egy levéltári anyag szerint a Budapest Székesfővárosi Községi Temetkezési Intézet 1945 márciusában a város különböző pontjain orosz tisztek holttesteit exhumálta, és azokat szállította az épülő orosz emlékmű sírboltjába. A 2002-es átalakítás után a holttestek már nem kerültek vissza a Szabadság térre, azokat a Rákoskeresztúri Újköztemető 215-es parcellájában helyezték örök nyugalomba.

Tallinn-nal kemények voltak az oroszok

Szovjet emlékművek Európában több helyen háborítatlanul állnak ma is. Berlinben a város keleti és nyugati részén is van szovjet emlékmű, ahogy Bécsben is. Arra azonban már volt példa, hogy egy emlékmű elbontása súlyos államközi konfliktust robbantson ki. 2007-ben a Tallinn központjában álló emlékművet elbontották, hogy a belvároson kívül eső katonai temetőbe helyezzék át. A lakosság egyharmadát kitevő oroszok meg akarták védeni az emlékművet. A városban súlyos zavargások törtek ki, amelyben egy ember meg is halt.

Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter súlyos következményekkel fenyegette meg Észtországot. Az oroszok 2007 májusában leállították az Észtország felé irányuló vasúti olajszállítást, az orosz állami vasúttársaság pedig megszüntette a Szentpétervár-Tallinn útvonalon a személyszállítást.

Felszabadulás? Megszállás?

Berlin két hét, Bécs hat nap alatt esett el, Budapest ostroma 102 napig tartott. A harcokban körülbelül 80 ezer szovjet katona halt meg. A védők vesztesége a kitörés áldozatait is számítva kb. 40 ezer halott és 62 ezer részben sebesült hadifogoly volt.

Máig nincs közmegegyezés arról, hogy a szovjet csapatok felszabadították vagy elfoglalták Magyarországot. Gyakran hivatkoznak arra, hogy a korabeli, hivatalos moszkvai hadijelentések is Budapest elfoglalásáról írnak. Számos jelentés szól a szovjet katonák által végrehajtott kegyetlenkedésekről, rablásokról, kivégzésekről, nők tömeges megerőszakolásáról és emberek elhurcolásáról. Ezzel szemben áll, hogy a németek és a nyilasok kiűzését a zsidóüldözések áldozatai és mások is egyértelműen felszabadulásként élték meg.

Ungváry Krisztián történész korábban arról írt, hogy az egyéni élmény szintjén minden állítás igaz lehet: hiszen volt, akinek a szovjet katonák megjelenése az életet, volt, akinek viszont a hadifogságot, a megerőszakolást, a teljes lét- és vagyonbizonytalanságot jelentette. Szerinte olyan fogalmat kell találni, amely egyszerre méltányos a náci-nyilas és a szovjet atrocitások áldozatai iránt is. Érdemes a későbbi következményeket is mérlegelni. Ahogy egy erről szóló vitán elhangzott: nehéz felszabadulásnak minősíteni egy olyan korszakot, amelyben a a szovjet hadsereg jelenléte mellett a diktatúra szisztematikus kiépítése folyt.

Egy másik írásában Ungváry Krisztián úgy fogalmazott: „aki nem egyéni sorsára, hanem Budapest egészére akar emlékezni, annak egyszerre kell emlékeznie a származásuk miatt ártatlanul legyilkolt áldozatokra, a kitörésbe belehajszolt katonákra, az agyonlőtt hadifoglyokra, a megerőszakoltakra és a 38 ezer civil áldozatra", mert a határ itt nem védők és támadók, hanem diktatúrák tettesei és áldozatai között húzódik. A nyilasok, a náci vezetők és a szovjet biztonsági szervek állnak az egyik, az egyszerű sorkatonák és lakosok a másik oldalon.