Könnyebben sérült a kulcsi gyanúsított

2012.04.06. 20:30
A négy ember megölésével gyanúsított kulcsi férfi könnyebben sérült, így az ellátása után átszállították őt a rendőrségre, ahol a kihallgatása jelenleg is tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője péntek este.

A férfit az elfogását követően a dunaújvárosi kórházba szállították. Ott a könnyű sérüléseit ellátták, majd a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra vitték, ahol azonnal megkezdték a kihallgatását. Emellett a rendőrségi helyszínelés jelenleg is tart. Az ügyben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai néhány órán belül elfogták a 24 éves férfit (Horváth Csanád Jutast), akit azzal gyanúsítanak, hogy péntek délelőtt megölte négy családtagját - az édesapját, a nagyszüleit és a testvérbátyját -, míg az édesanyját, a lánytestvérét és egy közeli rokonát súlyosan megsebesítette  a Fejér megyei Kulcson. A tettes az elfogásakor nem tanúsított ellenállást.

A rendőrség közlése szerint a férfi egy kardszerű bozótvágó késsel, feltehetően családi veszekedést követően támadt rá hozzátartozóira a Hegyalja úti családi házban. A brutális bűncselekmény után, menekülés közben az épület előtt támadta meg egy másik rokonát, a súlyosan megsebesített ember értesítette a hatóságokat.

 
 

Három mentőautót és egy mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre. Ott hét sérültet találtak, akik közül négyen olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy esetükben a mentősök csak a halál beálltát tudták megállapítani. A mentőhelikopter egy életveszélyesen megsérült nőt a budapesti Honvédkórházba szállított, a másik két sérültet rohamkocsival a székesfehérvári, illetve a dunaújvárosi kórházba vitték.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese kora délután azt mondta, az életveszélyes állapotban lévő édesanyát hamarosan megműtik. Az ő állapotáról többet azóta nem közöltek. A székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházba szállított sérültnek, az 57 éves férfinak nincsenek életveszélyes sérülései. A dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállított, 30-40 év körüli sérült nőről azt közölték: megoperálták; állapota stabil.

A beszámolója szerint egy jól menő építési vállalkozó családjában történt a brutális gyilkosság. Kiss Csaba, a település polgármestere azt mondta: az érintett család átlagos família.