Donát
-3 °C
10 °C

Gyújts csak rá, ez egy lakás!

2012.04.07. 20:29
Egy ferencvárosi lakáskocsma fenntartói azzal próbálnak kibújni a szigorított dohányzási szabályozás alól, hogy azt mondják, a közösségi dohányzóként működő magánlakásuk nem számít közforgalmú helynek, mivel semmilyen szolgáltatást nem nyújtanak. Az ÁNTSZ viszont úgy látja, a lakáskocsmák sem kerülhetik ki a jogszabályt: büntethetők lennének, mert idegeneket engednek be, fűtik, világítják a helyet, ez pedig szolgáltatásnak számít.

Január elsejétől nem szabad rágyújtani a kocsmákban, éttermekben, kávézókban, munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. Április elsejétől pedig teljen füstmentessé váltak a zárt közforgalmú helyek. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ellenőrei a türelmi időszak lejárta utáni napon több mint ezer helyet ellenőriztek, és mintegy 1,2 egymillió forint bírságot szabtak ki 42 vendéglátóhelyre. Ennek ellenére a IX. kerületi, magát közösségi dohányzóklubnak nevező Skanzen Clubban a dohányzási szabályok szigorítása után is bárki nyugodtan rágyújthat egy korsó sör mellett.

A házigazda nem csapos

Közvetlenül az utcáról nyíló helyiségbe belépve senki nem gondolja, hogy egy lakásba toppant. Az alig harminc négyzetméteres lakás előtt biciklitároló, az ajtón „Free cigi” felirat, alatta pedig egy szöveg: hétfőtől szombatig 17 órától látogatható. Odabent egy pianínó, régi, tömör fából készült pult, asztalok székekkel, a falak mellett pedig 10-15 bárszék: mind üresen sorakozik. Péntek délután fél hét magasságában egyetlen vendég sincs még.

„Jártatok már nálunk? Tudjátok, hogy hogyan mennek itt a dolgok?” Ezzel a kérdéssel üdvözli valamennyi utcáról bejövőt a lakás „házigazdája”. Majd miután azt mondjuk, szeretnék sörözni és közben dohányozni, azt válaszolja, itt nyugodtan lehet, mert egy magánlakásban vagyunk. A helyet még az 50-es években szükséglakásnak minősítették, és a mai napig lakásként van nyilvántartva, azaz itt senkit sem büntetnek meg egy elszívott cigarettáért.

A házigazda szigorúan csak ebben a minőségében van jelen. Nem csapolja le helyettünk a sört, azt mindenkinek magának kell elvégeznie a pulton kifelé fordított csapokon. „Ez így van kitalálva” – mondja, mert ha ő végezné, az már szolgáltatásnak minősülne, a hely közforgalmú hellyé válna, és érvényes lenne rá a nemdohányzók védelméről szóló törvény.

Ottjártunkkor négyféle magyar kézműves sör: narancsos-gyömbéres, keserű méz, szilvás és fekete sör volt csapra verve (decijük 100-200 forintért). Ezen kívül üveges ír vörös sör (650 forintért), meg néhány rövidital jelentette a választékot. Aki a sör mellé ételt is akar, az vagy hoz magával, vagy rendel a közeli éttermektől, pizzériáktól. Teát is lehet kérni, amiért a becsületkasszába annyit dob be az ember, amennyit nem szégyell.

Fotó: Huszti István

A lakáskocsmában azonban nem történik adás-vétel, azaz nem forgalmaznak semmit. Alkohol azért van, mert a húsz literes hordókat és a tálcányi sört már valaki korábban megrendelte és kifizette, így az ő költségébe beszállva lehet fogyasztani. A fémdobozba bedobunk egy kétszázast két deci narancsos-gyömbéres sörért, csapolunk, leülünk és büntetlenül dohányozhatunk.

A hely nyolc óra után kezdett megtelni élettel. Egy húszonéves lánytól afelől kérdezősködünk, miért jár ide, érződött rajta, hogy kínosan ügyel arra, ki ne ejtse a kocsma szót. „Hát ez egy lakás, és itt ugye szabadon lehet cigizni”. Egy négyfős társaság viszont nem is a szabad füstölgés miatt ült be kártyázni, hanem a megfizethető áron kínált különleges sörök miatt.

A házigazda szerint változó, hogy mennyien vannak. Előfordult már, hogy moccanni se lehetett, annyi ember zsúfolódott be, Péntek kora este viszont a rossz időnek tudja be, hogy kevesebben vannak.

ZACC-ból sör

A Skanzen Club február elejei létrehozása előtt a lakás kávézóként működött. A ZACC (Zöld Autonóm Civil Centrum Egyesület) teljes mértékben becsületkasszás elven működött: fogyasztása után mindenki annyit fizetett, amennyit gondolt. A kávézót végül a folyamatosan emelkedő fenntartási költségek miatt nem tudták működtetni, ezért tavaly év végén bezárták mondja Tóth Imre, a lakás egyik tulajdonosa.

Fotó: Huszti István

A lakáskocsmát most egy 20-25 fős baráti társaság tartja fent. Tóth azzal érvel, hogy nemcsak teljesen jogszerű, amit csinálnak, de a dohányzásellenes törvény szellemének is megfelel a közösségi dohányzóklubjuk, mert szerinte a jogszabály azt mondja ki, hogy a közforgalmú helyekről a magánterekbe szorítsák vissza a dohányosokat. De az ÁNTSZ mindenképpen be akarja bizonyítani, hogy a Skanzenben szolgáltatást nyújtanak, ezért jogszerűtlenül működnek. Pedig ők nem csinálnak mást, mint egy lakásban összeülnek a barátokkal, ismerősökkel, sört isznak és dohányoznak, és az ismeretlen embereket sem zavarják el. Nem titkolja, hogy ez egy üzleti vállalkozás, de az ingatlan után most sincs semmilyen nyereségük. Csak abból a futárcégből, amelyet azért hozott létre, hogy a főleg vidéken működő, 8-10 sörfőzdétől ezen keresztül szállíthassák a megrendelt sört a klubjukba.

Hívatlan vendég után takarítanak

Az ÁNTSZ ellenőrei célzottan nem kereshetnek fel ilyen magánlakásokat. Hogy pontosan hány lakáskocsma működik ma Magyarországon, nem tudni, de a legnagyobb visszhangot kétségtelenül a Skanzen kapta.

Az ÁNTSZ még nem, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) múlt héten már járt náluk. 12 üveg, szilveszterről maradt számla nélküli pezsgő miatt megbüntették őket. Minden másról volt számlájuk, így egyéb szabálytalanságot nem találtak a NAV-osok.

Az ÁNTSZ viszont elszomorítónak nevezte, hogy "egyesek a szabályok kijátszására törekednek". A tisztifőorvosi hivatalnál megkeresésünkre azt mondták, a lakáskocsmák sem kerülhetik ki a szabályozást, hiszen ha valaki a saját lakásába idegeneket beenged, világítást, fűtést biztosít, takarítja a helyet, az szolgáltatásnak, a helyiség pedig közforgalmú intézménynek minősül. A hivatalhoz azonban eddig még nem érkezett bejelentés egyetlen lakáskocsmával kapcsolatban sem, de mint azt közölték, mivel a dohányzási szabályok betartásával kapcsolatos ellenőrzések összesítése folyamatos, nem zárják ki, hogy a későbbiekben fény derülhet ilyen problémára.

Fotó: Huszti István

Szabó Enikő helyettes országos tisztifőorvos az eddig ellenőrzések eredményeit ismertetve hétfő sajtótájékoztatón elmondta, nem tartja reálisnak, hogy működhessenek lakáskocsmák. Így ha ilyenekről bejelentést kapnak, a közegészségügy érdekében ezeket a helyeket is ellenőrzik, és ha bebizonyosodik, hogy megsértették a jogszabályt, 2,5 millió forintos büntetés is kiszabható rájuk.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!