A melegek szerint a Jobbik politikai előnyt akar szerezni

2012.04.11. 21:17
A Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Szövetség szerint a Jobbik a szexuális kisebbségeket érintő törvénymódosító javaslatával csak politikai előnyt kíván kovácsolni magának a kisebbségek elleni hangulatkeltés által. A szervezet arra kéri a parlamenti pártokat, hogy utasítsák el az emberi jogokat és a demokratikus alapértékeket semmibe vevő javaslat napirendre vételét.

A szövetség közleményében a Jobbik által kedden benyújtott törvénymódosító javaslatra reagált. A javaslat a  büntető törvénykönyv, a szabálysértési törvény, a médiatörvény, valamint a reklámtörvény módosításával az egyes szexuális magatartászavarok visszaszorítása érdekében a szexuális "devianciák  mint a homoszexualitás, a transzneműség, transzvesztitizmus, a biszexualitás és a pedofil magatartás  népszerűsítését" tiltanák be, illetve büntetnék.

A közleményben párhuzamot vonnak a módosító javaslat és a szintén jobbikos Baráth Zsolt április 3-i országgyűlési felszólalása között, amelyben a képviselő a tiszaeszlári vérvádat emlegette fel.

"Most a szexuális k"  fogalmaznak. A szervezet felidézi: korábban is tiltakozásuknak adtak hangot, amikor Oroszországban több területén (megyéjében) is propagandaellenes törvénytfogadtak el, amelynek értelmében jelentős pénzbírsággal sújthatják azokat  legyenek magánszemélyek vagy szervezetek , akikről vagy amelyekről úgy ítélik meg, hogy terjesztik a kiskorúak körében a szodómiát, a leszbianizmust, a biszexualizmust, a transzszexualizmust vagy a pedofíliát.

"A Jobbik Magyarországért Mozgalom az orosz elvtársak példáját követve igyekszik politikai előnyt kovácsolni a kisebbségek elleni hangulatkeltéssel. A folyamatos gyűlöletkeltés nem egy jobbik Magyarország irányába mutat, hanem egy, a mindennapi életben félelemmel, haraggal és bizalmatlansággal teli légkört eredményez"  hangsúlyozták a közleményben.

Megjegyzik: a Jobbik áltudományos állításokkal próbálja megalapozni javaslatát, hiszen szerintük a szexuális irányultság magatartászavar, amely reklámozásal terjed. A szövetség szerint a párt folyamatos ellenségkereséssel van elfoglalva, továbbá a társadalmi előítéletekkel nem leszámolni akar, hanem felhasználni akarja azokat saját politikai céljai elérésére.

"Mi nem toborzunk tagokat a közösségünkbe, mi nem akarunk másokat megváltoztatni"  szögezik le. Leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek mindenütt, így Magyarországon is léteznek. A büntetetés, az elzárás, az elhallgattatás nem megoldás  emelték ki a közleményben.