Ákos, Bátor
4 °C
11 °C

Családostól tűnt el a Kolompár-per vádlottja

2012.04.11. 07:23

A rendőrség is megerősítette, hogy egész családjával együtt tűnt el a Kolompár Orbán elleni per másodrendrű vádlottja, Kolompár László, írja a szerdai Magyar Nemzet. A férfi lakhelyelhagyási tilalom alatt állt, és megszökött, az április 4-i tárgyaláson már nem jelent meg a Kecskeméti Törvényszéken. Elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője közölte: a rendőrségi jelentés megérkezése után tizenöt nappal az ügyész kérheti, hogy a vádlott távollétében is megtartsák a tárgyalást. A Kecskeméti Törvényszék május 21-re és 22-re tűzte ki a következő tárgyalási napokat, a Magyar Nemzet szerint ekkor ítélethirdetés is várható.

Kolompár Lászlónak nem ez az első ilyen esete: tavaly júniusban már elrendelték az előzetes letartóztatását, miután több alkalommal nem jelent meg a kitűzött tárgyaláson, és elérhető sem volt. A letartóztatás azonban a vádlott és védője fellebbezése miatt nem vált jogerőssé.

A Kolompár-per vádlottjait jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével, magánokirat-hamisítás vétségével, sikkasztás bűntettével, az Európai Közösségek pénzügy érdekeinek megsértésével és a számvítel rendje megsértésének vétségével vádolja az ügyészség.