Hófehér tevecsikók születtek a Nyíregyházi Állatparkban

2012.04.14. 18:22

A Nyíregyházi Állatparkban két hét alatt négy kétpúpú tevecsikó született, közülük ketten hófehérek. Az állatkertekben nagyon ritka, hogy tíz napon belül ennyi utód szülessen, az pedig különösen érdekes, hogy két kisteve – a fajtájára egyáltalán nem jellemző módon – hófehéren szülessen, mondta Gajdos László, az állatpark igazgatója.

A négy anyaállat közül kettőnek ez volt az első terhessége: a fiatal tevekancák tapasztalatlansága miatt két utód gondozása a park szakembereire hárul, akik négyóránként báránytápszerből készült tejpótló itallal etetik a kicsiket. A csikók egy-egy etetés alkalmával akár két liter folyadékot is megisznak a pillepalackból készített speciális cumisüvegből.

Csergő Árpád gondozó áll két kétpupú tevecsikó (Camelus bactrianus) mellett a Nyíregyházi Állatparkban
Csergő Árpád gondozó áll két kétpupú tevecsikó (Camelus bactrianus) mellett a Nyíregyházi Állatparkban
Fotó: Balázs Attila

A Nyíregyházi Állatparkban található az ország legnagyobb, nyolc tagot számláló kétpúpúteve-csordája, és idén még két tevecsikó születésére számítanak. A mostani szaporulat további érdekessége, hogy az idősebb anyaállatok szinte egyszerre szültek saját lányaikkal.

Az Ázsia sivatagos részein őshonos, nagyobbrészt már háziasított állatfaj kiválóan alkalmazkodott élőhelye szélsőséges időjárási körülményeihez, kitűnően viseli a forróságot és a fagyot, illetve víz- és táplálékhiányt is. A kétpúpú teve - más néven baktrián - átlagos testhossza mintegy három méter, testtömege 450-500 kilogramm között van. Az állatok szőre általában vastag, bozontos és durva, színe a piszkosfehértől a homokszínen át a csokoládébarnáig terjedhet.

Csergő Árpád fertőtlenítős kendővel megtörli az egyik fehér tevecsikó száját
Csergő Árpád fertőtlenítős kendővel megtörli az egyik fehér tevecsikó száját
Fotó: Balázs Attila

Érdekesség, hogy a vadon élő tevék gyakorlatilag bármit megesznek, és víz nélkül is sokáig bírják: a mérések szerint a tevék tíz perc alatt akár több mint száz liter vizet képesek meginni. A vad kétpúpú tevék egyedszáma mára nagyon csökkent, a fajt a kihalással súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorolják.