Betörtek kulcsi tragédia helyszínére

2012.04.16. 12:54

A hatósági pecsétet feltörve feltehetően idegenek törtek be Kulcson abba a Hegyelja utcai családi házba, ahol 10 napja H. Csanád lemészárolta négy családtagját.

R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: a nyomokból ítélve az ismeretlen személy értékek után kutatott, és alaposan felforgatta a helyszínt.

Azt, hogy mit vitt el, majd a hozzátartozók fogják megállapítani, tette hozzá. Közölte azt is, hogy a nyomozást a betörés után keletkező rendetlenség már nem fogja zavarni, mert a hosszú és alapos helyszíni szemle során minden releváns nyomot rögzítettek.

Kérdésre, hogy ha hatóság által lezárt házba törnek be, akkor az súlyosbító körülménynek számít-e, a szóvivő azt válaszolta, hogy ebben az esetben nem. A házat ugyanis nem azért pecsételték le, mert zár alá lett volna véve, vagy le lett volna foglalva, hanem azért, mert nem maradt rendelkezésre jogosult személy, így egyszerű vagyon elleni bűncselekményről lehet csak beszélni.