Júniusban tartanak időközi önkormányzati választást Szirákon

2012.04.19. 17:53

A Nógrád megyei Szirákon június 24-én választanak új polgármestert és képviselőket; az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település képviselő-testülete március 30-án feloszlatta magát. Piskóthy László, Szirák jegyzője a helyi választási bizottság csütörtöki ülése után az MTI-nek elmondta: jelölteket május 25-én 16 óráig lehet állítani.

A jegyző korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a képviselő-testület a megalakulása óta, többszöri nekifutásra sem tudott alpolgármestert választani, de az önfeloszlatás okai között volt az is, hogy a képviselők egymás között, több képviselő pedig Kómár Jánosné független polgármesterrel sem tudott összhangot kialakítani.