Közelít az abortusztabletta Magyarországra

2012.04.23. 08:09
Amilyen gyorsan csak lehetséges, szeretné Magyarországon is törzskönyveztetni az abortusztablettát a gyógyszer gyártója. A készítmény orvosi beavatkozás nélkül teszi lehetővé a terhességmegszakítást, a tapasztalatok szerint jóval kevésbé terheli meg a nők szervezetét mint a művi abortusz. Használatát a WHO és a magyar szülészeti szakmai kollégium is támogatta, és bár 2007-ben és 2009-be is próbálták behozni a magyar piacra, az eljárások elakadtak. Ugyan a szer Magyarországon nem elérhető, egy budapesti magánklinikán két éve használják, az utóbbi időben pedig hetente 2-4 magyar megy gyógyszeres terhességmegszakításra egy bécsi klinikára is.

Előnyök és hátrányok

Mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai, a kockázatok a beavatkozás természetéből fakadnak. A sebészeti abortusz gyors, altatásban végzik, utána kevés vérzésre lehet számítani. A behelyezett eszközök miatt azonban nagyobb a méhűri fertőzés veszélye, és komplikációk léphetnek fel az altatás miatt. Számít az orvos szaktudása is, aki a küretkanállal vakon kaparja a méh falát. Ritka esetekben és nem csak az orvos hibájából előfordulhat, hogy a méhfal átszakad. Emiatt további műtétekre lehet szükség, végső esetben a méh eltávolítására is sor kerülhet. Vannak arra utaló adatok, hogy a méhnyaktágítás kis mértékben növeli egy későbbi terhességnél a vetélés vagy a koraszülés kockázatát.

A gyógyszeres abortusz előnye, hogy szinte teljesen kizárható a fertőzésveszély. A gyógyszer a spontán vetéléshez teljesen hasonló állapotot idéz elő a szervezetben. A gyógyszeres terhességmegszakítás után jóval gyorsabban regenerálódik a méh, és nagyobb az esélye egy későbbi problémamentes terhességnek is. Ez az eljárás ugyanakkor hosszadalmasabb, fájdalommal is járhat, és akár hetekig elhúzódó vérzést okoz. A gyógyszernek is lehetnek mellékhatásai, hányingert, hányást, hasmenést okozhat. Szó sincs tehát arról, amit a tabletta ellenzői gyakran hangoztatnak, hogy a gyógyszer könnyűvé és mindennapossá tenné az abortuszt.

Gyakori érv a tabletta ellen, hogy bár kifejezetten hatékony gyógyszerről van szó, az esetek 2-7 százalékában nem üríti ki teljesen a méhet. Ilyenkor művi beavatkozásra, azaz vákuumszívásra és kaparásra is szükség lehet. A világban az elmúlt húsz évben elvégzett több mint kétmillió gyógyszeres beavatkozás után eddig tíz-egynéhány halálesetet írtak le, amely összefüggésben állhatott a tablettával. Egy amerikai elemzés ugyanakkor arra mutat rá, hogy a műtéti és a gyógyszeres eljárásnál is rendkívül alacsony ez a kockázat, a halálesetek bekövetkezésének valószínűsége pedig lényegesen nagyobb egy közúti balesetben.

Két éve használják

Szakmai kérdések már nincsenek a tablettával kapcsolatban, az legálisan alkalmazható lenne, csak senki nem forgalmazta eddig a gyógyszert Magyarországon, mondja Demeter János, a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke. Az orvos szerint kizárt, hogy a gyógyszer valaha is kiváltható legyen patikákban és mindenki otthon végezhesse el magán az abortuszt, ennek ugyanis súlyos kockázatai lehetnek. A tablettát például méhen kívüli terhességnél nem lehet alkalmazni, ezért is fontosak a megelőző vizsgálatok és a folyamatos orvosi kontroll.

Magyarországon egyetlen helyen, egy budapesti magánklinikán azonban teljesen legálisan foglalkoznak a gyógyszeres terhességmegszakítással. Csak abban az esetben végzik el a beavatkozást, ha a nő végigjárta a hatósági utat, elment mindkét tanácsadásra, és nem gondolta meg magát. Ebben az esetben a klinika egyedi importengedéllyel szerzi be a gyógyszert külföldről. A klinika hangsúlyozott kérésére az intézmény nevét nem közöljük, mivel ez profiljuk alig egy százalékát, bevételüknek pedig kevesebb mint egy ezrelékét teszi ki. Az eljárást pedig ők maguk sem akarják reklámozni, és ezt nem is tehetik meg.

Abortusz ellenes plakát Budapesten
Abortusz ellenes plakát Budapesten
Fotó: Kallos Bea

„Egyáltalán nem tartjuk ördögtől valónak a műtéti terhességmegszakítást, csak azt gondoljuk, a gyógyszeres eljárás kíméletesebb a nőknek” – mondja a klinikán ezzel foglalkozó orvos, aki az eddigi tapasztalatokról márciusban számolt be egy konferencián. A gyógyszert a klinikán két éve használják. Az első évben körülbelül 80 esetük volt, 2011-ben 210.

Miután a klinika egyik orvosa sem híve a terhességmegszakításnak, etikai okokból csak a terhesség 7. hetéig vállalják a gyógyszeres beavatkozást. Az általuk látott terhesek döntő többsége így 5-6 hetes. Ekkor még ultrahanggal látható embrióról nem is beszélhetünk, csak egy egycentis petezsák, egy sejtcsomó alakul ki. A klinika orvosa szerint ilyen korai terhességnél a gyógyszeres eljárás látszik a jobb módszernek. A műtéti terhességmegszakításnál ugyanis gyakran még várni kell egy-két hetet, amíg láthatóvá válik az embrió, a műtét során ugyanis így nagyobb eséllyel sikerül mindent kiüríteni a méhből.

Megmarad a kontroll

A klinikán az elmúlt két évben végzett 290 gyógyszeres beavatkozás után mindössze 7 alkalommal volt szükség arra, hogy a terhességmegszakítást műtéttel fejezzék be, azaz a gyógyszer 97,5 százalékban hatékony volt. Miután ezt az eljárást Magyarországon egyedül ők alkalmazzák, a magánklinikán a nyugat-európai protokollokhoz képest szigorúbb szabályokat is alkalmaznak. A beavatkozás után közvetlenül, majd négy héttel később ultrahanggal és terhességi teszttel is ellenőrzik, hogy komplett vetélés zajlott-e le, nem maradt-e bent magzati elem. „A gyógyszer által kiváltott görcsökre panaszkodnak talán a legkevesebben. Többször merül fel ennél, hogy zavaró a hetekig is elhúzódó vérzés” – mondja az orvos.

A klinikán a gyógyszeres terhességmegszakítást kérő nők nagy része két fő okkal indokolja, miért ezt az eljárást választja. Egyrészt úgy látják, hogy így a legnagyobb az esélye annak, hogy később is teherbe eshetnek, másrészt fontos nekik, hogy a beavatkozás közben megmaradjon a testük feletti kontroll. „Nem akarnak kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, kirögzítve, elaltatva feküdni az orvosok és a kisegítő személyzet előtt. Volt olyan páciens is, aki egy szomszédos országból érdeklődött a klinikán a gyógyszeres eljárás után. Ott ugyanis még elterjedt nézet a társadalomban és a kórházakban, hogy az abortuszra menő nő „szenvedjen meg bűnéért”, ezért a művi beavatkozásnál sokszor csak helyi érzéstelenítést alkalmaznak”.

Határokon átnyúló abortusz

A szomszédos Ausztriában több olyan klinika is van, ahol gyógyszeres abortuszt végeznek. Az egyik bécsi és salzburgi székhelyű klinika honlapján részletes magyar nyelvű tájékoztató is olvasható. A beavatkozás ott 490 euróba kerül.

Neten is rendelhető

A klinika példája is mutatja, hogy a gyógyszeres abortuszt nem lehet határok közé szorítani. Elég beütni a Google-ba a Mifegyne vagy Mifepristone nevet, és a gyógyszer több online gyógyszerkereskedő honlapján megrendelhető 30-70 euróért. Ezt azonban határozottan nem ajánljuk senkinek. Aki ugyanis itthon a hatósági út kikerülésével hajt végre abortuszt máson, az a Btk 169. paragrafusa szerint bűncselekményt követ el, és akár 5 évig terjedő szabadságvesztésssel büntethető, az a nő pedig, aki saját magzatát hajtja el, vétséget követ el, és egy évig terjedő börtönnel sújtható.

Másfelől semmi garancia nincs arra, hogy az interneten rendelt gyógyszer valóban az, ami. Erre a nők önrendelkezési jogáért és a biztonságos abortuszért küzdő Women on Waves nevű nemzetközi szervezet is hangsúlyozottan felhívja a figyelmet. A szervezet több interneten rendelt gyógyszert is bevizsgált, és azokról kiderül, hogy hamisítványok, nem az RU-486 hatóanyagát tartalmazzák. A szervezet saját webshopján keresztül ugyanakkor biztonságosan rendelhető gyógyszer azokba az országokba, ahol nem megengedett az abortusz, vagy szigorú korlátozás alá esik.

Christian Fiala, a klinika vezetője úgy tapasztalja, hogy az utóbbi időben egyre több nő, hetente 2-4 páciens is érkezik hozzájuk Magyarországról gyógyszeres terhességmegszakításra. A magyar nők azért választják a bécsi klinikát, mert el akarják kerülni az itteni kötelező tanácsadást, ahol vadidegen embereknek kell intim részletekről mesélniük. A hatósági procedúrát megterhelőnek, fölöslegesnek tartják, és szükségtelenül hosszúnak látják a várakozási időt, amíg eljutnak a terhességmegszakításig. Többen panaszkodtak a magyarországi kórházi személyzet sértő, becsmérlő viselkedésére, arról nem is beszélve, hogy még hálapénzt is kell fizetniük ezért. Az orvos is megerősítette: a gyógyszer éppen a korai terhesség megszakításában hatékony, és a magyarországi hatósági eljárással csak húzzák az időt.

Az abortuszturizmus nem ütközik jogszabályokba. Ausztriában a terhességmegszakításhoz a nőnek nem kell megjelennie semmilyen hatóság előtt. Három hónapnál nem idősebb terhesség elvetetése nem büntethető, ha orvos végzi el, és ebből a szempontból a külföldieknek ugyanolyan lehetőségei vannak, mint a helyieknek. Christian Fiala szerint az osztrák szabályozás nem liberális, csak megadja a nőknek azt a jogot, hogy saját elképzeléseik szerint döntsenek a terhességről – szemben a restriktív szabályozással, amely nem tudományos, hanem ideológiai alapokon áll, és „középkori szemléletet tükröz".

Kicsi a piac

Mi lehet az oka annak, hogy 2005 óta senki nem forgalmazza a tablettát Magyarországon? Közkeletű nézetnek tűnik, pedig kevéssé igaz, hogy ebben is a hálapénz játszik szerepet. Persze nem zárható ki, hogy a művi terhességmegszakításokért is kapnak pénzt az orvosok, de a labda ebben az esetben tényleg a gyártónál van.

Gyógyszeripari forrásaink szerint alapvetően gazdaságossági okok játszhatnak szerepet abban, hogy eddig egyik gyógyszercég sem sietett behozni a gyógyszert ide. Magyarországon a művi terhességmegszakítások száma évről évre csökken. Míg 1970-ben 197 ezer, 1990-ben 90 ezer ilyen beavatkozást végeztek, a 2000-es évektől folyamatosan 50 ezer alá csökkent ez a szám, 2011-ben pedig 38 ezer abortuszt hajtottak végre. Egyik forrásunk számítása szerint ha 5  ezer gyógyszeres abortuszt végeznének, az hozna körülbelül 100 millió forint bevételt, ami a minimum ahhoz, hogy a gyógyszert megérje forgalmazni Magyarországon. A bevezetés költségei így is magasak. Legalább két orvoslátogatót kellene alkalmazni, akik felkészítik az orvosokat a szer használatára. Az orvoslátogatók után fejenként évi 10-10 millió forint díjat kell fizetniük a gyógyszercégeknek, plusz a fizetésüket és kocsifutásukat is. Az sem mindegy, milyen árat szabhatnak meg itt. Épp a napokban jelezték gyógyszercégek, hogy a vállatokat sújtó adók és az egyre alacsonyabb árak miatt több gyógyszert kivontak Magyarországról, vagy már be sem hozzák őket.

105202253

Az abortusztablettát  a világban több helyen is gyártják,  Franciaországban, Indiában és Kínában is. Ahhoz, hogy egy gyógyszer Magyarországon forgalomba kerülhessen, az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél kell törzskönyveztetni.

Hosszas keresés után sikerült megtalálni a Mifegyne gyártóját és jogtulajdonosát. A párizsi székhelyű Exelgyn Laboratories 2007-ben egyszer már kezdeményezte a gyógyszer magyarországi törzskönyvezését, de ahogy Charles van Labeke, a cég exportmenedzsere  kérdésünkre közölte: a folyamat adminisztratív okokból megszakadt. 2011-ben a gyógyszeres terhességmegszakításhoz szükséges másik gyógyszer, a Misoprostol engedélyezését is kérvényezték.

Vélhetően egy másik cég volt az, amely az Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI-OGYI) közlése szerint 2009 őszén a mai napig is zajló engedélyezési eljárást kezdeményezett egyszerre több uniós tagállamban, amely érinti Magyarországot is. Folyamatban lévő ügyről lévén szó, az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél kérdésükre a cég nevét nem árulták el.  Ez az eljárás elvileg hét hónapig tart, de sok esetben előfordul, hogy a dokumentáció nem teljes, a céget hiánypótlásra kell felszólítani. Ilyenkor a válaszadásig eltelt idő nem számít bele az eljárás idejébe. Ez az eljárás is ezért húzódik ilyen hosszú ideig. Költsége 2,25 millió forint.

Az ügyben ugyanakkor most fordulat következhet be. Az Exelgyn Laboratoires exportmendzsere ugyanis levelében megerősítette: a cég határozott törekvése, hogy amilyen gyorsan lehetséges, forgalomba hozzák a szert Magyarországon. Charles van Labeke szerint erről egyeztetéseket kezdenek a magyar gyógyszerügyi hatósággal, hogy megtalálják a legjobb megoldást, és forgalmazót is igyekeznek találni.

Ha a törzskönyvezési eljárás sikeres is lesz, a gyógyszer szélesebb körben csak akkor terjedhet el, ha bekerül az egészségbiztosító által támogatott készítmények közé. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága ezzel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy a forgalomba hozatali engedély kiadása után a gyártónak „a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendeletben lefektetett eljárásrendnek megfelelően kérnie kell a társadalombiztosítási támogatásba történő befogadását.”