Kilencéves kislányát molesztálta

2012.04.23. 12:53 Módosítva: 2012.04.23. 13:19

A vádlottnak a szemérem elleni erőszak mellett kiskorú veszélyeztetéséről is számot kell adnia, mert az ügyészség szerint rendszeresen verte most 16 éves fiát és éheztette a gyerekeket. A Heves megyei Boldogon élő Kiss István - aki korábbi kapcsolatából született, ma már nagykorú lányának egy a bíróságon felolvasott korábbi vallomása szerint őt is molesztálta gyermekkorában - tagadta az ellene felhozott vádakat.

A vádirat szerint a férfi 2006 tavaszától zaklatta rendszeresen az akkor kilencéves kislányát. Rendszeresen odafeküdt mellé, és arra kényszerítette, hogy a szájával, illetve a kezével elégítse ki, pornófilmet nézetett vele, és azt mondta, hogy utánozza a filmen látottakat. Megpróbált közösülni is vele, de ez nem sikerült. A kislánynál egy évvel idősebb fiát rendszeresen bántalmazta, ököllel ütötte, rugdosta, és sokszor éheztette a gyerekeket.

A szakértői vélemény szerint a rendszeresen italozó férfi személyiségzavarban szenvedett ugyan, de nem volt olyan kóros elmeállapotban, amely akadályozta volna beszámíthatóságát. Az ügyészség 12 évnél fiatalabb, nevelése alatt álló sértett sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével vádolja.

Kiss István vallomásában azt állította, hogy egyik gyermekét sem zaklatta, nem éheztette és nem verte őket. Szerinte mindezt azért találták ki a gyerekek, hogy visszakerülhessenek az anyjukhoz. (Az anya 2010-ben meghalt, azóta az egyik féltestvérük neveli őket.)

A tárgyalás szerdán tanúk, illetve a sértettek meghallgatásával folytatódik. A gyerekek a tervek szerint távkihallgatás keretében, az interneten keresztül tesznek vallomást.