Változnak a fegyvertartás szabályai

2012.04.25. 13:32
Egyes szabályokon könnyít, másokat szigorít az új fegyvertartási rendelet. Kellékfegyvereket csak olyan szervezet kezelhet, aminek legalább tízéves tapasztalata van, és a muzeális fegyverek kereskedelmét is engedélyhez kötik. Viszont ezentúl nem kell folyamatosan felügyelni a töltött fegyvert, a vadászok pedig két les között összeszerelt, töltött puskával is közlekedhetnek.

Május 1-től változnak a fegyvertartás szabályai. A módosítás a muzeális fegyverek javítását és forgalmazását, illetve a színházi kellékfegyverek behozatalát és szállítását is.

A változások szigorításokat és könnyítéseket is tartalmaznak. Könnyítés például, hogy a fegyvertartónak, például egy vadásznak, hazatérve nem kell azonnal elzárnia a fegyverét, hanem az, akár töltött állapotban is, a közelében lehet. Az eddigi szabályozáshoz képest további könnyítés, hogy a fegyvert és a lőszereket már nem csak az állandóan lakott ingatlanban szabad tárolni, hanem ezt már az alkalmanként lakott lakásban is meg lehet tenni.

A lőfegyvereket és lőszereket már nem csak fém, hanem bármilyen, "számottevő mértékű külső erőhatásnak is ellenálló" anyagból készült, biztonsági zárral ellátott szekrényben, illetve rögzített dobozban is tárolni lehet.

Szigorítás ugyanakkor, hogy a lőfegyver, vagy az annak tartására jogosító engedély elvesztését vagy ellopását azonnal jelenteni kell a rendőrségen, míg korábban erre öt nap állt rendelkezésre. Engedélykötelessé válik a jövőben a muzeális fegyverek forgalmazása és javítása is.

Módosul a fegyvertartási engedély kiadását kizáró bűncselekmények és szabálysértések köre, leszállítják az elítéléshez, illetve a szabálysértéshez kapcsolódó kizárások időtartamát. Meghatározott szabálysértések elkövetése esetén például a kizárás két évről fél évre csökken.

A módosítások eredményeként újra lehetőség lesz "házilagos lőszerszerelésre és újratöltésre", de kizárólag az engedéllyel tartott fegyverekhez használható lőszerek vonatkozásában. Az ehhez szükséges engedélyt az illetékes rendőr-főkapitányság adhatja ki.

A "filmgyártási célú" fegyvertartás szabályai is módosulnak, ám ezek már korábban, március közepén hatályba léptek. Erre engedélyt csak olyan gazdálkodó szervezet kaphat, amelynek egyebek mellett a tevékenységi köre legalább tíz éve kiterjed a filmes fegyvertechnikai szolgáltatásnyújtásra. A filmgyártási célú lőfegyvereket kizárólag vaktölténnyel lehet használni.

Változnak a sport- és vadászlőfegyverek szállítására vonatkozó szabályok is, így nem lesz kötelező a fegyvert "folyamatos felügyelet" alatt tartani, elég lesz a "kellő gondosság" is. Az osztályvezető példaként említette, ha valaki egy benzinkút mosdójába megy, a fegyverét nem kell magával vinnie, elég, ha azt az autója csomagtartójába zárja, és "beriasztja" a kocsit.

Ugyancsak a fegyverszállítást érintő változtatás, hogy társas vadászat során a lőfegyvert a vadászterületen belül tok nélkül és töltött állapotban is magukkal vihetik a vadászok, tehát nem kell szétszedni és kiüríteni a fegyvert, ha egyik vadászlesről a másikra mennek át.