Amerikai specialisták ötleteiből tankol a Fidesz

2012.04.27. 07:19
A Századvégen keresztül amerikai profi tanácsadók segítik a Fidesz és a kormányzat politikai lépéseinek előkészítését. George E. Birnbaum, aki a 90-es évek végén Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kabinetfőnöke is volt, és társa, Arthur Finkelstein rendszeres vendégek a hárommilliárdos kormányzati tanácsadásra szerződtetett cég óbudai központjában.

Az elmúlt hétvégén Budapesten tárgyalt George E. Birnbaum és Arthur Finkelstein, amerikai választási szakember. Az Index információi szerint a Republikánus Párt két tanácsadója rendszeresen felbukkan a magyar fővárosban, mert már évek óta dolgoznak a Fidesz agytrösztjének.

george birnbaum

A Birnbaum-cég, a GEB International weboldala azt állítja, hogy 2008-ban, még az ellenzéki időszak alatt jött létre a kapcsolat a Fidesszel. 2010-ben pedig, miközben a régióban bedolgoztak a cseh ODS, és Petr Necas győztes kampányába, Budapesten is a GEB „csapatának stratégiai szolgáltatásit használták, és segítségükkel Orbán Viktor megszerezte a miniszterelnöki posztot, pártja pedig a parlament kétharmados többségét”. A GEB nyitóoldalán Magyarországgal kapcsolatban országgyűlési és önkormányzati választásokat, valamint népszavazásokat is felsorolnak azok között a nemzetközi választási események között, amelyekhez a cégnek és tulajdonosának, Birnbaumnak köze volt.

Úgy tudjuk, hogy az utóbbi időben már nem a Fidesz áll közvetlen kapcsolatban a tanácsadókkal, hanem a hárommilliárdos tanácsadói szerződéssel ellátott Századvég-csoport és Habony Árpád, a miniszterelnök belső tanácsadója.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese a Birnbaumék szerepvállalására vonatkozó kérdésre korábban azt mondta az Indexnek, hogy a csoport természetesen dolgozik háttértanácsadókkal, egyetemekkel, kutatóintézetekkel, privát tanácsadó-társaságokkal, több ilyen is létezik, és köztük vannak amerikaiak is.

Birnbaum számos kongresszusi választáson dolgozott az Egyesült Államokban, mielőtt 1998-ban Izraelbe költözött, ahol Benjamin Netanjahu tanácsadója, majd miniszterelnöki kabinetfőnöke lett. Később az amerikai és izraeli tapasztalatokat felhasználva a konzervatív Arthur Finkelsteinnel közösen kezdtek tanácsadói feladatokat vállalni, és közösen léptek ki a politikai tanácsadók nemzetközi piacára, ahol többek között Ausztriában, Szerbiában és Albániában tudtak eredményeket felmutatni.

Finkelstein, aki az Egyesült Államokban is nagy feltűnést keltett azzal, hogy konzervatív politikai tanácsadói múltja ellenére 2005-ben polgári házassággal legalizálta több évtizrdes homoszexuális kapcsolatát, életrajzában azt állítja, jelentős szerepe volt abban, hogy a 90-es években felívelt George Pataki karrierje. Érdekes egybeesés, hogy New York állam korábbi magyar származású kormányzója látja el január óta a Századvég tanácsadó-testületnek elnöki tisztét.