Budapestre teszi számítástechnikai központját a CERN

2012.05.04. 09:59
Óriás beruházást hoz Budapestre a CERN. Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet a csillebérci kutatóintézet mellett alakít ki egy több mint tízmilliárdos értékű számítástechnikai központot.

Áprilisban végleges döntés született a genfi központú CERN-ben, a részecskefizikai kutatások európai szervezete Budapestre hozza új számítástechnikai központját. Számos nemzetközi konzorcium próbálta elnyerni ezt a beruházást, amelyben csupán a hardver értéke meghaladja a tízmilliárd forintot, ám végül a Wigner Fizikai Kutatóközpont pályázatával a KFKI csillebérci telephelye nyerte el a lehetőséget.

Az utóbbi hónapok legnagyobb magyarországi beruházását pénteken jelentik be a Magyar Tudományos Akadémián.

A budapesti adatközpont kulcsszerepet tölt majd be a Nagy Hadronütköztető (LHC) adatainak feldolgozásában, többek között a Higgs-bozon kutatásában is.

A svájci CERN-ben keletkező, hatalmas mennyiségű adatot egy a kezdetben 100 gigabit/másodperc sávszélességű optikai hálózaton küldik majd át az idén megépülő magyar központba. A tervek szerint később 400 gigabit/másodperc sávszélességű hálózati összeköttetést nyújtó központ 2013. január 1-től veszi át a TIER-0 feladatait. A hálózat és a központ 4 millió könyv tartalmát 25 másodperc alatt képes továbbítani, és már az induló 100 gigabites sávszélesség is nagyobb, mint amennyi jelenleg a magyar internetforgalom lebonyolításához szükséges.

Az adatok feldolgozása hierarchikus. A legnagyobb, TIER 0-s (amilyen az új csillebérci központ is lesz) végzi az adatok előszűrését és rendszerezését, ez a központ osztja tovább az adatokat a feldolgozási kapacitásban egyre csökkenő teljesítményű TIER 1, TIER 2 és TIER 3-as adatközpontok felé. Magyarországon jelenleg két ilyen kisebb központ van, az MTA WIGNER FK-ban üzemelő TIER 2-es, és a Debrecenben létesített TIER 3-as.

A beruházás kezdéséről az érintett XII. kerületi önkormányzat alpolgármestere, Váczi János számolt be blogjában. Váczi kiemelte, hogy a budai kerületnek sem mostanában volt ilyen értékes és fontos projektje.