Gyakorlatoznak a leselejtezett Boeingen

2012.05.04. 09:08

Kiképzési célokra használja a Terrorelhárítási Központ (TEK) azt a Boeing 737-300-as típusú, leselejtezett repülőgépet, amelyet csütörtök éjjel szállítottak át közúton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a szervezet Zách utcai központjába – közölte Hajdu János, a TEK főigazgatója.

Mint mondta, a legnehezebben megoldható feladat, amikor az elkövetők túszokat ejtenek repülőgépen, de a renitens utasok megfékezése is a központ feladatai közé tartozik.

A 737-300-as Boeinget az amerikai tulajdonostól térítésmentesen szerezték be hajtómű és minden tartozék nélkül, a kiképzéshez szükséges berendezéseket hárommillió forintért vásárolta meg a TEK.

A repülőtérről péntekre virradóra az Üllői úton és a Hungária körúton keresztül szállította a repülőt egy túlméretes rakományokat szállító cég a X. kerületi Zách utcába. A Boeingről korábban már levágták a függőleges és vízszintes vezérsíkokat, valamint a szárnyakat is. A gép 33 méter hosszú és 23 tonnás sárkányrészét, valamint egyéb tartozékait a TEK központjában szerelik vissza.

Az OM-CLB lajstromjelet viselő, 24246 gyártási számú repülőgép pontos típusa Boeing 737-322. A gépet 1988-ban gyártották és az amerikai United Airlines szolgálatában állt, N342UA lajstrommal egészen 2008-ig. Közel húszéves szolgálat után a United kivonta a flottájából és letárolták az arizonai sivatagban található Goodyear repülőterén (ugyanitt tárolják jelenleg a Malév egykori Boeing 737-600-asit is), majd 2009. májusában került a SkyEurope fapados légitársasághoz.

A SkyEurope 2009. szeptember 1-én függesztette fel működését.