Elítélték a bosszúálló családot

2012.05.08. 13:23

Nem jogerősen egy és három év között szabadságvesztéssel sújtott a Csongrádi Városi Bíróság kedden két férfit és egy nőt, mert súlyosan bántalmaztak egy motorost, aki elsodort egy kislányt. Az ítélet szerint a későbbi sértett 2011. február 7-én az esti órákban segédmotor-kerékpárjával haladt a csongrádi Nagymező utcán, amikor egy hatéves kislány kivilágítatlan kerékpárjával elé hajtott, és összeütköztek. Mindketten elestek, de egyikük sem sérült meg.

A kislány hozzátartozói az utcára szaladtak, de nem a gyereket vizsgálták meg, hanem bántalmazni kezdték a motorost, ütlegelték, majd rugdosták a földre kerülő fiatalembert. A bántalmazás következtében a férfi feje, térde zúzódott meg, agyrázkódása lett, és négy elülső foga kitört.

A férfinak végül sikerült a kerítésen átugorva bemenekülnie nagymamájának közeli házába. A vádlottak utánamentek, és a kerítésen kívülről azt kiabálták, ha kapnak 50 ezer forintot, nem lesz következménye az ügynek, nem tesznek feljelentést. Később megelégedtek volna 30 ezer forinttal is.  A sértett vallomása szerint bántalmazásában legalább négyen vettek részt, közülük hárman, a gyerek nevelőapja, nagyapja és anyja álltak a bíróság elé.

Az elsőrendű vádlott Lévai Sándor Vilmost társtettességben elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettében, valamint társtettességben elkövetett garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság, és ezért különös és erőszakos többszörös visszaesőként halmazati büntetésként három év fegyházra ítélte, és kizárta a feltételes szabadság lehetőségéből.

Az egy másik bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásban lévő férfi látható megkönnyebbüléssel vette tudomással a kiszabott büntetést. Az ítélet indoklásában Badóné Murányi Edit bíró elmondta, hogy a férfira a bűncselekmények miatt kiszabható büntetés felső határa tíz év szabadságvesztés.

A kislány szintén büntetett előéletű nagyapja egy év négy hónap börtönt, édesanyja egy év, végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ügyész a büntetések súlyosbítása érdekében jelentett be fellebbezést, az első- és a harmadrendű vádlott tudomásul vette az ítéletet, a másodrendű vádlott felmentés érdekében fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport